Meteorológusok szerint az 1940-es évek óta az idei volt a legszárazabb tél Spanyolországban. Ennek súlyos következményeként tudhatók be a korai erdő-és bozóttüzek Galíciában és Katalóniában, valamint a vízkészletek szintjének látványos csökkenése is. A legsúlyosabb a helyzet az észak-spanyolországi aragóniai síkságon, ahol alig bújt ki, sőt sok helyen el is pusztult a vetés.
"Ötvenéves vagyok, de még ilyet nem láttam. Október óta nincs csapadék." - mondta Fernando Regano, az aragóniai tartományban található Sarinena nevű falu egyik gazdája. A település környékének öntözéséért felelős hatóság közlései szerint már decemberben mindössze egynegyede volt a vízkészlet az év ezen szakaszában megszokottnak. Míg máskor március elején már méteres a vetés, addig idén az aszály miatt nem növekszik. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a hatóságok már most öntözési tilalmat rendeltek el. A gazda 80 százalékosra becsüli a veszteségét.
A súlyos aszály az állattenyésztőket is veszélyezteti. Jesus Montesa juhtenyésztő véleménye szerint "egyes kultúrákat nem lehet majd helyreállítani." A gazda már most tartalékait használja fel a juhok etetésére és aggódik a takarmány-utánpótlás miatt. Mivel a helyi patakok kiszáradtak, az állatok itatásához vizet kell szállítania a domboldalra. A fűhiány miatt idén 20 százalékkal lesznek magasabbak az előállítási költségek - véli a kisgazdaszövetség.
Forrás: irinnews.org, MTI
(30 észlelés szükséges)
Kánikula
Nyár
Tudatosabb emisszió
1 perce
3 perce
13 perce
WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 43900 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő
Ojaj ,nagy a baj komoly gondokat okozhat ez!
Nem csak nálatok ... nálunk is ilyen a helyzet... és ez el=g szomorú dolog.... :/
Magyarországon a sokkal kisebb mértékű aszály is sokkal nagyobb drágítást von maga után.