Bécsben az Európai Geotudományi Egyesület ülésén ismertették a legújabb, a viharok előfordulásáról szóló vizsgálatok eredményeit. Eszerint bolygónkon óránként mintegy 760 zivatar alakul ki és csap le valamelyik szárazföld vagy vízfelszín felett. A legújabb eredmény az előzőekhez képest lényegesen alacsonyabb számot mutat, ugyanakkor abban megegyezik a korábbi megfigyelésekkel, hogy a zivatarok a trópusokon fordulnak elő legnagyobb számban, azon belül is a Kongó-medence a legaktívabb. Ezen kívül szoros összefüggés van a viharok kialakulásának időpontja és a napállás között is. A megfigyelésekhez azon globális mérőhálózatot használták, melyek az intenzívebb villámok által keltett elektromágneses hullámokat detektálják.
1925-ben már zajlottak kísérletek arra vonatkozóan, hogy óránként mennyi vihar keletkezik a Földön. Akkor a kutatások nagyjából 1800-ra becsülték ezt a számot, de számos hibás feltételezésen alapult a modell. Azóta az is kiderült, hogy zivatarok jóval kisebb arányban alakulnak ki tengerek, mint szárazföldek felett.
A legújabb megfigyelések több mint 40 állomás adatait vették figyelembe: a villámokat érzékelő World Wide Lightning Location Network detektálja az elektromos kisüléseket, egy program pedig hozzárendeli az adott villámot a hozzátartozó zivatarhoz. A módszer elemzése után adódott, hogy átlagosan 760 vihar sújtja a Földet óránként.
Általánosságban elmondható, hogy a Nap járását követve szárazföldek felett a nappali órákban van a legtöbb zivatar, közép-európai idő szerint dél körül. A viharok a trópusokon koncentrálódnak, a Kongó-medence területén (valószínűleg itt a legjobbak a besugárzási, nedvességbeli és labilitási feltételek a viharok kialakulásához).
További terv, hogy a zivatarokat, villámlásokat ezek után is vizsgálják, figyelik még több mérőállomás bevonásával, valamint a kevésbé intenzív villámok figyelembevételével is szélesítenék a kutatások körét.
Forrás: hirado.hu, BBC
(30 észlelés szükséges)
Május
Franciaország
Gyorshír
Nem túl egészséges
2 perce
11 perce
20 perce
WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 54900 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő
Valaki küldhetne ide Londonba is rendszeresen zivatarokat! Annyira hiányzik, mert itt még egy kósza villámot sem láttam már egy éve...
Tudja valaki, hogyan lehet régebbi cikkekre rákeresni?
én meg azt hittem hogy amerikában van a legtöbb zivatar,mivel ott szokott lenni a legtöbb tornádo
A felső kép az enyém.:-) Örülök, hogy tetszett a szerkesztő hölgynek, köszönöm, hogy bekerülhetett a cikkbe. :-)
Miért nem Kongóban születtem magyarként.. :)
Most itt is ilyen felhők vannak, és feltámadt a szél. Kiváncsi vagyok lesz-e belőle valami :)
nem volt szerencsénk:( nézd meg a képem, és mennyit láttam belőle:-)itt.
http://www.idokep.hu/keptar/users/csaby83/e8yguw7ett0em9qh.jpg
csaby83 Úgy tűnik hogy ez is elkerült minket. :-S
Ma mikor az iskolában voltamb (szerencsére utolsó órán) el kezdett szakadni a jég :D Tele volt vele a föld.
:)
Várom én is a fejleményeket kedves Apátfalvi észlelőtárs! Egyenlőre fülelek és figyelek:-) Hátha...
Látom a közelben jégeső esik.Tótkomlóson , Algyőn. Kiváncsi vagyok hogy itt is lesz-e :-)