Aktuális RSS

Ivády Anett | 2010. szeptember 8. 18:20 | Frissítve:

Aszteroidát figyelhettünk meg az éjjel

Egy aszteroida haladt el szerdán éjjel a Föld és a Hold között, mely amatőr eszközökkel is megfigyelhető volt.

Forrás: NASAAz arizonai Tucsonban a Catalina Sky Survey, mely kisbolygó kutatással foglalkozik, vasárnap fedezte fel, hogy két kisbolygó is el fog haladni Földünk mellett a szerdai-csütörtöki napokon. Az első 36 ezer km/h-s sebességgel robogva már elhagyta a Föld térségét, de a másik (ami 11 órával követi az előzőt) ma éjjel jól megfigyelhető lesz Földünkről. A szerencsés egybeeséseknek köszönhetően amatőr eszközökkel (akár teleszkóppal is) is megtekinthetik a kisbolygó elhaladását a lelkes csillagászok - amennyiben az időjárás is kegyes lesz hozzájuk.

Az első égitest egy 10-20 méter átmérőjű aszteroida volt, amely magyar idő szerint délben haladt el mellettünk, 248 ezer km-re. Az éjjeli, második kisbolygó a 2010 RF12 nevet viseli, a tájékoztató szerint 6-14 méter átmérőjű. Magyar idő szerint éjjel 23 óra 12 perckor tűnik majd fel az égen, és alig 78 ezer kilométer távolságra lesz Földünktől. 

Aggodalomra semmi ok, a tudósok szerint bolygónk nincs veszélyben - kizárt, hogy a kisbolygó és a Föld pályája keresztezze egymást. A NASA tájékoztatása szerint gyakran érkeznek kisebb méretű aszteroidák bolygónk légterébe, naponta átlagosan egy halad el a Föld és a Hold között. A légtérbe érkező kisebb objektumok is szinte azonnal elégnek a súrlódás következtében. 

Forrás: Index.hu, NASA

Kommentek: 24 db
Tetszett?

Kapcsolódó hírek

  • Káprázatos látvány Még sosem láttuk így ragyogni a Földet, mint a NASA legújabb, a Nemzetközi Űrállomásról készült felvételein.
  • Ismét meteorokban gazdag éjszakánk lehet! Ma este várható a Geminida meteorraj maximuma, szerencsés esetben több tucat hullócsillagot láthatunk.
  • Teljes holdfogyatkozás A következőre egészen 2015. szeptember 28-ig várnunk kell, tehát ha az időjárás engedi, ne szalasszuk el!
  • Elstartolt a Marsjáró A Curiosity űrszonda szombat délután indult útjára, céljai között szerepel a bolygó klímájának, geológiájának felderítése.

Hozzászólások

  • 2022-ben azt mondják s tudósok hogy ha az egyik aszteroidának megváltozik egy kicsit a pályája bele csapódhat a föld be.

  • A sok közül egy, így is úgy is be fog csapódni. A kérdés csak az hogy mikor...

  • A mély tengeri csillagászok lehet periszkópot használnak :)

  • uhh akkor lemaradtam róla:S:S

  • "Aggodalomra semmi ok, a tudósok szerint bolygónk nincs veszélyben" XD

  • Ha tényleg igaz hogy elérheti a 14 magnitudót a kisbolygó akkor lenne esélyem a nagy 25cm átmérőjű távcsövemmel megpillantani! :-) Nem szabad elfelejteni hogy nem álló pontnak lehetne látni, hanem mozogna a távcső látómezejében a közelsége miatt!!! Ezért is nagyon nehéz ilyen kisbolygót megtalálni!!! Egy alkalommal már láttam ilyet és egy egész csapat amatőrcsillagász kolléga fáradozott azon hogy sikerüljön!!! Hát akkor összejött! :-)

  • Petter-hez: :D :D :D (Nagyon tetszett!!!) Swagger-hez: "A távcső távoli tárgyak látószögének felnagyítására szolgáló eszköz. Teleszkóp és messzelátó néven is ismert, ezen elnevezései a görög tele = „messze”, „távol” és a szkopein = „látni”, „nézni” szavakból (teleszkoposz = messze-látó) származnak." (Wikipédia) (Egyébként a cikkben is szerepel a "teleszkóp" szó.) :)

  • Sziasztok. Egy ilyen kisbolygó megfigyeléséhez komolyabb távcső, és tiszta sötét ég szükséges. Így is legtöbbször csak fotografikusan, hosszú exponálással észlelhetők, mert rendkívül halvány égitestek. A képtárba /Astronomia/ feltettem egy képet, amit Szarka Levente barátom készített tavasszal az M98-as galaxisról, és ezen a képen véletlenül megörökítette az 1966CF jelű kisbolygót is!

  • Furcsa,hogy egy cikkben sem közölték,merre is kell keresni ha valaki látni akarja mondjuk csillagászati távcsővel az objektumot és hogy Magyarországról egyáltalán egyáltalán megfigyelhető lesz-e!Ráadásul minden cikk egy kaptafára készűlt,mintha mindenki az MTI jelentését közölte volna mint anno.

  • Hát, ezt nem fogom látni, ugyanis jelenleg teljes a sötétség... borult

  • Misiniszta nyugodtan megfigyelheted teleszkóppal is, arra kell figyelni, hogy ne legyen olajos tőle a szemed, ennek az a trükkje, hogy közben giroszkópot eszel (hagymával, csípőssel) ha fogyózol akkor rakd be előtte 1.5-2 percre a mikroszkópba :D

  • Fantasztikus! Azért érdekes, hogy milyen apróságok is előfordulnak a világeyetemben, és földön. Mennyire megnyugtató, hogy ilyen dolgokkal vagyunk körülvéve:D. Engem, személy szerint is érdekelnek ezek a csillagászati "apróságok". A földünk, ahol élünk, nagyszerű lakhely, figyeljünk oda rá, mert nagyon értékes. A kék bolygó... A meteorológia is ilyen érdekes, itt az Időkép.hu-n is:D Nagyszerű hírek, pontos adatok. ecet

  • Swagger: A periszkóp a tengeralattjárókon van, nem? :)

  • hát sztem se nagyon fogjuk látni a meteort ien felhőzet mellett teleszkóppal meg pláne nem mert max periszkóppal tudni illik a teleszkó a bicikliken szokott lenni és periszkópot használnak csillagok megfigyelésére

  • Szerintem nem fogjuk látni mert a hold már hamarabb lenyugodott (mivel fogyó fázisban van) mint a nap.Reménykedjünk.Jó cikk :D

  • "Mindkét kisbolygó viszonylag halvány lesz a közelség alatt, fényességük 14-16 magnitúdó körül alakul, tehát nagyobb távcsövekkel éppen megfigyelhetők lesznek."

  • Szabad szemmel nem látszik (Origo) :

  • Hát, ennyi felhő mellett elég bajos lesz megfigyelni még teleszkóppal is... :)

  • cápa, remélem igen, mert akkor tervezem, hogy meglesem. És itt Debrecen környékén vajon látható lesz?

  • Szabad szemmel nincs esély a megfigyelésére?

  • Ha Arizonába fedezték fel, akkor valószínűleg nyugati égbolton kell keresni szerintem.

  • ja amúgy, jó lenne tudni, hogy merről nézzük. talán akkor fent maradnék megnézni..

  • Kár, hogy nincs teleszkópom, szívesen megnézném. Azért jó, hogy elkerül bennünket, ez már egy települést le tudna tarolni...

  • Azt azért jó lenne tudni,melyik csillagkép körül keressem...

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

(30 észlelés szükséges)

Regisztráció

Mennyi hó esett?

Hótérkép

Hirdetés

Közösség

Facebook

Viharvadász shop (Webáruház)

WS2350

WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 54900 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő

© Copyright Időkép Kft. 2004–2012. Twitter Google+ Facebook
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogi közlemény | Elvihető tartalmak