A Phoenix az eddigi két korábbi mintavételének helyszínét ismét meglátogatta, a minta ismét tartalmazta azt a világos árnyalatú összetevőt, amely a legtöbb szakember szerint vízjég lehet; de sokak szerint elképzelhető, hogy szulfátot találtak. Erre a kérdésre valószínűleg a TEGA mérései fogják megadni a választ - remélhetőleg már a jövő hét elején.
A megfigyelések alapján a szemcsék összetapadása a legkisebb méretskálán is jelentkezik, és elmondható róluk, hogy igen változatosnak tűnnek. Sikerült azonosítani egy kicsit koptatott kinézetű fekete, vulkáni üvegből álló szemcsét, valamint egy zöld és vörös részből összetapadt darabot. Utóbbinál a zöld részt talán a vulkáni eredetű olivinásvány alkotja, míg a vöröses részt sok apró, a felszínen lévő oxidált szemcse halmaza adja.
Elkészítették továbbá az első 3 teljes dimenziós modellt a szondát környező területről, és azonosították a Phoenixnek az ereszkedése közben levált felső részét. A Phoenix ejtőernyője feltehetőleg egy mélyedésben fekszik.
Az eddigi meteorológiai megfigyelések által mért legmagasabb hőmérséklet -26 Celsius-fok, míg a legalacsonyabb -82 Celsius-fok volt. A térségben többnyire 14 kilométer/óra sebességű szeleket figyeltek meg, és a leszállóhelytől néhány száz kilométerre egy porvihart is azonosítottak. Feltehetőleg innen származik az a pormennyiség, amelynek lassú légköri mozgását sikerült lefotózni az égbolton.
Forrás:[origo]
(30 észlelés szükséges)
Hűvös hétvége
Utórengés
Hó és hideg
Csillagászat
3 perce
5 perce
21:05-kor
WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 34890 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő
Ha az élet kutatásáról beszélünk a világûrben, álltalában elég földhözragadtak vagyunk. Nem csak oxigén alapú élet létezhet. Egyáltalán lehet, hogy anyag sem kell az élethez. De ekkor már filozófiai és vallási kérdéseket is érintünk, ahová általában mindig eljutunk ha nem emberi létkékû összefüggéseket kezdünk kutatni.
Világrekord (a Földön):-89"C, Szibélriában, vagy a Déli-sarkon!
Nem semmi lehet ott a hõmérséklet.Az ember felöltözve a -14C"-t is alig bírja,nem hogy a -82C"-t. Nem lennék a mûszerek helyében :D
*Vagy talán ott sem!
Hú!-82"C!Ilyet csak Szibériában,és a Déli Sarkon figyelhetünk meg!