Az elmúlt időszakban sokszor volt hangos a média a hazánkban tomboló tornádókról, melyek kialakulásáról korábban már egy részletes cikket is megjelentettünk. Érdemes azonban szót ejteni a portölcsérekről is (boszorkánytölcsérnek, dust devilnek, szép idő forgószélnek szintén szokták ezeket hívni), amelyek átlagos horizontális kiterjedése 0.5 métertől több10 méteres is lehet, s akár 100-200 méteres magasságig is felérhet. A jobb oldali képen szépen látszik, ahogyan a kopár, felhőmentes terület felett is örvénylő mozgásba tud jönni a portölcsér.
Kialakulását az erős besugárzás két dolog válrhatja ki:
- ha a az alsó légrétegek között jelentős szélnyírás van (alul szélcsend, pár száz méteren erős szél): ilyenkor ugyanis a feláramlás létre tud hozni egy vertikális tengelyű örvényt.
- ha a felszín közelében termik képződik, mely alatt alacsonyabb nyomású terület tud kialakulni, így a légnyomás kiegyenlítésének érdekében további meleg levegő áramlik, emiatt pedig szintén létrejöhet alacsonyszintű szélnyírás, ami miatt forgó mozgásba kezdhet a tölcsér.
Ugyanígy megemlíthetjük a trombákat, melyek gyakorlatilag vízfelszín felett kialakuló/áthaladó tornádók, melyek nem port, hanem vizet szippantanak fel, ás attól válinak láthatóvá.
TŰZ
São Pauloban, Brazília délkeleti részén, a tengerparttól nagyjából 60 km-re fekvő területeken tűz tombolt az elmúlt napokban, az autópályán igyekvőket azonban nem a lángok puszta látványa állította meg, hanem egy sokkal ritkább és szokatlanabb jelenség: a néhény méter magasra felnyúló, táncoló-forgó felhőtölcsér.
VÍZ
A Fekete-tenger keleti partján fekvő Novorossiysk városából szintén az elmúlt héten készültek a következő, szinte hihetetlen felvételek: a tankhajók között több forgó víztölcsér is tombolt. A képeket elnézve az emberek többsége egyből rávágná, hogy kamu, azonban a csatolt videó feltehetőleg minden hitetlenkedőt meggyőz.
LEVEGŐ
Végül két magyarországi esetet hagytunk: nemrég érkezett szerkesztőségünkbe még egy korábbi portölcsér felvétel: Deák Péter még 2008. május 19-én, a Szeged-Budapest Intercityről valahol Kecskemét és Kiskunfélegyháza között fotózta le a jelenséget. Itt is látszik, hogy az égen nyoma sincs zivatarfelhőknek, mindössze apró gomolyok zavarják a napsütést.
Végül: újabb tornádó pusztított az Őrségben?
A Független Hírügynökség szerint több mint 4000 köbméter fa pusztult el az Őrségben, a szentgyörgyvölgyi szálalóerdőben. A fákat valószínűleg egy tornádó döntötte ki, a szakemberek hétfőn járták be az erdőt, a kidőlt fákat minél hamarabb szeretnék kitermelni.
"A forgószél nemcsak a vékonyabb gyertyánokat és fenyveseket döntötte ki, hanem a bükk- és tölgyfákat sem kímélte" – mondta el Bodor György, a Zalaerdő Zrt. erdőgazdálkodási osztályvezetője.
Amennyiben bárkinek vannak információi, képei az eseményről, kérjük juttassa el hozzánk! Köszönjük! Köszönjük továbbá Deák Péternek, Mészáros Pálnak és Földvári Zsoltnak, hogy szerkesztőségünk figyelmét felhívták a linkekre, képekre! Ha bárki rendelkezik hasonló felvételekkel, örömmel várjuk!
(30 észlelés szükséges)
Hóhelyzet
Pályázat
Gondolatkísérlet
Visszatekintő
1 perce
2 perce
3 perce
Elhunyt Csurka István
Buknak az RTL sztárjai
Palikék újra elköltöztek az országból
WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 54900 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő
azért durva a fekete-tengeren ijesmik is elő fordulnak
Gyönyörűek!!
http://www.idokep.hu/keptar/album/Torn%C3%A1d%C3%B3%2C+tuba/kep/637#kep Ezt tegnap fotóztam
mindegyik nagyon szép, de a tüzes mindet felülmúlja
Az őrségi tornádót megelőző villámlások: http://www.youtube.com/watch?v=AZV4jzC2LkE
http://home.comcast.net/~herbwx/hurrican.html
Tűztölcsérhez már volt szerencsém, bár kb fél méteres lehetett és hamar szét is oszlott. A víztölcséres videó hihetetlen látvány.
A brazil videóról meg ez jutott eszembe: "Táncol az eleven tűz, a holdra szegezi a lángját Táncol, és vadakat űz, a széllel keresi a párját Bárhol ha mellé ülsz, érzed féktelen vágyát Táncol, amíg elszédülsz, Nehogy rábízd éjjeled álmát!" http://www.youtube.com/watch?v=uh5WFjUtZhQ&
Két éve ez a porördög egy japán iskolai focimeccsen csapott le: http://vids.myspace.com/index.cfm?fuseaction=vids.individual&videoID=992966712
az terminológiát kiegészítendő: a portölcsérre a Jászságban halottam azt a megnevezést, hogy "jászeső".
Remek cikk! A képek lenyűgöztek, a videóról már nem is beszélve: szinte hihetetlen látvány! Szívesen megnéztem volna élőben is! Ami a portölcsért illeti, nekem jobban tetszik a "porördög" elnevezés - ahogy Seaman is nevezte -. Valahogy mókásabban hangzik.
Tűztölcsér, víztölcsér mi jöhet még?! Nagyon brutál! Nagyon jó cikk, gratula a gyűjtésért!
Fekete-tengeres elég beteg. 1 hónapja álmodtam hasonlót. Azt hittem csak én lehetek ilyen beteg. Lehet előző életemben láthattam már. Ne adja az Isten, hogy még egyszer.
Ez se rossz: http://www.youtube.com/watch?v=HDm5S2nr0Mg A víztölcsér átmegy egy hajón!
az én szemem is azon akadt meg a legjobban
A víztölcséres nagyon brutál :O
Tetszik , ez nagyon jó cikk!
Nagyon érdekesek ezek! Gratula az Időképnek a gyűjtésért:)
Amikor az Őrségben tornádó volt, pont ott nyaraltam, Veleméren. Magát a tornádót nem láttam, de a villámokról készítettem videókat. Félelmetes volt, soha nem láttam még olyat!! Sajnos csak vasárnap tudom legkorábban feltölteni (érdemes lesz majd megnézni) mert család nélkül jöttem haza és náluk maradt a kamera. Azt mondták a faluban, ha pár száz méterrel feljebb jön a domboldal felé a forgószél, ahol laktunk, nem sok ház maradt volna épségben az utcában. Az érdekes az volt hogy a közelünkben nem is fújt a szél, el se hittem másnap reggel hogy mi van odalenn a főútnál. Mindenfelé kidőlt fák, leszakadt villanyvezeték. Az egyik ház pajtáját kidöntötte a szél és az ABC tetejéről is lekapta a cserepeket. Az erdőbe nem mentem be csak a főúton sétálgattam, olyan volt mintha egy katasztrófafilmbe csöppentem volna bele.
Jó cikk:) a tüzes durva
Az a tüzes az nagyon komoly és a vizesek nagyon szépek!
szép mindegyik de azért nem sziívesen lettem volna egy teherhajón sem jó nekem a partról is :D
Nagyon jóra sikeredett ez a cikk. És a képek...nagyon jók és szépek. :) Amúgy még én sem láttam efféle jelenséget, de egyszer -élőben- mindenképpen megnézném, hogy is alakul ki egy ilyen.
Áááh köszönjük, hatalmas cikk!!! :P
én még nem láttam ilyet de biztos jó lehet! :)
SZiasztok! Ma mentük mamámékhoz és pont egy ilyen alakult ki a szántóföldön kb 2 3 m magas lehtett aztán hirtelen elkezdett jönni felénk majd amikor az uthoz ért eloszlott de nagyon szép volt!
Tavaly én is levideóztam egy elég méretes porördögöt ami ki is verte az áramot. Akkor aratták le a mezőt így a szalmacsomókat feltudta kapni és látható lett. íme a videó http://www.youtube.com/watch?v=qN1ZvTeGNog és amit maga után hagyott képekben: http://picasaweb.google.com/seamanMet/PorordogDustDevilUtan#
és amit elfelejtettem leírni messzebről lehetett látni a kis tölcsért ami a semmiből jött ugyan is alig volt felhő az égen tavaj júliusban tőrtént
Azért én is meg néznék egy igazit!!!
már velem is előfordult hogy voltunk nagybátyámmal horgászni egy csatornán és mellettünk egy nádasban furcsa szelek voltak egyik pillanatrol amásikra a vizen kijött egy kis forgoszél amikijött a partra és 3-4 m ről figyeltük hogy pörög. nagyon érdekes volt kb 100 ft os nagyságó férszről szívta fel a port ja és a sapkámat elvitte és belevitte a vízbe.. de sikerült kiszedni. ( sajnos nem volt nálam oylan készülék amivel fotót vagy videót lehetettvolna róla csinálni. nem is hitte el nekem senki ezt a történetet pedig megtörtént.. )