A hét utolsó munkanapján, augusztus 1-jén részleges napfogyatkozást figyelhetünk meg a déli órákban. A Hold maximum a napkorong 20%-át fogja majd eltakarni, Magyarországon gyakorlatilag nem érzékelhetünk majd sötétedést.
A napfogyatkozás teljességének sávja - azaz ahonnan nézve a Hold az egész napkorongot eltakarja - Észak-Kanadában érinti elõször a Földet. Grönlandot átszelve Oroszországon és Mongólián halad át, végül Kínát is érinti. Ideális helyszínen a totalitás maximálisan két és fél percig tart. Bár a teljes napfogyatkozás egy közel 200 km széles sávból lesz megfigyelhetõ, a részleges fázis sokkal nagyobb területrõl követhetõ, többek között hazánkból is. Magyarországon 2006. március 29-én látszott utoljára részleges napfogyatkozás, de akkor sajnos felhõk zavarták a kilátást.
Ha pénteken Budapestrõl 11:02-kor feltekintünk az égre, a Hold látszólag már érinteni fogja a napkorong bal felsõ részének a peremét. A fogyatkozás maximuma 11:50-kor lesz, ekkor a Hold a napkorongnak majd 20%-át takarja ki, méghozzá a "felsõ" részén, miközben csillagunk 58° magasan lesz a horizont felett. A jelenség vége körülbelül 12:38-kor várható.
Napfogyatkozás során soha ne nézzünk közvetlenül a Napba, se szabad szemmel, se távcsõvel, se fényképezõgéppel, se a videokamera keresõjével, az erõs fénytõl ugyanis azonnal megvakulhatunk!
*** Érdeklõdõbb olvasóinknak ajánlanánk, hogy kövessék a jelenséget a budapesti Polaris Csillagvizsgálóból (1037 Budapest, Laborc u. 2/c); itt ugyanis megfelelõ mûszerekkel, teljes biztonságosan gyönyörködhetnek a napfogyatkozásban! A fõvárostól távolabb élõket pedig a következõ helyszíneken várják: Dunaújvárosban (Táncsics Mihály u. 13. mögötti belsõ udvarban), Hegyhátsálon a Hegyháti Csillagvizsgálóban (Fõ u. 19.), Miskolcon a Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgálóban (Dorottya u. 1.), Nagyszénáson a Kiss György csillagdában (Ságvári u. 26., a Rendõrség mögötti udvar), Sopronban a Széchenyi téren, Székesfehérváron a Terkán Lajos Bemutató Csilagvizsgálóban, Tarjánban a Meteor '08 Távcsöves Találkozón, és végül, de nem utolsó sorban Zircen, a Bakonyi Természettudományi Múzeumban (Rákóczi tér 3-5). ***
Az esemény a NASA honlapján élõben követhetõ.
Forrás: Magyar Csillagászati Egyesület,[origo]
(30 észlelés szükséges)
Május
Franciaország
Gyorshír
Nem túl egészséges
1 perce
1 perce
2 perce
WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 54900 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő
nagyon szép volt
Itt találjátok a mai részleges napfogyiról készült animációmat: http://www.idokep.hu/keptar/users/Posza/taer3v02t4qj0f1d.gif 2008.08.01 11:07-12:35(5 percenként fotózva) Készült 156/1035-ös Newton-távcsõvel, Mylar-napszûrõ fólia, 18mm orthó okulár, Sony DSC-N2 ultrakompakt.
Én is nézem a NASA TV-n a napfogyatkozást. Gyönyörû!!!!! http://www.hackthat.net/df/ddos/34941/index.html
Én meg elfelejtettemm!:(:(:(
Én közben nem csak az eget kémlelem, hanem a Nasa honlapját is, ahol mutatják élõben a Napfogyatkozást! :)
az elöbb felhõk sem takarták el, szép nagyon :D
Én is készitek képeket róla, de sajnos éléggé gyatra az ég!
most látok ilyet elõször, szép kis darab hiányzik belõle.
Fotózom távcsövön keresztül a jelenséget, késõbb képek a galériába...
már hiányzik belõle szép darab:D nekem most elõször van szerencsém ilyet látni, pedig 99-ben már hallottam róla. sõt a 2001es földrajz könyvem is emlitette: " a következõ napfogyatkozás 1999-ben lesz" :P :D
Már lehet látni a harapást a Napon. 11óránál :D:D
99 Aug 11 - Keszthely Móló! N1 nap volt! A vörös horizont, a vénusz, a nap és a koronája. N1
Ez a dátum nem jutott eszem be köszi nektek. Az gyönyörû volt :O:O
1999-ben augusztus 11-én, szerdán, láttam napfogyatkozást ez teljes volt, 1 hét nyaraltunk Balatonboglár :)
Jó lesz várom már.
A "99-es teljes napfogyit én le is fotóztam a csillagászati távcsövemen keresztül. Másfél évre rá megjelent egy CD-ROM "Napfogyatkozás "99" címmel, és az egyik fotómat(gyémántgyûrû-effektus) választották ki a cédé borítóra: http://kepfeltoltes.hu/080728/P3040386_www.kepfeltoltes.hu_.jpg :)
Én is 1999-ben augusztus 11-én, szerdán, láttam napfogyatkozást ez teljes volt. Egyszerûen fantasztikus élmény volt, hogy pontosan 2 perc 21 másodpercig sötét van fényes nappal. Remélem augusztus 1-én nem lesz zavaró tényezõ az égbolton.
kiváncsi leszek hogy milyen lesz. Az elsõtt 1999-ben láttam az is jó volt remélem ezis. Már várom:-) XD
Jó az animáció! :)
A total eclips a legszebb, és legérdekesebb, amit akkor láttam amikor még kicsi voltam (kb10éve) De remélem ez is szép lesz :P:P
Találtam én is 2050 ig leírt csillagászati jelenségeket Érdekes ;) http://ateszastro.uw.hu/index.php?fun=jelensegnaptar
Értem, persze, azért mondom, hogy én pedig pont emiatt fogalmaztam így. :)
Nem Rád értettem, hogy "a cikk íróit", én is a Magyar Csillagászati Egyesületre gondoltam, elõtte elolvastam azt is, ha már forrás. Csak ott nem tudok kommentálni. :)
Igen, azért írtam, hogy körülbelül és maximum. A Magyar Csillagászati Egyesület ugyanis 15-23% közöttire becsüli.
Elolvastam a források cikkeit is és egy valamit nem értek. Van két oldal: http://aa.usno.navy.mil/data/docs/SolarEclipses.php és a NASA által ajánlott "napfogyatkozás kalkulátor": http://www.chris.obyrne.com/Eclipses/calculator.html Ezekben, ha beírom Budapest koordinátáit 10.3%-ot ír mindkettõ. A cikk írói viszont gondolom nem véletlenül írtak 20%-ot a 10 helyett. Hol a hiba?