Újfajta villám jelent meg. RSS

Bodrogi Attila | 2009. május 28. 16:34 | Frissítve: 15 hónapja

Másodperces villámok?

A kutatók szerint a villám nem néhány ezredmásodpercig, hanem akár fél másodpercig is elhúzódhat, mely közben jelentős károkat okozhat.

Brazíliában évente 100-120 ember hal meg villámcsapás miatt, míg az USA-ban csak 60-80. A kutatók kiderítették, hogy Dél-Amerikában egy újfajta villám gyilkol, amely csekélyebb áramerősségű, mégis pusztítóbb.

Brazíliában csapódik be világszerte a legtöbb villám, évente körülbelül hatvanmillió. Ezen kívül az itteni villámoknak erősebb a töltésük, és mindig ugyanazokon a helyeken csapódnak be, sajnálatos módon az ország legnépesebb területein, írja a Die Welt.

A Nemzeti Űrkutatási Intézet (Inpe) kutatói megfejtették a pusztító erő titkát. Brazíliában két villámfajta kombinációjával van dolgunk. Az erős villám ereje húszezer és százezer amper közötti, és körülbelül egy ezredmásodpercig tart, míg a corrente contínua nevű változat csupán száz-kétszáz amperes, de akár fél másodpercig is elhúzódhat, mondta Osmar Pinto, a kutatás vezetője.

Két éve próbálják megfejteni a kutatók a másodperces villám titkát. 2009 elején, a brazíliai nyár derekán egy háromlépcsős kutatórendszert vezettek be: másodpercenként ezer képet rögzítő kamerák, alacsony frekvenciájú elektroszenzorok, valamint egy becsapódásokat feljegyző nemzeti adatbank segítségével követik nyomon a villámlásokat.

Az adatbank segítségével meghatározták azokat a helyeket, ahová ismételten becsapnak a villámok, és ezeken a helyeken elektroszenzorokat is használnak. Kiderült, hogy az ország déli, legnépesebb része érintett: a többi országrészhez képest itt több a másodperces villám.

A másodperces villám egész telekommunikációs rendszereket és áramhálózatokat tehet tönkre - szemléltette a kutatásvezető. - Egy fa túlélheti az erős villám becsapódását anélkül, hogy kigyulladna. Ha azonban másodperces villám éri, semmi nem marad belőle."

Eddig csak Sao Paulo államból vannak adatok a hosszan tartó villámról, de az év végéig a többi érintett déli államban is felépítik a mérőállomásokat. Az eddigi adatokból kiderül, hogy a becsapódások kétszer erősebbek, mint az Egyesült Államokban pusztító villámok, de nagyobb adatbázisra van szükség ahhoz, hogy magyarázatot találjunk erre, magyarázta Pinto.

Az Inpe kutatói szerint az éghajlati változások, a felmelegedés lehet felelős a jelenségért. Ez azonban eddig csak feltételezés.

(Forrás: index.hu)

Cimkék: villám, zivatar, vihar
Kommentek: 36 db
Facebook:

Kapcsolódó hírek

36 hozzászólás

  • Hát ezt nem is tudtam ezzel is okosodtam:))

  • hoppá, elnézést... nem olvastam el a cikket, azt hittem legelőször hogy nem hisznek abban hogy másodpercenként csapódnak be a villámok, de már elolvastam és úgy gondolom lehetséges

  • lehetnek másodperces villámok.... 5 másodpercig XDDD

  • Még egyszer végigolvasva a cikket, hát gyakorlatilag nincs benne hiteles információ. Minden felsorakoztatott fizikai mennyiség végül ellentmond egymásnak, mert a cikkben mindenről legalább 2x szó van, és mindig teljesen mást írnak róla. :-) De a legjobb az, hogy csupán 2x erősebbnek tartják a feltételezett új villámot, pedig a valóságban csak pl. Magyarországon a villámok erőssége az ismert leggyengébb és legerősebb között kereken 30x-os, és bizony itthon jóval erősebb villámokat ismerünk, mint amit a cikkekben ecsetelnek. Tartok tőle, hogy ez szokás szerint egy újságírói blöff, és írt valami izgalmasat egy olyan szakmai témáról, amiből semmit nem értett meg.

  • Na most már mindenki másodperces villámokat lát... :-) pedig nem, csak a videokamera 1/50-es zársebességébe a másodperc MILLIOMOD részéig tartó villámcsapás (mert néhány 10 mikroszekundum, ellentétben a cikkel...) nem különböztethető meg. Az első részvillámot még több kisebb ismételt részvillám szokta követni, és ez normális. Ugye a feltüntetett másodperces villám ezerszeres energiát hordozhat a normálhoz képest. (sajnos a cikkben lévő ezredmásodperc már önmagában ellentmondana az energiamegmaradásnak... merg akkor kisebbnek kellene lennie a másodperces villámoknak). Mindenesetre az ilyen híreket komoly fenntartásokkal kezelem. Én még Prof. Horváth Tibortól, a "villámvédelem nagypapájától" tanultam a témában több, mint 10 éve, és már akkor is híres volt az amerikai földrész a villámvédelem területén felsorakoztatott butaságoktól. :-) Ez egy külön előadás-rész volt anno, szemléltető példákkal, avagy hogyan lehet dollármilliókat elkölteni értelmetlenül hasztalan kutatásokra.

  • Ettől akkor félteni kell az érzékelő lapkát!:)

  • Ez is nagyon durva.... és 0:02-nél a vilám után van egy röfögés :) http://www.youtube.com/watch?v=YcyzXpXijRM&feature=related

  • Nagyon durva,de itt is egyre durvábbak a viharok http://www.youtube.com/watch?v=n2vtpw4wjp4 Ez Miskolcon történt 2008.05.15.

  • Egyszer Szegeden én is láttam egy hasonló villámot, olyan volt, mintha apró szikrák maradtak volna utána még néhány tized mp-ig, a hangja meg inkább robbanáshoz hasonlított mint dörgéshez. Hihetetlen volt.

  • Ez se rövid! http://www.youtube.com/watch?v=VTztOz_EUrE&feature=related

  • Tavaly augusztus 15-én este én is filmeztem egy zivatart, heves villámlást produkált! Volt, ami másfél másodpercig tartott! http://www.youtube.com/bareszsopte Keressétek: 2008.08.15. szupercella villámai

  • a helyette ly és nem j

  • Ezt a energiát,ha feltudnánk fogni? a sok tudos a fénynél gyorsabb sebesség hejett,meg kölcséges kisérletek hejet, ezen törhetné agyát

  • Tényleg! Itt is milyen hosszan tartó: http://www.youtube.com/watch?v=hraIuwLvBZE&NR=1 Csodálatos.

  • Az ilyen fél mp-es villám itt is van. Már többször láttam. Az ablakból látni egy domb oldalt. Na oda párszor becsap egy "hosszú" villám.

  • huh, nem szeretnék ott lenni a villám közelében hu wazze mekkora azta leborultját ! Mint valami Isten karja.

  • Tényleg nagyon durva! Nem lesz jobb semmi, hogy sajnáljuk őket. De ez tényleg csodálatos!!

  • tomfix8: Ez igaz, azért írtam azt, hogy csak a számával.

  • szerintem meg nem nem semmi, hanem egy csodálatos jelenség és mint minden csodálatos jelenség: vulkánkitörés, tornádók... azért hogy láthassuk vagy tudhassunk róla fizetni kell, semmi sincs ingyen

  • nem semmi, durva, jajj szegények! gondolom ha sajnáljátok ezeket az embereket a világ jobb lesz! vannak ilyenek, ilyen a földünk ezt kell elfogadni, úgy kell felfogni mint egy sima villámot egy vihar közben... nem kell ezért hűhót csapni!

  • ez kicsit durva!

  • Hát ez durva!Mondjuk nálunk is egyre durvábbak a viharok!Még régen nyaranta egy két károsabb vihar volt most szinte minden 2.hétre jut!

  • Ez nagyon durva! Én ilyet életemben nem szeretnék látni!!!!!!!!!!!

  • Hmm. Mintha a pozitív villám hosszabb és erősebb is lenne mint a negatív. Ugye nem erről volt szó az eredeti cikkben ?

  • ez nagyon kemény! hihetetlen milyen kárt csinál ottan

  • szerintem ez nem feltétlen új felfedezés. az északi féltekén is létezik a hosszú villám. A hossz igazából az elektronáram sűrűségétől függ. ezen a videón is legalább egy máspdperces a jelenség: http://www.youtube.com/watch?v=IJGE51oBAms

  • Különös égi csapás a villám.Ha közel csap be,akkor biztosan földre esik az ember.Én már csak tudom. =)

  • gYuJiKa: a számaival nem, csak éppen mindig ugyanott csap le, pl: én kpözép-Mo-n még nem láttam 2-nél több villámot idén!

  • Jól mondod, nálunk is vannak komoly villámlások, de ez azért kicsit erős... igaz már én is láttam pár olyan villámot, ami mondhatnilag igen csak hosszú volt, de ennyire intenzív nem hiszem

  • Mondjuk sztem a nyári szezonban a villámok számával mi sem panaszkodhatunk az utóbbi időben.

  • jó tudni.

  • Elég dúrva!

  • Komolyság!! Még mázli hogy itt nem ilyen durva a helyzet!!

  • ez kicsit durva

  • Í, hát ez nemsemmi....

  • Jó ég, ez azért durva!

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Regisztráció

Közösség

Szolgáltatásunkat csak belépett felhasználók vehetik igénybe.
Kérjük jelentkezzen be vagy regisztráljon!

Viharvadász shop (Webáruház)

WS2350

WS 2350 USB turbinás szélmérővel
Ár: 47490 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-15-ös szélmérő

Facebook

Twitter

Képtár

Képtár

Töltse fel legszebb képeit!
Tubát látott az égen? Félelmetes peremfelhő jött szembe a sztrádán? Ne habozzon, mutassa meg olvasónk tízezreinek legjobban sikerült időjárási fényképeit!

© Copyright Időkép Kft. 2004–2010. Twitter Facebook
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogi közlemény | Elvihető tartalmak