Képes visszatekintő RSS

Kurunczi Rita | 2011. június 24. 13:23 | Frissítve:

Squall line és szupercella

Kidőlt fák, vízszívattyúzás, villámcsapás - néhány ok, mely miatt tegnap este a tűzoltókat riasztani kellett.

Celebril fotója Jászárokszállásról!

Csütörtökön igen heves konvektív események söpörtek végig az országon, eleinte északkeleten tomboltak a jégesővel kísért zivatarok, majd északnyugaton egy markáns szupercella vonult át, az esti órákban pedig squall line haladt keresztül hazánkon. 

„Az országon átvonuló vihar miatt a tűzoltóságokat összesen 53 esetben riasztották, ebből hat esetben vízszívatáshoz, 38 esetben faeltávolításhoz, négy esetben villámcsapás következtében keletkezett tűzhöz.

JK71 képe Zajac képe

A faeltávolításoknál leszakadt ágak, kidőlt fák okoztak épületekben kisebb károkat, valamint Bács-Kiskun megyében Homokmégy településen villám csapott egy épület tetőszerkezetébe, amely teljes egészében leégett. Személyi sérülésről nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez” – olvashatjuk Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivő-helyettesének nyilatkozatát a HírTV oldalán.

Az északnyugaton átvonuló, több órán keresztül fennálló szupercella Győrből és Kópházáról:

Hg1dbt képe! Tomek89 képe

A vonalba rendeződött zivatarok hulláma káprázatos látványt nyújtott az esti órákban, balra a Heréden található webkamera képe látható, jobbra egy lehengerlő felhővillám, melyet JK71 Budapesten kapott lencsevégre a vihar érkezésekor.

Romayor webkamerájának képe 

Ijesztő fényekben pompázott az érkező zivatarvonal, melyet Dunakesziről örökített meg Warkas nevű észlelőnk:

A fent látható felvételeket következő Észlelőinknek szeretnénk megköszönni: Celebril (Jászárokszállás), Romayor (Heréd), JK71 (Budapest), Hg1dbt (Győr), Tomek89 (Kópháza), Zajac (Bükkszentkereszt), Warkas (Dunakeszi)! Gratulálunk a remek képekhez, melyek kattintva nagyíthatók!

Kommentek: 35 db
Tetszett?

Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

  • csaby83 : Ti megkaptátok, de itt Apf-án nem volt semmi, csak pár dörgés és villámlás, eső semmi.

  • vamili:Tegnap mi is megkaptuk a zivatarunkat!:-) Nem tartott sokáig, volt egy pár nagyobb villám és dörrenés. Pár perces heves esővel. De a föld az száraz már!Bár utána is az volt:-)

  • Na most van nálunk egy szép kis zivatar,kis csendes eső,de nagy villámokkal.(Mezőcsát)

  • Szigliget: tegnap délután végre volt egy kis áztató jellegű eső, ami nagy nehezen kiszenvedett magából 6 mm-t.

  • Reggel 5-kor volt egy kis zivatar ami 4 mm-t dobott le. (Füzesabony)

  • Ááá! Miután vége a hurrikán szezonnak, itt vagyok Amerikában, most meg otthon maradok le mindenről! Nem igaz! Ráadásul mellettünk lett volna a vihar is!

  • Kedves "rebeka" nem csak Marcaliban, de itt sem volt jóformán semmi... (Kisújszállás) Egy-két kisebb dörgés valamikor kora hajnalban, egy kevéske eső, ami szinte még a port sem verte el... Ma délután is csak egy csenevészke futó zápor...:( A föld szinte csontszáraz... Júliusban elképesztő aszály lesz, ha így haladunk... Jó éjt Mindenkinek!

  • Marcaliban már megint a nagy semmi. Még egy halovány villámot se láttam,csak a szél támadt fel.Egész napi borús idő után most is csak egy kis könnyezésre futja. Talán minket sirat az ég is.

  • nézem a radart és csak azt nem tudom hogy kisvárda környékére varhato-e zivatar.olyan mintha ide fele jönne vagy nem tudom.

  • Itt Sarkadon eseget, dörög, nem esik. Egy fél órája biztos ez megy. Valami nagyobb vihar nem akar már erre jönni? Ó és megint esik :D

  • csaby83 : Itt dörög halkan, és erős szél fúj. Hátha kapunk valamit :)

  • Andris85:Makó felé zavard már a csapadékot!:-) Köszi! :-D

  • Alice:Nálunk most csend van(Makó)Erős szél fúj, de dörgést nem hallok. El van borulva, de nem kimondottan erős sötét felhők. Kellemes a levegő!

  • Kegyetlenül villámlik,sok a lecsapó,eszméletlen mekkorát dörög,eső nincs(még)Tótkomlós!

  • apa kezdödik! citromsárga északkelet.állitolag még éjszaka is lessz az omsz szerint.

  • Ja és itt természetesen Békés, no meg még talán Csongrád megyéről van szó. És nem Fejér, vagy Győr-Mosonról. :)

  • Szánd meg Isten a Megyénk, Kit vészek hányának, Nyújts feléje nagy VIHARt, Hőgutás kínjának. Bal sors akit régen tép, Hozz rá sok nagy felhőt, Megköszönné már e nép A vizet, mint frissítőt...

  • sajnos az interten már 1 órátol nem láttam semmit.azért megnéztem volna azt a radart hajnali 3óra körül vagy ellöte.nagyon csunya idő volt.

  • Szigligetre megint csak a szél jutott az el, az eső nem.

  • Érdekes keskeny vonalba rendeződve alakulnak ki most a záporok: http://min.us/ld8BNI A főváros és Velence beleesik

  • Ez olyan gyorsan átment rajtunk (Balatonfűzfő 22:30) mint romlott hús az óvodáson :-)

  • Nyírteleken 2.30 körül érkezett a zivatar. Dörgött és emellett nagyon nagyon villámlott, eső alig esett. :)

  • Addig örüljetek, míg nincs részetek ilyesmiben. Nem arra gondolok, hogy az eső ne essen, mert csapadék kell! De, ha ez így folytatódik, márpedig azt hiszem így lesz, akkor van min izgulni és félni. Félelmetes, ami itt és a környékünkön tombolt...

  • Én Mezőcsáton lakok ide 1:36-kor érkezett hatalmas villámokkal és szélel is.

  • Tiszavasváriban lakok óriási vihar volt hajnal 02:12 és 03:02 között jég is volt benne de nem jelentős mennyiségű de jó nagy esővel jött s ment...

  • én békés megyében okányban élek ide hajnalban érkezett a vihar de csak száraz zivatar volt.

  • Nem volt nagy durranás a vihar. Legalábbis itt a 17. kerületben. Kisebb felhőszakadással jött, ami tartott kb. olyan 5-10 percig (de közben voltak erős, olykor viharos széllökések), onnantól inkább a villámlásoké meg a csendes esőé volt a főszerep. Kár szerencsére nem keletkezett, max. csak annyi, hogy a kocsi oldala sáros lett :)

  • sinko : Jó nektek . Én Makótól 15 km-re lakom . Itt csak dörgések, és villámok voltak. Semmi más.

  • Minket hála istennek nem került ki :)

  • Én is DK n lakok: pontosan Kiskunfélegyházán. itt volt rendesen zivatar esőből is volt elég meg némi jég is keveredett. És volt egy nagy durranás is a házunk előtt! :)

  • ja értem , de ami késik nem múlik

  • Egész lent DK-en .

  • vamili:hol laktok?

  • Szép-szép. Csak minket megint elkerült!!! :(

  • Gyönyörű képek! ;) Hát elég nagy zivatar volt Törökszentmiklóson is..

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

(30 észlelés szükséges)

Regisztráció

Hirdetés

Közösség

Facebook

Viharvadász shop (Webáruház)

WS2350

WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 54900 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő

© Copyright Időkép Kft. 2004–2012. Twitter Google+ Facebook
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogi közlemény | Elvihető tartalmak