Európa nyugati felét sem kímélte a ciklon, vasárnap hevesebbnél hevesebb események követték egymást.
Franciaországban egy tornádó 3 ember halálát okozta Hautmontban, s ezek mellett még komoly anyagi károkat okozott, 40 ház sérült meg, a forgószél itt is fákat, illetve vezetékeket tépázott meg.
Hétfő hajnalban Németország északnyugati részét is elérte a ciklon. Szerencsére itt ember életeket nem követelt az ítéletidő, ám nagy mennyiségű csapadék hullott, egy nap alatt a havi átlagos csapadékösszeg értékének megfelelő. Ahogyan haladt a ciklon a kontinens belseje felé, Skandináviába is bőséges esőt szállított.- írja az origo.hu.
Lengyelországban 17-en megsérültek, és egy 15 éves lány meghalt, amikor a hétfői hidegfront végigsöpört az országon. Két fiatal kajakozót még keresnek, akik a kora esti órákban felborultak a San folyón dél-kelet Lengyelországban.A Mazóviában, Sziléziában és Podlasiában végigsöprő heves viharban.
Több száz tető rongálódott meg, a szél fákat csavart ki, villanyvezetékeket szaggatott le, melynek eredményeképpen mintegy 25 ezer háztartás maradt áram nélkül. A leszakadt felsővezetékek miatt káosz alakult ki a közlekedésben, melyet még nehezítettek az utakra, illetve sínekre dőlt fák ágai. A lengyel tűzoltókat 2100-szor riasztották- tudta meg a Független Hírügynökség Pawel Fratczak, a lengyel tűzoltók szóvivőjének elmondása alapján.
Még a szombati özönvíz szerű eső lehullása óta a mai napig is tartanak a helyreállító munkálatok hazánkban a Győrhöz tartozó Győrszentivánon, ugyanis egyes helyeken 40-60 cm magasan állt a víz a kertekben. Szárítják az elázott ruhákat, bútorokat, sok családnak mindene odaveszett, az elektronikai, illetve háztartási gépek nagy része használhatatlanná vált az elázás miatt. A házakat, és az udvarokat fertőtleníteni kell, mivel a lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt a csatornákból is feljött a szennyvíz, az áramszolgáltató a nedves talaj miatt rövid időre kikapcsolta az áramot.
Sík Sándor önkormányzati képviselő a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy ahhoz, hogy ilyen állapotok kialakuljanak, legnagyobb részben a lakók járultak hozzá, mivel többen földdel betemették, illetve bebetonozták a vízelvezetőket. A Győri Útkezelő Szervezet munkatársai még a héten megkezdik az árkok helyreállítását és ezután 50 ezer forintra megbütetik azt, aki ismét eltömíti a vízelvezetőket.
(30 észlelés szükséges)
Május
Franciaország
Gyorshír
Nem túl egészséges
1 perce
2 perce
2 perce
WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 54900 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő
milyen erõs volt a francia tornádó? F3.as?
Dori: Azért ázik el mert betemették az árkokat, és nem volt hoiva elvezetni a vizet.Ezért legközelebb 50 000 Ft büntetés jár, azt hiszem most még senkinek sem kell fizetnie.Egyébkéánt nem csodálkozom az "árvízen", épp Jancsifaluban voltam a vihar közben, az városrészt épp csak érintette,5 percig iszonyatos felhõszakadás volt, 60-90 m volt a látótáv., közben a jég is kopogott az autókon, nagyon apró, Ribizliszem nagyságú jég hullott!
Azért hozzá kell tenni hogy a camera man ill a háziasszony rövid de ezzel szemben tartalmas beszélgetése is érdekes:)
http://www.kisalfold.hu/tudosito/jegveres_-_video_a_hetfoi_papreti_jegesorol/2063404/ Ezen a linken találjátok meg a video-t amirõl dori 67 beszélt az imént.
A www.kisalfold.hu-n a Bezenye Papréti jégesõt valaki végig levideózta, brutális, nézzétek meg. A szentivániakat nagyon sajnálom, mert nem biztos, hogy csak õk az okozók. Ugyanis azóta ázik el rendszeresen Szentiván, mióta a gyõri elkerülõ autólyát megcsinálták.
Úgy két hónap múlva én is arra a vidékre megyek majd "nyaralni" :)
Én lennék nagyon kemény zivatar alatt de ami házat visz meg kárt csinál az alatt nem nagyon mint például ami franciaországban volt ilyen alatt nem lennék..
Péntek délutánra sajnos ismételten egy újabb erõs hidegfront okozhat heves zivatarokat és felhõszakadásokat. A viharos szél és a sok csapadék tönkreteszi még a termést is. Például a szántóföldeken már most is a napraforgók, kukoricák, egyéb termények fele elfeküdt a földön.
Szerintem ne legyél rá kíváncsi,elég ha látod.
A külföldi elhunytak hozzátartozóinak részvétem, sajnos egyre több heves eseménnyel lehet számolni... Viszont a gyõrszentivániak maguknak csinálták a bajt: ha a csapadék nem tud elfolyni, persze, hogy befolyik a házakba. Talán elõbb gondolkodni kéne, nem betömni a csapadékelvezetõket... :S
kiváncsi vagyok milyen lehet egy ilyen vihart átélni...
Hát nem lennék a helyükben! Nemtudom eldönteni, hogy most mit is gondolok! Eggyik felem azt súgja, hogy de jó lenne egy tubát látni az közelben, másik felem pedig azt hogy istenem, csak a házunknak ne legyen semmi baja, és megússzuk a vihart! Lehet hogy ezzel sokan vannak így, de ez már csak ilyen! Na egy biztos, hogy nagyon sajnálom õket.