Fejlesztés RSS

Nagy Gergely | 2010. július 1. 14:18 | Frissítve:

Megdupláztuk!

Egyelőre (még) nem a radarjaink számát, csak a hatósugarat - immár 360 kilométer átmérőjű körben látjuk az intenzív csapadékgócokat.

Az áttörtést ma hajnalban sikerült elérni, méghozzá anélkül, hogy a radar által kibocsájtott impulzusok erősségét növeltük volna - csupán a saját fejlesztésű vezérlő érzékelő modul visszaverődő radarjeleket feldolgozó eljárásán módosítottunk.

Az első tesztkép az új hatósugárral (2010. július 1. 14:25 - nagyítható)

(Emlékeztetőül: a radarvezérlő időjárási célú firmware-jének fejlesztését a japán gyártóval és cseh partnerünkkel, a Meteopress konzorciummal együttműködésben az Időkép saját maga végzi).

Most már Magyarország döntő részét, valamint a Felvidék jelentős hányadát "látjuk" kb. 150 méteres pontossággal, 5 percenként (zajcsökkentő integrálással), de ha a helyzet úgy kívánja, akkor szemcsésebb képet percenként is lekérdezhetünk mind a 30 km-es, mind a teljes hatósugárban.

A tények - Ha a domborzat zavaró hatásától eltekintünk, akkor kb. 180 km-es hatósugárban több, mint 100 ezer négyzetkilométert tudunk így lefedni. Mosonmagyaróvártól Miskolcig, az Alacsony-Tátra lábától Szegedig, Keszthelytől Szolnokig semmlyen heves zivatar, intenzív, magas kiválású csapadékzóna nem maradhat rejtve előttünk. Elméletileg még Pécs is látható volna, de a Mecsek miatt elképzelhető, hogy a Dél-Baranyai térségben tényleg csak a rendkívül magasan kiváló zivatarok - pl. a jégesőt is tartalmazó cellák - lesznek érzékelhetőek.

Amikor lehetőségünk van, a radarképet nyilvánosságra is hozzuk oldalunkon élőben - hamarosan újabb érdekes hírekkel jelentkezünk.

Várjuk nézőink, látogatóink véleményét, köszönjük!

Cimkék: , ,
Kommentek: 42 db
Tetszett?

Kapcsolódó hírek

  • Időkép Realtime Az Időkép 8. születésnapja alkalmából újabb fejlesztésről rántja le a leplet: élő eseménykövető rendszer!
  • A Nap élőben A hétfő hajnali, M9-es napkitörés és születésnapunk együttesen ihlették életet adó csillagunk aloldalának létrehozását.
  • Megújult csapadéktérképünk Az Időkép 8. születésnapja alkalmából a csapadéktérképét is újraírta.
  • 8 évesek lettünk Mától még több gyertyát kell elfújnunk a képzeletbeli tortán, mint tavaly ilyenkor. Köszönetnyilvánítás és újdonságok születésnapunkon.

Hozzászólások

  • CAD! Az OMSZ siófoki hőmérséklet adatai - példának okáért - tényleg hibásnak tünnek a környék "amatőr" átlagánál rendszeresen magasabbak! Valószinűleg rosszul van elhelyezve a mérőjük - vízparton van, vagy valamilyen "napkollektor jellegű" épület közelében. Amúgy az, hogy ők a hivatalosak az egy dolog, nem szégyen amatőrnek lenni, itt ez sajnos ilyen szomorúan megy. Csillagászoknál ugyan itt Mo-n spec. baráti a viszony hivatásosak és amatőrök között. Nem ország függő a jelenség, inkább arról van szó, hogy a meteorológiában pénz van, ellentétben mondjuk a lepkék kategórizálásával. A radar ügy mögött is tisztán csak ezt látom, a "zsét" Rájöttek - kissé megkésve - hogy komoly konkurenciájuk akadt, nincs monopol helyzet többé a piacon :)

  • A következő radar talán valahol a Bükk-Zemplén térségében lesz (?) onnan rá lehetne látni a Tátráig mindenre, a Bp radarral is szépen "összeolvadna" a hatósugár... Ahol már van, ott szuper a felbontás!

  • Nagyon jó, Szuper! Az OMSZ-t meg egye a fene. Úgyis, ahogy olvasom, mindent megtesz a nálánál fejlettebb radarképpel és észlelőkkel rendelkező időkép lejáratására. Sokszor látom, hogy az omsz radarképe semmit nem mutat, amikor itt esik az eső, vagy zivatar van. Persze később már ott van a radarképen. És még nekik van nagy pofájuk? Esetleg féltik a támogatásuk csökkentését?Netán az időkép javára?Minden megtörténhet.

  • Azt olvastam, hogy a meteorológiai szervezetek (értsd mindenhol)szuper számítógépeit egész más célra használják mint ami elvárható lenne.A fő irányvonal katonai jellegű akár nyiltan ,akár burkoltan.Az OMSZ sem ajándékba kapta feltehetőleg az új berendezését hanem azért, hogy olyan szimulációkat futtasson le amit a nemzetközi szervek igényelnek mint koordinátorok a kutatási témában. Ennek tükrében mit lehet elvárni tőlük?

  • több radart!!!

  • Nagyon jó, de így is Siófok a következő célpont radar szempontból? Mert szerintem így nem nagyon kifizetődő oda tenni. Akkor inkább Keszthely fele valahova és akkor ekkora hatótávnál már SZombathely környéke is lefedésre kerülhetne talán.

  • Egyre jobb! Csak igy tovább.Gratula!

  • Le a kalappal! Javaslom megfontolásra: Aki rendszeresen adatot küld az időkép felé automatával annak lehetne olcsóbb a fizetős SMS szolgáltatás. (akár jelképesen)

  • remélem egyre kiterjedtebb lesz ez az egész rendszer.nagyon tetszik. sok vihart és szép derűs időt mindenkinek.

  • Hali. CAD Tegnap délután olvastam a Bors című napilapban.

  • PETI860128 ! Ez melyik cikk volt, mert a neten csak a pánikkeltéses cikket találtam meg. Bár az se kutya. Nem értem miért ugat bele mindenki abba, hogy az emberek milyen SMS-t fogadnak és milyen lapokat néznek. Lassan már az időjárás szót is betiltják, ha az nem állami. A szegény katasztrófa védelem csak az OMSZ adatokat használhatja, hát gratulálok hozzá. Ez meg is látszott az árvizi védekezésükben. Ezt a mocskos irigységet ... Mikor néznek már a körmükre ? Úgy államilag. Kiváncsi lennék mennyi a vezetőség prémiuma és a fizuja az OMSZ-nél, és mennyi a beruházásuk ezzel szemben. Az időjárással foglalkozó cégeknek együttműködni kéne, nem acsarkodni, de hát ez nem Európa csak a Balkán. Egyébként nem értem, ha az OMSZ mér valamit, akkor az mitől hivatalos, még akkor is, ha szar az adat, az én mérésem meg mitől nem az, ráadásul az OMH által hitelesített műszerrel ? Ezt miért nem vizslatja senki, hogy az OMSZ milyen adatokat és milyen pontossággal mér. Mert egy halom adatuk biztos hibás, de legalább hivatalosan hibás. Na megint jól felhúztam magam. Elmegy az katasztrófavédelem és az omsz a picsába csupa kisbetüvel.

  • Az, hogy mennyire igazak a képek azt port beri bejegyzése miatt írtam, azaz erre értettem

  • Ez tényleg szuper, csak kérdés mennyire igaziak a képek ? (Persze azért hívnak Tamásnak, hogy mindig kételkedjek) Ha igazak a képek, és megbízhatóak, az tényleg baromi jó. Más. Kerestetek már valami magasabb helyet a radarnak ? Pl. SOTE torony nem volna jobb ? Lehet, hogy oda még lehetőség is lenne feltenni. Kontakt van hozzá. Ha ez működik ekkora hatótávval, akkor hány radar kellene ? Még kettő ? Ja és még valami. Irtátok, hogy magnetron élettartam. Ez kb. hány óra üzemidő ? Üdv. CAD, alias Hitetlen Tamás

  • Szép! Gratula! Épp ma olvastam 1 cikket hogy értetlenül áll az állambácsi hogy az időkép szinte jobb előrejelzést ill. aktuális tájékoztatást ad látogatóinak mint Országos Meteorológiai Szolgálat. Mégis kevesebb pénzből finanszírozzák az egészet. Még lehetne mit írni ide de aszt már megtartom magamnak. "NE ADJÁTOK FEL TÖREKVÉSEITEKET CSAK ÍGY TOVÁBB"

  • Király nagyon jóó ötlet volt a fejlesztés! :-))

  • Gratulálok a fejlesztéshez!! Egy észrevétel: ma délután 5 óra körül Kecskeméttől DK-re és É-ra is volt egy zivatar, de a radarképen csak az északi látszott, pedig a másikból is esett jócskán. Előfordulhat, hogy az egyik zivatar "leárnyékolja" a másikat? Korábban is (a fejlesztés előtt) volt már, hogy Kecskeméttől délre és északra is villámlott, de csak az északi zivatar látszott a radaron.

  • Gratulálok !!!

  • Gratula! Nagyon jó !! :)

  • Bács megyei Mélykúton hatalmas felhőszakadás volt mindenütt áll a víz!

  • meteorita: Megnyugtató ezt hallani, de az aprócska, nyers, szűretlen, térkép nélküli képekre kár pazarolni a helyet. Itt a drótnak ezen végén elérhető formájukban információtartalmuk csekély.

  • Sokak kérdésére válaszolva - Fogunk csinálni egy "kiemelt régió" funkciót a kép jobb oldalán, ahol nagyobb febontásban lehet majd látni egy-egy érdekesebb részletet (=ahol éppen történik valami). Jelenleg a szűretlen (domborzati interferenciával beérkező) nyers, szűretlen radarjelek vannak ott 30 km-es, ill. max hatósugárral, ezeket váltja majd fel az aktuális eseményekhez igazított, és/vagy szerkesztett tartalom (egy-egy kiragadott régió), kinagyíott (Hd felbontású) verzióban. Kis türelmt kérünk, egy nap nálunk is 24 óra;)

  • Szuper, zseniális, DE sajnos a kép mérete változatlan maradt és ez így az OMSZ-es kép felbontásával vetekszik. Jobboldalt a két kis kép szerintem a többség számára semmit sem mond (főleg térkép nélkül), alattuk a hatalmas üres részről nem is beszélve, jobb lenne, ha a radarkép kitöltené ezt a 840 px × 472 px-et.

  • Tudom, hogy kevés az egy radar de az országrészekre való lebontásnak jobban örülnék. Nem mondom hogy rossz, de a felbontás csökkenésével számomra értelmetlenné vált. A fél Budapest méretű cellák így is jól követhetők, de a kisebbeknél "gond" lehet a pontos behatárolásnál(felhasználói viszonylatban).

  • Most nem tudom, Sopron pont benne van, vagy pont nincs?

  • Nagyon jók vagytok! Csak gratulálni tudok! Bárcsak minden így működne ebben az országban!

  • Ez szép volt.Kérem szépen, ez már radar! Lótúró annak a másik, mindent, korlátozó, közpénzem fenntartott, időjárás előrejelző szolgálatnak >:-{

  • Gratulálok, jók vagytok!Egyre jobbak.

  • Már rég leakartam írni,hogy olyat is lehetne csinálni a regisztrált észlelőknek,hogy a radaron annak a településnek a pontos helyét kijelzi ahonnan észlelnek.

  • Végre a Dél-Dunántúl nagy része is látszik. Szép volt Időkép.

  • Szenzációs! És végre Szolnok is látszik rajta! Kiváló fejlesztés!

  • Valóban szupernek TŰNIK az ingyenes verzió. Viszont kérdésem lenne az Időkép Kft-hez, hogy az, aki előfizetett a szolgáltatásra, az miért nem kapja a szolgáltatást? Egyszerűen csak eltűnt a hd radarkép, sem hibajelzés, sem értesítés. Ez így nincs rendjén. Mondom: fizetős

  • Gratulálok!! Nagyon szuper lett!!

  • Ez igazán fantasztikus, szerintem nem kell sokat várni, hogy az egész országot is láthassuk majd. Gratulálok, nagyok vagytok! :)

  • Zseniális! Időkép über alles!

  • Ez csúcs!!! Nagyon jók vagytok igy tovább:-)

  • Ez remek! Most már az ország északi részéről teljes képet kaphatunk. Kár, hogy pont a nyugati határszél nem fér bele a 360 km-es átmérőbe. De nem türelmetlenkedek, így is elképesztően jók vagytok! :)

  • Megmaradhatna Budapestről is a térkép! :)

  • Végre mi is belefértünk a déli határ mentén :) Reméljük segít majd ez a radar kép!!!

  • gratula

  • Kitűnőő! Gratulálok!

  • Egyre jobb!! ;)

  • Ez szuper :D

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

(30 észlelés szükséges)

Regisztráció

Hirdetés

Közösség

Facebook

Viharvadász shop (Webáruház)

WS2350

WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 54900 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő

© Copyright Időkép Kft. 2004–2012. Twitter Google+ Facebook
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogi közlemény | Elvihető tartalmak