Ahogy azt a 30 napos előrejelzésünk már július végén egy nap eltéréssel jelezte (itt és itt), péntek este megérkezett hazánkba az évszakváltó hidegfront, melynek nyomában 10-15 fokos hőmérsékletvisszaesést regisztráltunk országszerte. A front átvonulását követően vasárnapra kitisztult az ég, de a levegő már csak 20-22 fokosra melegedett kora délutánra.
Ami az elkövetkező napokat illeti, ez a "mérsékelt jóidő" sem lesz hosszúéletű, hétfőn ugyanis a csípős hajnalra ébredhetünk, fagyzugos helyeken akár 5-6 fokig hűlhet a levegő, majd a nap folyamán egy újabb hidegfront éri el hazánkat. Délelőtt még csak a Kisalföldön, délutánra viszont az ország egyre nagyobb területén élénkül meg az északnyugati szél és kezd el újból esni az eső. Az esti órákban az Alföldön egy-két helyen meg is dörrenhet az ég.
De lássuk egy kicsit részletesebben, paraméterekre lebontva, hogy milyen kellemetlenségek várnak ránk a következő napokban - már ami az időjárást illeti.
SZÉL:
Hétfőn leginkább az Alföld déli és középső területein fokozódhat viharossá a szél (60 km/h), a keddi napon azonban már északnyugaton, a középső és a délkeleti megyékben is viharos szélre készülhetünk, az Észak-Dunántúlon akár 90 km/h-s széllökések is előfordulhatnak majd. Szerdán reggelre a Tisza vonalától nyugatra többfelé lesz viharos az északnyugati irányú szél, szintén akár 90-100 km/h-t meghaladó lökésekkel. Napközben is marad majd a viharos szél, ez alól csak a keleti és északkeleti határszél jelenthet kivételt. Csütörtökön már csendesedik a légmozgás, ekkor már csak élénk lökések fordulhatnak elő.
CSAPADÉK:
A 2 nap leforgása alatt helyenként nagyobb mennyiségű csapadék is hullhat: délen és a Tiszántúlon akár 15-20 mm-t meghaladó, másutt pedig akár 10-15 mm körüli mennyiség.
ZIVATAR:
Kedden a keleti-északkeleti megyék kivételével elszórtan számíthatunk egy-egy zivatar kipattanására, ám a problémát nem ez okozhatja majd elsősorban, hanem inkább a felázott talaj és a viharos szél kombinációja: letört faágak, kicsavart fák biztosan előfordulnak majd.
EGY-KÉT JÓ TANÁCS:
- Igyekezzünk autónkkal védett helyre állni, hogy megóvjuk egy esetlegesen elkorhadt fa letépett ágától!
- A szeles idő könnyedén kicsavarhatja kezünkből az esernyőt, ezért érdemesebb esőkabáttal és gumicsizmával védekezni a csapadék ellen!
- A szeles, hűvös, nyirkos időben könnyedén megfázhatunk, ne szégyelljük elővenni őszi kabátunkat, vastagabb pulóverünket sem! Fogyasszunk sok C-vitamint, igyunk meg egy-egy bögre forró teát!
- A következő napok a hidegfrontra érzékenyek mellett a reumatikus fájdalmakban szenvedők, illetve az érszűkületesek panaszai is fokozódhatnak; utóbbiak próbálják meg melegen tartani végtagjaikat!
(30 észlelés szükséges)
442%
Különös
Izgalmas időjárás
Képriport
1 perce
35 perce
35 perce
Nagyon lefogyott
Vége a házasságának
Hátborzongató állat a tengerparton
WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 54900 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő
Meg vagyunk áldva ezekkel a "Genovai-ciklonokkal", én ennyi olasz beütést régen láttam. Ha már nem tok lemenni Olaszba, akkor az időjárása jön el hozzánk. Úgy élvezhetjük az ottani ájert, hogy nincs útiköltség, nincs felesleges leégés a mediterrán tengerparton, nincsenek euro-átváltási árfolyamveszteségek, nem vágják fel a talpunkat kagylók, nem kerülgetik mérges medúzák a hátsó felünket... Gyerekek, mi kell még...?
Hasonló a véleményem, azzal kapcsolatban hogy bőven elég a 7 napos előrejelzés. Megfigyeléseim alapján a 30 naposban szinte naponta változnak az előre jósolt hőmérsékletek, és az eső "ikonok". Valójában előre megjósolni valamit 30 napra, lehetetlen. A mai ciklon sem úgy mozog, ahogy a meteorológusok gondolták 2 nappal ezelött. Mint laikus mondom ezeket, de a tapasztalataim már csak ilyenek. Szép napot!
Továbbra is azt mondom, a 30 napos előrejelzés második fele az esetek nagy részében még tendenciálisan sem igaz. Általában teljesen "kisimul" hőmérsékletileg a vége, ebbe ugyebár minden belefér. A felhőképről meg ugye ne is beszéljünk. Épp július 30-án dobott a gép egy komolyabb "gödröt" és akkor most "mi hogy megmondtuk egy hónappal előre". Amúgy sem kell ehhez nagy jóstehetség, évtizedek óta szokott jönni egy jelentős lehűlés aug. 20. után, talán még népi megfigyelés is van hozzá. Most még az első két hétre is stabil 22 fokot rajzol az előrejelzés végig szeptember 16-ig, kötve hiszem, hogy két hétig ilyen eseménymentes lesz az időjárás, se lehűlés, se eső. Én személy szerint szemfényvesztésnek tartok minden 7 napnál további előrejelzést (néha még 3-4 napra előre is nagy tévedések vannak), de mindenki maga dönti el miben hisz :-)
Sziasztok kedves időkép légyszi lessétek meg mizu az európa radarképpel mert nálam tegnap reggel óta le van fagyva... köszi :)
diesirae: a "bizonyíték képen" még nincs is rajta augusztus 29-30-31! Sőt, a fokok sem mérvadóak (éjszaka+nappal is hűvösebb volt pár fokkal, ez a szórás), de a jelentős lehűlés látszik (azzal a pár nap eltéréssel, ami ilyen távlatokban bőven belefér, és szó is volt róla - a cikkben is). Jött pár nap őszies idő, de még visszatér egy lemenő (szinte a hónapnak megfelelő) nyár.
Én két nappal későbbi (aug.2.) előrejelzést mentettem el az Időképről, azon 23-29°C áll napsütéssel aug 28. és szept 1. között. Egy 14-in pedig végig 24-25°C, gyengén felhős idővel. Hiába a bizonyítéknak látszó akkori diagram meg a szuper komputeres modellek, 1-1,5 hétnél messzebb továbbra is minden csak a jóslással egyenértékű. Az időjárást még mindig nem lehet hetekkel előre kifürkészni :-)
Olyan gyönyörű mammákat lehetett észlelni!! Csoda széép wolt(LL)!!
Szerintetek lesz p.p.?? Rem. h lesz , mert ugyebár viharos szelet jeleznek előre, és sok esőt!!:D:D
Fel a fejjel minden csüggedőnek, fogunk még mi szeptemberben izzadni a melegtől, sőt még a zivatar szezonnak sincs vége meglátjátok!
Sziasztok! Dévaványa felett gyönyörű mamma fellegek láthatók!
deneb2-höz: Remélem, az áradások elmaradnak. Éppen elég volt belőlük a tavaszon, meg május végén. Lassan módosítani kell a szólást: "Szegény embert az ág is húzza, szegény magyart az ár is sújtja."
ŐSZ! De hát még augusztus van, már őszi idő? Még a 21 °C-ot sem érte el a hőmérséklet! Jó lenne 25-26 °C is, ma hajnalban pedig csak +7 °C volt!
Biztos megint jó nagy áradások lesznek. Orkan020-nak pedig azt üzenem, hogy költözzön Ciprusra (ezt nem szekálásnak szántam, csak tanácsadás volt).
Ismétli magát a természet. Ez az első ciklon. (Emlékezzetek május júniusra)
Itt van az ősz, itt van újra...
Igen, valóban megérkezett az őszies idő. Hajnalban itt is hidegebb volt a megszokottnál. De én (is) jobban szeretem a hidegebb napokat. Az esőt is szeretem, de mértékkel. "nővér"-nek is igaza van. Már én is észrevettem, hogy hirtelen vált az időjárás. Már nincs meg az az átmeneti időszak, mint szokott. Most már egyik napról a másikra hűvösebb lesz az idő. A cikkben szerintem az a jó, hogy tényezőkre lebontva tárgyalták az adott paramétereket. :) Szép napot!
Fúúú gyerekek itt hajnalban +5-fok volt nagyon-nagyon hideg volt!! Egy pillanatra kinéztem az ajtón és máris fáztam!!:D:D:D:D:D:D
Tetszik - nem tetszik: meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy az ősz már nem kopogtat az ajtónkon, be is nyitott. Jönnek a hűvös (hideg) hajnalok, és a nedves, esős napok. Az őszt szeretem a szép színei miatt, de jobban a telet. (A vele járó hideget csak annyira, amennyi ahhoz kell, hogy a hó ne olvadjon el.)
orkan020: Rossz a kommented mert ez igy nem normális időjárás! Ha egyszer tél van akkor legyen már tél! Nem igaz?:)
bárcsak télen is +10-15 C lenne a minimum, nagyon jó lenne...
és amúgy igazad van nővér
én is jobban szeretem a telet mint az őszt...nem szoktam fázni :D
A nagy meleget én sem szeretem, de a télben az a rossz, hogy sokat kell havat lapátolni és fűteni. Egyébként minden évszaknak megvan a szépsége - csak már nincsenek is annyira elkülönülve az évszakok mint régen.
a Telet én is imádom, jobban mint az őszt, de ezt az évszakot sem lehet kihagyni:D:D
Inkább legyen már tél. Őszt nem nagyon szeretem esik,fúj.. Télen meg nem lehet elázni a hóban:) És lehet legalább lékhorgászni:)
Én remélem, hogy már "annyira meleg nem lesz", mondjuk még lehet pár 24-25fokos nap, de nem sok mert én imádom az őszt!!:D:D
Ja,remélem is! Jó Cikk!
remélem azért lesz még meleg idén...