Az előző héten, hétvégén szinte menetrendszerinti pontossággal játszódott le ugyanaz a forgatókönyv minden nap: reggel szikrázó napsütésre ébredhettünk, majd délután erőteljesebben megnövekedett a gomolyfelhőzet, és szórványosan záporok, zivatarok alakultak ki (sajnos tragédia is történt egy ilyen vihar alkalmával). Nos, most sem lesz ez másképp, egy ideig még marad ez a kissé változékony, ám nyáriasan meleg időjárás.
Ma egy hidegfront hatására többfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok, keleten és délen akár egy-egy hevesebb zivatar is lehet. Ez az időjárási helyzet pedig folytatódik a hét többi napján is: sok-sok napsütés valószínű, de ha elindulunk otthonról, vigyünk magunkkal esernyőt, nem lehet tudni, mikor "szakad a nyakunkba" egy hűsítő zápor vagy zivatar.
A hajnalok is enyhének ígérkeznek: szinte sehol nem csökken majd 10°C alá a reggeli órákban a hőmérséklet, a napos időnek köszönhetően pedig gyorsan melegedésnek indul a levegő, olyannyira, hogy délutánonként általában 25-30°C-os csúcshőmérsékleteket mérhetünk. A lélgmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz, ma viszont a hidegfrontnak köszönhetően Dunántúlon és a Kisalföldön megélénkül a szél, erős lökések is előfordulhatnak.
A jelenlegi számítások szerint -elég nagy bizonytalansággal- hétvégén érkezhet egy hidegfront, mely kisebb lehűlést hozhat magával, felhősebbre, kissé szelesebbre fordulhat az idő, de ez az időjárás-változás sem ígérkezik számottevőnek.
(30 észlelés szükséges)
Május
Franciaország
Gyorshír
Nem túl egészséges
0 perce
0 perce
1 perce
WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 54900 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő
Csaby : Itt vagy ? :)
asszem kezdd hasonlítani ez a sok zivatar az egyenlítői övhöz - mintha monszunok lennének...
Mondjuk a képaláírás itt is lemaradt... szép képek!
Dani93 most nekem se volt szerencsém itt Fehérváron... Pedig lilult-kékült az ég, dörgött is, erre eloszlott... :/
tudom nem ide tartozik-e de én csak megirom.ÍZLANDON ismét kitört a vulkán azt mondták a tévében hogy elmarad valami focimecss is meg lehet hogy le kellesz zárni repülőtereket is.
Igen Csaby. Tényleg gyanús, vihar előtti csend.Komolyan, szinte fekete az ég, és megállt minden, a szél, a dörgés.
tesztek fel képeket????? HAGY LÁSSAM :D
Igen Csaby. Megállt itt is , teljesen sötét van, dörögni is csak halkan dörög, de most lassan megindult erre a sötét ,szinte fekete felhők.Kiváncsi leszek hogy mi lesz belőle. :)
Joey:Valahogy mintha megállt volna ez a zivatarcella itt felettünk nem?De a csapadék része valahogy nem jön. És a dörgés is alábbhagyott most nem?De itt van felettünk félig, és csendesek a fellegek. A szél sem olyan túl erős mint megszoktuk ilyenkor.Vagy ez valami nagy lesz... és ez a vihar előtti gyanús csend.:)
elegem van most már miért irják ki az elsöfoku riasztást ha nem is volt semmi se? nem is lesz >:()
én ma kint voltam az erdőn és tőlem kb 2-3km-re csapott le a villám,majdnem be..artam az ijedségtől.csak egy nagy villanást láttunk azzal egy időbe csattant egy hatalmasat,és utána jött a sprint hazafelé az esőbe.remélem még azért az este lessz még valami.
Nálunk szép csendesen esik, közepes intenzitással.Talán nem lesz jég.(Báta)
Csaby : Itt is gyűlnek a zivatar felhők, és nagyon erős szél fúj, itt felettünk kavarognak körbe-körbe a sötét felhők.
Nagyon sötét zivatarfelhők döngetnek Makó kapujánál is. Mi sem maradtunk ki a jóból:)
naná, hogy elöttünk legyengűl
Péntek óta itt (Tibolddaróc) 11 száraz zivatar és 1 zivatar volt.
A radaron látszik hogy jönnek a zivatarok erre, már látszanak a nagy sötét felhők :)
Nem semmi ez a nap!Hétvégi gyenge zivatar után,ma kaptunk szépen Tótkomlóson.Nem rég vonult el egy elég intenzív csapadék hullám,melyet gyenge dörgés kísért,azóta már csak csepereg az eső,de most akkorákat dörren az ég,az az igazi repesztős:)lehet jön a következő adag.
Kicsit már unalmas, hogy minden délutánt elb.... a vihar.
Ez a mai nap egy nagy nulla. Alig hogy elhagyta a várost a zivatar ( ami nálunk pár dörgést produkált) intenzíven elkezdett növekedni. Azóta szép kis piroska lett a radaron. Komolyan, most már azt gondolom, hogy a Hármas- körös tehet arról, hogy elkerülnek a zivatarok. Vélemény?
A környéken ahogy látom, sok zivatar van, de itt nálunk még nincs semmi, csak süt a nap. Most két oldalról jönnek a sötét felhők, de még nem hallani semmit :D
Már megint kikerülnek a zivatarok vagy elhalnak előttünk jó lenne ha lenne már egy normális zivi csapkodós villámokkal, már egy jó ideje tart a zivataros nap de mi még nem kaptunk.
Ez tényleg nagyon idegesítő!!Nem tudom,miért kell eső ikont küldeni?!Aki ennyire nincs tisztában azzal,hogy mi az eső és a zápor közti különbség,annak nem kéne észleléseket küldenie!!!!!
hát, hogy én is elmondjam, itt (Kótaj) Dél-Kelet felől van egy sötétebb felleg, valamint Észak-Nyugat felől egy világosabb. Egyelőre semmit sem hallani még, de ahogy elnézem nemsokára mi is kapunk egy kis ízelítőt, amit nem bánnék, mert túl nagy a forróság, a virágok szomjaznak és nem győzzük locsolni őket. Akik imádják a vihart azoknak viharos délutánt és sok fényképezést kívánok! Üdv- szancsuh ;)
Amióta jelen van az országunkban a zivatarszezon vagyis elszórtan zivatar alakulhat ki, nálunk (Nyírteleken) nem volt még semmi!!!(a forróságon kívül) Nagyon remélem, hogy itt is lesz egy illetve több zivatar, mert mindig körülölelnek minket...
Palagreen arra célzok, hogy egyes észlelők vagy nincsennek tudatában az ikonokkal vagy csak viccelnek. Elöbb Mátészalkán -15°C fok havazás, akkor hózivatar, meg sok eső ikon, ami ilyenkor nem helyes...
Na itt Dunaújvárosba is alakul a dolog:)
Valami tölcser ott van fent az egen!!!!!!!! Mondjátok hogy nem tornádó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Felek!!!!!!!!!!
Ricsi, jég nincs ? :)
Van itt minden kérem, eső, havazás... hózivatar...
Végülis a zivatart rohadtul nem érdekli, hogy mit gondolunk róla, és ki mit kíván tőle: egyszerűen csak jön ! A péntek esti zivatarok közül egy bennünket is elkapott, de már a közeledése óta végig az időképen lógtam és szintén helybéli észlelésének (jég) köszönhetően azonnal menekítettük, amit lehet (autó, cserepes kultúra, TV, stb áramtalanítás). 3 perc múlva nálunk is jég volt, szerencsére csak borsónyi, 30 méterre pedig becsapott a delej is, a modem bánta. A csata után megnéztük a veteményest, szerencsére ezt a kis jeget szinte minden kibírta.
tökéletes, úgy legyen :)
mindkettőtöket megértem :) szerintem legyen egy arany közértpult, tehát jöjjön egy zápor, intenzív villámtevékenységgel, esetleg tubával :D de jég ne essen és ne fújjon nagyon nagyon a szél...megfelel? :D
nem a jégeső és a pusztítás miatt szeretjük sokan a zivatart, hanem a csodaszép magasra törő felhők, és a villámok miatt
Nem jégesőt mondtam .
Nem jégesőt mondtam .
Hali! joey094-nek írnám, miért jó a zivatar? Egy kis csendes zápor jobban jönne. Én is szeretem a nyári hűsítő esőket, de a fagy elvitte a 3/4 termésünket, most már csak egy jégeső hiányzik...... Nem gazdálkodók vagyunk, de van 2 cseresznyefa, stb. meg egy kis veteményes, már így is frászt kapok, ha belegondolok, hogy a gyerekeknek mennyiért " kellene " mert nem fogom tudni, megvenni a gyümölcsöt, zöldséget. Erre senki nem gondol? Jó nektek, hogy csak a fényképezéssel kell törődni.
-.-" ZIVATART!
Végre jó hírek, meleg meleg meleg. Nem is lehetne jobb. :)