Magyarországon is rendkívüli népszerűségnek örvend az Apple sok téren újítást hozó telefonja, az iPhone. 2010 tavaszán nagyjából 100 ezer (!) eladott példány lapul a magyarok zsebében, ennek jelentős hányadán fut AppStore-ból letöltött időjárás kliens is. Végre az Időkép is zsebre vágható!
A kliens segítségével honlapunk legfontosabb elemei érhetőek el, a böngészőnél sokkal gyorsabban és kevesebb adat letöltésével. Az előrejelzés menüpontban mind a 7, mind a 30 napos előrejelzés, valamint a szöveges prognózis is olvasható. Nagy térképeink közül az Időkép, a Hőtérkép, a Felhőkép és a Széltérkép érhető el, melyek tetszés szerint nagyíthatóak és kicsinyíthetőek, a program mindig a megfelelő felbontású változatot (kicsi, normál, HD) tölti le, annak is csak azon részét, amelyet éppen nézünk (a Google Maps-hez hasonlóan).
A fejlesztés során hangsúlyt kapott a helyfüggőség is, így minden programindításkor a jelenlegi GPS koordinátákhoz igazítva jelennek meg a térképek. Teljes értékű észlelőfelület is helyet kapott a programban, itt szintén nem kell bíbelődnünk a helyzet beállításával - a GPS ezt megteszi helyettünk.
Várjuk észrevételeiket és visszajelzéseiket!
A program fejlesztését az IPDS2006 Kft., Béri Tamás, Farkas Attila, Lovász Sándor és Mornailla László végezte, remek munkájukat ezúton is köszönjük!
Letöltés: iTunes link vagy App Storeban "Idokep"-re keresés
(30 észlelés szükséges)
442%
Különös
Izgalmas időjárás
Képriport
0 perce
1 perce
29 perce
Nagyon lefogyott
Vége a házasságának
Hátborzongató állat a tengerparton
WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 54900 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő
Vajon lesz Symbianra? Abból is elég sok teló van a piacon.
Nekem is tetszik, egyetlen dolgot szeretnék csak ami nem elérhető. Ha beküldtem egy észlelést a telefonról akkor már nincs mód a javításra, hacsak nem vagyok számítógép közelben is.
Nagyon jól működik. Köszönöm, köszönjük szépen! Eddig Web-e felületről küldtem észleléseket de ez így sokkal gyorsabb. Gratulálok a készítőknek! Üdv, P.
Symbian-ra is jó lenne! ;)
Symbianra is kérünk!!!
Én is csatlakoznék a Java-s verzióért kiáltókhoz. Igaz ugyan, hogy az Apple iPhone rendelkezik jelenleg az alkalmazások legszélesebb választékával és az iPhone felhasználók már hozzászoktak, hogy alkalmazásokat telepíthetnek készülékeikre, de az iPhone mindössze a mobil piac pár százalékát teszi ki. A Java képes telefonok száma nagyságrendileg nagyobb. A Java-s megoldással egyszerre válna elérhetővé az időkép több oprendszeren is (Symbian, Windows Mobile, ...)... Ha csak a Java-tól, mint ismeretlentől való félelem tart vissza benneteket a fejlesztéstől, akkor szívesen támogatlak benneteket egy pár órás térítésmentes :-) bevezetővel. Ha más kételyeitek vannak (pl. értékesítés), akkor vitassuk meg! Íme egy munkám referenciaként: http://acumap.minel.hu Ja és természetesen nekem is nagyon tetszik, amit csináltatok, gratulálok hozzá, csak az én telefonom sem iPhone...
Csatlakozom a Symbianos verziót kérőkhöz.
A következő lépés: Symbian
tök jo grat
csatlakozom.. Windows mobilra és androidra is kéne csinálni... igen elterjedt lenne így az alkalmazás.
csinálhatnának egy ilyen alkalmazást nokia 5800-ra
Fényképet csak észleléssel együtt lehet feltölteni, és az észleléshez adja meg a koordinátákat? Tehát irányítottan nem lehet bizonyos mappába feltölteni,gps koordintával?(mert pl nekem nokia e52-m van és képhez is lehet gps pontot illeszteni)? Csak azért kérdem mert múltkor amikor pécsi celláról küldtem be a képeket akkor a webes felületen küldtem ami igencsak lelassította a dolgot de mire hazaértem tutibiztos hogy megvoltak a képek:) Ez csak szőrszálhasogatás de érdekelne. Köszi
Húú ez nagyon állat! Végre bárhol elérhető :)
nygyon jó!!!!!!!!!!Nekem kb 2 hét és lesz:D:D!! és akkora biztos fogom használni
veti a fényt, teljesen zsír, működik az észlelés is, köszönjük!
Köszönjük szépen! Mindig tudtok pozitív meglepetéseket okozni, szinte hihetetlen! U.I.: Symbianos alkalmazásnak én is örülnék :D
Symbianon fut a java is, így mindannyian örülnénk neki:)
Zuzmónál a pont!!!Ügyesek vagytok,jöhetne symbianra is!!!
Gratulálok, ez tényleg jó. Na most irigyelem az iphonosokat. Ha esetleg BlackBerry-re lesz, na, akkor aztán én is fogok örülni, gondolom sok más BB-s időkép felhasználóval. csak így tovább!
Szintén örülnék ha symbian verzió is elkészülne.
és iPod Touch -on is elindul?
Esetleg blackberry-re? :)
álleejtés :O nagyon szép progi, tetszik az alsó menüsáv :)
Androidra is jöhetne. :D Amúgy jónak tűnik!
Java alapú alkalmazás is megvalósítható lenne?
Egy hasonlót Symbian-ra én is szívesen fogadnék :) Szép újítás, grat.
Win Mobile-ra is pliiiiz!!! :D
Igen, igen, szerintem is egy Android verziót megköszönne a nép:)
Symbian, Android verziónak én is örülnék. :)
Wow. Pofas. Symbianra nem akar valaki egy ilyet osszelokni? :)
" 2010 tavaszán nagyjából 100 ezer (!) eladott példány lapul a magyarok zsebében": Ehhez még nem jönnek hozzá az iPod Touch-ok.
Köszönjük nagyon jó kis progi :)