Friss (18:00): A Budaörs felett átvonuló zivatarcellából többen is lenyúló felhőtölcsért örökítettek meg, Andrea69 és Gurubi Gina felvételei, köszönjük!
Hazánk időjárását az elmúlt időszakban egy Közép-Európa felett elhelyezkedő ciklonális mező, a hét utolsó napjaiban pedig a hazánktól nyugatra található magassági hidegcsepp alakította, mely rendkívül jó feltételeket nyújtott a tubák kialakulásához.
Az Orosházi kistérségben található Kardoskútról küldte Rjudo észlelőnk a következő, felhőből alányúló tölcséreket, köszönjük!
Szintén a mai napon, még délelőtt 11 óra magasságában kapta lencsevégre LorenzoHUN Martfűről, Mezőtúr irányába nézve a következő tubát (lásd balra lent), köszönjük a felvételt!
Még két nappal korábban, pénteken is érkezett tubáról szóló kép szerkesztőségünkbe, melyet Csaby83 délután 6 óra előtt fotózott le Makóról, Szeged felé nézve.
"Terepen voltam, éppen vihar fotózáson a Gerizdesi legelőn, amikor Szeged vagy Algyő irányába nézve vettem észre ezt a tubát, amit gyorsan sikerült megörökítenem. Forgó mozgást végzett, a kép elkészülte után pedig már néhány másodpercre fokozatosan felfelé elkezdett csökkenni és megszűnt" - írta Csaby83. A fáktól ugyan nem lehetett látni, de a tölcsér minden bizonnyal nem ért földet - tette hozzá észlelőnk.
Molnár Imre kedden Hajdúnánáson még videót is készített a felette kialakuló tubáról, melyet itt tekinthetnek meg, köszönjük!
(30 észlelés szükséges)
Május
Franciaország
Gyorshír
Nem túl egészséges
1 perce
1 perce
2 perce
WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 54900 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő
Kedves szerkesztő kisasszony!:D Köszönöm, hogy közzétetted a képem!:) Bízom benne, hogy nem az utolsó felvételem volt egy tubáról! Valóban igaz, (ahogy itt böngésztem a hozzászólásokat) tavaly több tuba és tornádó volt! Idáig... :-)?
én azon csodálkozom, hogy Magyarországon mennyi tuba és tornádó van, és én Pápa közelében 11 év alatt egyetlen tubát vagy tornádót sem láttam. Pedig jó lenne, ha látnék! :(
Figyeljétek meg, szeptemberben meg biztos nyár lesz 30 fokokkal.
Én szerintem annyira legyengült a Labradori áramlat, és a Golf felerősödött, a Labrador legyengülésével nem állja útját a sarkvidéki levegő Közép-Európa bejutását.
hát itt nálunk (Bezenye) eléggé hideg van, nem mértem, de jóval közelebb lehet a 10hez, mint a 20hoz, július közepén nem ilyen időnek kéne lennie. Sztem a globális felmelegedésből mi semmit se fogunk kapni, sőt inkább a lehűlés lesz a jellemző a Nap aktivitásának csökkenése miatt. Sokan hasonlótól tartanak, mint amilyen a középkorban a Maunder-minimum idején történt, amikor a Kis-jégkorszak idején még a gleccserek is növekedésnek indultak. A júniusi hőhullámot leszámítva idén se tett ki nagyon magáért a nyár, májusban is hidegrekordok dőltek, és az utóbbi években is a hosszabbak voltak a telek, főleg a nyarak rovására. remélem, nem lesz igazam, de sztem idén már nem lesz igazi nyár.
Kellett volna a tornádótérkép mellett egy jégesőtérképet is csinálni! Valójában a jégesők sokkal több kárt csinálnak,ezért fontosabb is lenne. Igaz, hogy a tornádó csinálja a legnagyobb kárt, de az mégiscsak nagyon ritka, pláne lakott területen. A tubák meg semmi kárt nem csinálnak, csupán érdekességek. A jégesők jelentősége sokkal nagyobb, elég gyakoriak, és nagy pusztítást végezhetnek.Az igaz, hogy nehéz pontos térképet készíteni róla, mivel valószínűleg a valóságos eseteknek csak jó fele kerülne rá. Hiszen amelyik lakatlan területen megy, arról senki se tud, és a lakott területen lévőknek is egy részét nem jelentené senki, de akkor is az eloszlásról talán mégis jó tájékoztatást nyújtana. És ez a lényeg! Úgy tűnik ugyan, hogy azok is ott a leggyakorabbiak, ahol a tubák, vagyis az Alföldön. De azért nem biztos, hogy a két jelenség előfordulása pont egybeesik! Még a tornádók, és a tubák gyakosága sem esik teljesen egybe! Épp ezt kéne kideríteni. Egyszer el kéne kezdeni, sőt talán még visszamenőleg is lehetne, átvizsgálva a régebbi adatokat!!
Kecelen is volt tuba 2009-ben de se telefon sem fényképező nem volt a közelemben csak annyi időm volt ,hogy kiabáltam a családomnak azonnal jöjjenek ki.Kb 3percig volt látható,viszont az óta sem láttam sajna :/ .
Hát vannak akik úgy tippelik hogy szeptember első felében már lesznek talaj menti fagyok! Én nem bánnám végül is legszívesebben kihagynám az őszt!
Megyek fát vágni, meg a hólapátot is előkészítem...
Basszus jöhetne már egy kis meleg. :/ bumi reméljük, hogy nem. :)
..."kis meleg jól jönne, vagy már itt az ősz ?
Ahhoz, hogy valaki tubát fotózzon, gyorsnak kell lennie. Van hogy 1 tuba csak pár percre látszik. Aki elkap egy tubát, annak minden elismerésem. Szép képek nagyon. nekem is van egy képem. Kívánom mindenkinek, hogy ha fotózni nem is tud, lásson egy-kettőt!
Érdekes jelenség én egyszer láttam. De hogy most milyen iszonyat hideg van.. Szombathelyen 11,8C van és még csökken de legalább már nem túl gyorsan. 5,6C a napi hidegrekord a kending csúcson már csak 8,1C van. Nem hiszem, h sokkal tovább hűlne már, de ki tudja..
Én már az idén is láttam többet is,nekem nem olyan szenzációs jelenség,felénk elég gyakori!!Viszont,ha módom van rá jelenteni szoktam!!Szüleimtől tudom,ezt nevezték régen esőzsáknak!!Általában nagy szél és rövid idő alatt jelentős eső kísérte,sokszor jéggel is!!Volt olyan év is mikor többet is láttam egyszerre egy nap!!Vonattal mentem Békéscsabára,és akkor figyeltük meg többen is a határban látható jelenségeket!!Szerintem sokkal gyakoribb mint sokan gondolják,csak az a baj ezek zöme a lakott területeken kívül esik,és azt a kíváncsi szemek nem látják!!De én megértem azokat is akiknek ez nagyon érdekes jelenség!!(Dévaványa)
húúú.villant egy akkorát na meg szólt akkorát.beremegett az ablak.:)
Vásárosnaménybe van tubára esély :) nézzétek: http://www.idokep.hu/webkamera/husiguru
Én gyermekkoromban láttam ilyet, vihar volt, csak jég esett. Magyaralmás felé nézve láttam meg. Hosszan elnyúló fehér tölcsér volt de nem ért földet. Vagyis úgy emlékszem. Örökre meg maradt bennem.
énis szeretnék 1szer tubát és tornádót látni, mert még sose láttam
Sosem láttam még tubát, pedig nagyon szeretnék...Első dolgom az lenne, hogy lefényképezem, és beküldjem nektek! Hátha egyszer összejön!!! :-)
Nyáron több a vihar is és a tuba is.Bármelyik nagyobb viharban előfordulhat tuba.
Tavaly 83 Tuba 12 Tornádó. Idén ez sokkal kevesebb eddig. Én úgy gondolom, idén kevesebb zivatar volt és nagy meleg is csak 1-2 hétig volt. Remélem az Augusztus eseményekben gazdag lesz, hiszen a tavaly Augusztusi vihart sose felejtem el. http://www.idokep.hu/keptar/user/kenguru10r/kep/2#kep