Infrastruktúra RSS

Időkép | 2010. június 17. 02:48 | Frissítve:

Villámlokalizációs hálózat

Az Időkép már nem csak időjárási radarral, hanem saját, kísérleti villámdetektor hálózattal is rendelkezik. Videóval!

Újabb, közel egy éve előkészítés alatt álló fejlesztésről rántjuk le a leplet, mostantól az Időkép saját eszközeivel ezredmásodperces pontossággal tudja érzékelni a hazánkban (illetve annak kb. 150-300 km-es körzetében) lecsapó vagy felhő-felhő közti elektromos kisüléseket. 

A HD felbontású időjárási radar rendkívül precízen képes ugyan megmutatni az intenzív csapadékzónák helyzetét és mozgását akár percenkénti felbontásban is, önmagában azonban az erős, felhőszakadás jellegű záporok és a heves villámtevékenységgel kísért zivatarok között nem tud különbséget tenni. Ráadásul hatósugara is viszonylag korlátozott - az Időkép cseh partnerével, a Meteopress konzorciummal nemzetközi együttműködéseben Budapesten telepített - mindeddig még egyetlen - meteorológiai lokátora kb. 118 km-ig "lát el", ami a Siófok-Győr-Vác-Kecskemét-Szolnok gyűrűt jelenti (vagyis domborzattól függően kb. Magyarország 1/5-ét, és a Felvidék, ill. Szlovákia határhoz közeli részeit jelenti.)

A villámdetektor-hálózat kevésbé pontos ugyan, mint a radar, de jóval nagyobb távolságból érzékeli az elektromos aktivitást; eddigi kísérleteink alapján az Adriától Ausztrián és Csehországon, (sőt, néha Lengyelországon) át egészen Erdélyig viszonylag megbízhatóan képes kimutatni a közeledő viharokat.

Az alábbi, percenkénti bontású kísérleti videón az emlékezetes hétfői, rendkívül intenzív zivatarhullám lecsapó és felhő-felhő villámai látszanak; a piros és narancssárga vonalak és irányvektorok a Budapesten lévő, a kék és zöld villámok a balatoni érzékelők jeleit mutatják. A citromsárga jelek az időszinkronizált, a fehérek pedig az időszinkronizált ÉS háromszögeléssel is megerősített, kombinált pozíciók. Nyilván ezek a legpontosabbak, így ezeket érdekes elsősorban figyelni.

(A videókat 720p módban érdemes lejátszani, hogy a részletek jól láthatóan elkülönüljenek)

A hétfői helyzet szerencsésen végződött pikantériája, hogy villámdetektor-hálózatunk vélhetően érzékelte azt a villámot is, ami a radar által 30, illetve 115 km-es hatósugárban is jó látott zivatarcellából éppen a radar mellett lévő internet-átjátszó antennába csapott. Ezért aztán 09:42-kor véget is ér mindkét radarvideó; a 12 és 3 órás grafikonokon érdemes megfigyelni, hogy milyen hirtelen növekszik meg az elektromos aktivitás Budapest mellett 9 és 10 óra között, amikor a radar megörökítette a saját közvetítésének aznapi "utolsó pillanatait". A Budapesten tomboló, hosszú ideig szinte egy helyben toporgó gigantikus cella, ezután jól láthatóan csatlakozott a Tisza felé robogó hullámhoz, amely szinte végigtarolta Kelet-Magyarország nagy részét. A villámdetektor-hálózat ezt is kiválóan lekövette.

A 30 km-es változaton jól kivehető, hogy milyen gyorsan mozogtak azok a zivatargócok, amik az emlékezetes hétfő reggeli égzengést okozták a főváros felett, majd - bár ez már a radar kiesése miatt nem látszik - szinte megtorpantak és óráisi, vörös szörnyeteggé növekedve elfoglalták országunk szívét.

Két nappal később a Balatonra érkezett szintén egy éjszakai zivatarhullám. Kiválóan látszik, hogy milyen kirívóan nő meg a Bogláron található érzékelő által felfogott villámok száma (kb. 150-200 villám/perc), amit csak kis késéssel, de pozitívan tudott megerősíteni a Budapesten lévő időszinkron háromszögelési pont.

Milyen pontos a hálózat?

Az időszinkron jelenleg kb. 50 ezredmásodperc pontosságú, ami egy másodpercre vetítve 95%-os statisztikai valószínűséget jelent, maximum 5%-nyi (esetlegesen hibásan párosított) irányvektorral. Ezeket további feltételekkel szűrjük, így 99%-os bizonyossággal valóban a megfelelő irányvektorok kerülnek bele a végső villámpozíciót meghatározó komplex számításokba.

A térbeli pontosság - tehát hogy pontosan hol csapott le helyileg egy-egy villám - a jelenleg működő két érzékelő esetén hozzávetőlegesen és átlagosan 5-10 km körüli Magyarország területén, a határon túl pedig 30-50 km-es a szórás bizonytalansága.

Hamarosan kiépül harmadik mérési pontunk is, ami vélhetően további nagyságrendi javulást jelent majd, vagyis 5-10 km helyett max. 1-3 km-es lehet az átlagos maximális lokalizációs hiba. A végső cél az 50-100 méteres pontosság hazánk határain belül, ehhez vélhetőleg 5-10 folytonosan működő, időszinkron érzékelőre lesz szükség. A szenzorok számának növelésével a pontosság hatványozottan nő, a hibák száma, ill. a szórás pedig ugyanígy csökken.

Nyilvános lesz-e a villámtérkép?

Igen, az Időkép nézői számára természetesen - de csak akkor, ha éppen kellő számú érzékelő van a aktívan a hálózatban, hogy a tájékoztatás kellően hiteles legyen. Vagyis, ha csatlakozik a harmadik mérési pont is, akkor már (szigorúan kísérleti jelleggel ugyan) - de sokszor megjelenik majd oldalunkon, akárcsak a Időkép-Meteopress radar valós idejű képe. Ha viszont a fejlesztés során valamiért kiesik, vagy hibakeresés, pontosítás céljából direkt kiiktatjuk az érzékelő szenzorok egy részét, akkor értelemszerűen a villámtérképet sem hozhatjuk nyilvánosságra amíg a hibát el nem hárítottuk.

Mi a végső cél?

A végső cél a hálózatban a villámok helyzetének összehangolása a saját - remélhetőleg akkor már egész Magyarországot és/vagy a környező országokat is lefedő - radarképünkkel, ill. egyéb távérzékelési eszközök, mint pl. a műholdképek bevonása a kompozit-képzésbe. Egy radar-villám-műhold kombináció és annak predikciói - időben történő előrevetítései - rendkívül nagy előrelépést jelenthetnének az ultrarövid távú előrejelzések, így az Időkép viharjelzési szolgáltatásának működésében is.

Mikorra valósulhat ez meg?

Terveink szerint 2-3 éven belül, de ha az előkészítés alatt álló együttműködéseink realizálódnak, akkor talán ennél korábban is. Reményeink szerint hamarosan újabb bejelentést tehetünk egy ilyen, küszöbön álló, igen nagy jelentőségű kooperációval kapcsolatban, ami kölcsönösen előnyösen elősegíthetői az Időkép, és releváns, kapcsolódó szervezet kutatásait, fejlesztéseit és szolgáltatásait.

Köszönet azoknak

- Akik előfizettek SMS-viharjelzési szolgáltatásunkra, és ezzel lehetőséget teremtettek a villámérzékelő antennák, ill. a szükséges eszközök beszerzésére

- Az Időkép stratégiai partnereként a Generali-Providencia Biztosítónak, aki ügyfeleinek segít nem csak rendezni, de megelőzni és elhárítani is a lehetséges károkat

- Aszódi Zoltánnak, a WoldGate Kft. tulajdonosának, aki a felhasznált antennák ill. kiegészítő elektronikák importálásában nyújtott kiemelkedő segítséget és tanácsokat

- Molnár Imrének, a Balatonboglári Tópart22 vízparti üdülő fenntartójának, aki a közkedvelt kamera mellett lehetővé tette számunkra az antenna felszerelését, biztosítva annak áramellátását és internet-kapcsolatát is

- És persze minden egyes nézőnknek, akik lelkesen követi Percről-percre rovatunkat, és oldalunk egyéb híreit, újdonságait, fejlesztéseit.

Reméljük, mindenki szívesen fogadja majd újításunkat; várjuk nézőink véleményét, észrevételeit a kísérleti villámlokalizációs rendszerünk fejlesztésével kapcsolatban.

Köszönjük!
Az Időkép szerkesztősége
2010. június 17.

Kommentek: 46 db
Tetszett?

Kapcsolódó hírek

  • Időkép Realtime Az Időkép 8. születésnapja alkalmából újabb fejlesztésről rántja le a leplet: élő eseménykövető rendszer!
  • A Nap élőben A hétfő hajnali, M9-es napkitörés és születésnapunk együttesen ihlették életet adó csillagunk aloldalának létrehozását.
  • Megújult csapadéktérképünk Az Időkép 8. születésnapja alkalmából a csapadéktérképét is újraírta.
  • 8 évesek lettünk Mától még több gyertyát kell elfújnunk a képzeletbeli tortán, mint tavaly ilyenkor. Köszönetnyilvánítás és újdonságok születésnapunkon.

Hozzászólások

  • szerintem ez a villámtérkép nagyon jó!!!!szerintetek?tegnap este nagyon nagy vihar volt erre

  • Elképesztően jók vagytok! Egyszerűen fantasztikus! Sokáig csak látogatóként jártam az oldalra, de a múlt héten regisztráltam, hogy végre én is tagja lehessek ennek a remek csapatnak. Itt tényleg percről percre látni lehet az időjárás alakulását! El sem lehet képzelni olyan időjárás témájú dolgot, amit az Időképen ne lehetne megtalálni! Bravó Időkép, csak így tovább! Bocsi ha kicsit hosszú voltam. Szép napot mindenkinek!

  • Egyetemet végzett meteorológusok sem tévedhetetlenek,ha már az amatőrséget firtatjuk.Számos példát lehet rá találni az elmúlt évtizedekből.De itt is megmutatkozik,hogy a berögzült mentalitáson nehéz változtatni,mint bármely más területen is hazánkban.Ha valakinek valami jól megy,soha nem a dícsérő szó az első hanem a hiba keresés.Pedig az összefogás visz előbbre,mint a példa is mutatja,hisz" ez az oldal összefogásból is teremtődött.

  • Tisztelt T. Ágoston! Számomra mindig minden rendszerben elfogadhatatlan volt az a magatartás, amikor „bennfentes emberek” szűk köre eldöntötte, hogy mit és hogyan lehet megmutatni a valóságból a köznépnek. Szerencsére a technikai fejlődés olyan forradalmat vitt véghez a meteorológiai műszerek területén is, amelyről álmodni sem mertünk tíz évvel ezelőtt. Bevehetetlennek tűnő várak is az ostromlók kezére kerültek.(huh ez nagyon lírai lett) Ez alatt azt értem, hogy a szűk kör kiváltsága, a profik kontroll nélküli fölénye a meteorológiában is olvadó-félben van. Az amatőrök táborában egyre több jól képzett ember jelenik meg, ami ráadásul párosul a hobbi szeretetével. Ez egyre több kimagasló eredményt hozott az elmúlt években. Szinte a semmiből néhány év alatt robbant be az Időkép a köztudatba. Nekem úgy tűnik, hogy ezen „bennfentesek közül, akik továbbra is monopolizálni akarják megszerzett pozícióikat az adófizetők pénzéből ezt rossz szemmel nézik. Ezen oldalon a tegeződés nem a tiszteletlenség jele. De úgy látom Ön ragaszkodik a magázáshoz. Ennek fényében üdvözlöm Önt. Molnár Mihály

  • Fú+Ha! Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot átkereszteli hivatalra az Esztergomi Meteorológusok Szövetsége? Tudom rosszul látom a dolgokat, de nem is lehet olyan rózsás a helyzet, ha már a zomsz és az okf rászorul az Esztergomi Meteorológusok Szövetsége támogatására. Közös zászló is van már, vagy csak tervben? :) Ebben az elhatalmasodó vélemény nyilvánítási izgalomban legalább figyeljünk oda, hogy kire, mire és mennyire alaposan hivatkozunk, utána majd jöhetnek a kacifántos szófordulatok. A hülyeséget úgy is mindig körbe kell magyarázni, ami meg egyértelmű, az adja magát.

  • Tisztelt Felügyelő! Még ha álláspontjaink nem is egyeznek, a tárgyszerűséget és kölcsönös udvariasságot mindenképpen elhanyagolhatatlan szempontnak tartom. Az OMSZ nevében szólni nem tudok, mivel nem vagyok sem képviselője, sem szóvivője. Az ön javaslat figyelemre méltó és érdekes, érdemes lenne beterjesztenie. (omsz@met.hu) Pontos internet-használati statisztikák sajnos nem állnak rendelkezésemre, így nem tudom megállapítani, hogy mely felhasználók mikor és melyik oldalt látogatják, ennélfogva jobbnak látok nem nyitni vitát, hiszen nem tudnánk érveinket megfelelően alátámasztani. Amit említett az Időképről, miszerint "gyors, pontos és sok helyen mér", nagyrészt helytálló. Pontatlanságok persze itt is előfordulnak, mint bárhol. Az oldal teherbírása és sebessége valóban kítűnő. Ami a méréseket illeti, az Időkép is támaszkodik "professzionális" meteorológiai szervezetek adataira (OMSZ, Metar, stb.), valamint az ide látogató Felhasználók ÖNKÉNTES adataira. Ez és a hivatalból telepített mérőállomások között nyílvánvaló a különbség, az előny-hátrány reláció. Köszönöm, hogy hözzászólásával tágította látókörünket! A jövőben kérem, hogy a felesleges "mutogatást" kerüljük, és inkább - közös érdekeinket szem előtt tartva - próbáljuk álláspontjainkat érdemi vitában közzé tenni. Köszönettel és Tisztelettel: T. Ágoston

  • Az OMSZ először is egy nyilvános automatákról üzemeltetett csapadéktérképet tegyen közzé. A milliárdos állami támogatásokból erre már nem telik úgy látszik. Az egész ország az Időkép csapadéktérképén lóg( beleértve az OMSZ-t meg a Katasztrófavédelmet is) mert ez az egyetlen hely, ahonnan percre pontos informácót kaphat, hol szakadt le az ég, hol várható áradás. De télen a hőmérsékleti adatokkal ugyanez a helyzet. Mindenki az Időképről meríti információit, mert gyors, rendkivül sok ponton mér és nyilvános. Na erről mi a véleményed Agoston?

  • Az Esztergomi Meteorológusok Szövetsége teljes mértékben egyetért az OMSZ és a Katasztrófavédelmi Hivatal közleményével és támogatja azt.

  • Mi volt Mezőhegyesen????? Miért nem foglalkozik vele az oldal??? Tornádó????

  • Én is sok sikert kívánok az időkép csapatának és minden kedves látogatónak, csak így tovább!

  • Teljes elismerés az időkép csapatának! Ez az oldal hű képet mutat mindenkinek, akit érdekel az időjárás. További sok sikert kívánok a vezetőknek és minden észlelőnek!

  • Tegnap lehetett mit nézni vele. Felettünk eléggé sűrű villámtevékenység volt olyan este 10-11 magasságában.Ahogy néztem, a Balaton irányából jöhetett.

  • Ez nagyon jó és hasznos újítás gratula,csak így tovább!!!

  • na, ittmár látni a tudás szintjét,gratula

  • Én is hadd gratuláljak nektek! Örülök, hogy mindig valami meglepetést tart számunkra az oldal. Ha én is tudok szívesen segítek nektek! @FreeWolf kommentjére reagálva: Hát igen, és ezerszer jobb felbontást is kapnak az időkép látógatói :)

  • Ez nagyon király!!!!

  • Nagyon jók vagytok! Ha ily ütemben haladtok a fejlesztésekkel akkor hamarosan eljön az-az idő amikor a pontos infókért az OMSZ fog az IDŐKÉP-nél lesütött szemmel bocsánatkérően koldulni! ;-)

  • Nyugat felől heves zivatarok közelítenek: http://www.arso.gov.si/vreme/napovedi%20in%20podatki/radar_animacija.html

  • Ez nagyon szuper! Már szinte teljesen saját lábatokon álltok ez nem semmi egy ilyen oldalnál. Én már csak aszt hiányolom hogy ha egy saját fejlesztésű riasztás térkép szerkesztenétek az még szuperebb lenne. Tényleg őszintén, gratula.

  • Minden tiszteletem!

  • Ez már igen! Gratulálok a Fejlesztőknek,csodálatos munkát végeztek! Nagyon sok sikert és kitartást kivánok a rendszer további finomításához! De már így is nagyon klassz! A Fórum valóban szuper ötlet lenne... !

  • daltonnak igaza van :D tényleg jó lenne egy ilyen fórum. Vagy szerintem lehetne ilyen chat is :D

  • Hogyan lehetne csatlakozni ehhez a villámdetektoros hálózathoz? Mi szükséges ehhez? Egy TATAI helyszínt kapásból fel tudok ajánlani, akár azonnal. Itt amúgy is működik egy rádiós és videómeteoros észlelő rendszer, ill. egy jelenleg csúnyácska képű Időkép-webkam. Kis szervezéssel és egyeztetéssel további helyszín-ötletem is lenne, főleg az Alföldön.

  • Sziasztok! Nagyon örülök, az új fejlesztéseknek, és köszönöm mindenki nevében. Ha megengeditek javasolnék én is valamit: Nem tudom számszerűsíteni, de egyre többen vagyunk észlelők, és egyre többen követik az oldalt. Szerintem nagyon nagy hiányosság, hogy a mai napig nem fektettek elég nagy hangsúlyt a közösségi "életre". Szerintem sokan örülnénk, ha lenne egy oldalba ágyazott fórum, esetleg egy IRC csatorna, ahol meg tudnánk beszélni mindent. Én személy szerint biztosan használnám. Közösség formáló lenne. Tudom, van társalgó, de lássuk be, az nem olyan mint egy fórum. :) Nem szemrehányás akart lenni, hogy nem fektettek rá elég hangsúlyt, csak észrevétel. Remélem megfontoljátok :)

  • Gratula! Szuperek vagytok! Csak azt nem értem, hogy a Katasztrófavédelem (magyarul a tűzoltóság!!) miért nem lép kapcsolatba veletek. A mi munkánkat is segíteni tudná az előrejelzésetek!

  • Mien Klassz dolgokat tudtok ki találni :)

  • De jó, nagyon szuperek vagytok! Csak gratulálni tudok!

  • Gratulálok hozzá, nagyon jók vagytok. Ti vagytok a legjobbak. Minden nap alkottok valami ujjat. Csak így tovább.

  • Királyak vagytok!!

  • Gratula!Nekem már most sokkal jobbak vagytok mint az omsz!Mindíg ez az oldal amit naponta többször is figyelek!Veletek mindíg képben lehet a nép hogy épp mi a helyzet az országban időjárésterén,és az előrejelzésekben sem csalódtam még!A barátságos környezet sem mindegy és az sem hogy rengeteg helyen találkoztam már az időkép lógóval!Egyszőval csak ík tovább....

  • Én is csak gratulálni tudok nektek ehhez az új fejlesztéshez és sok sikert kívánok ennek megvalósításához :D

  • Hajrá Időkép!! Ti vagytok a legjobbak!! Nagyon szuper ez a fejlesztés és csak így tovább!! :)

  • remek ez az új fejlesztés grt.

  • Én is csak üdvözölni tudom az elképzelést, és bízom abba, hogy hamarosan elkészül a rendszer. Nagyon szurkolok!! ( Hasonló, de jóval kisebb dologról "álmodozom" én is,de annak a technikai hátterét ki kell dolgoznom)

  • Ez már igencsak túlmutat egy szimpla meteorológiai szolgálaton (egy adott országban). Lehet, én vagyok tájékozatlan, de ennyire kiterjedt (és egyre pontosabb) képet kapni egy országban pl a villámtevékenységekről (a radaron túl)... döbbenetes. Minden elismerésem, és közvetetten sztem azoké is, akik csak érintőlegesen kapják az időkép adatait. Például akik olyan szervezetek segítségét kapják, ahol már (ilyen) SMS-értesítés (is) van. Elmúltak a hátfájásból és fül alapján időjósoló idők! :)

  • Hát én már alig várom!! Komolya munka. Ez az oldal a legjobb, a kedvencem bármelyik közül!!! Milyen fejlett már most is!!!!

  • Ez de jó, gratulálok! Lassan megalakulhat az IMSZ! (Időkép Meteorológiai Szolgálat)

  • nah végre.ez jó lesz legalább fogom tudni hol keressem a tubákat :)))

  • Ahogy végig néztem a videókat,nem tudok tekerni az egérrel.A villámok szép színesek,nem nézném őket élőben!A fejlesztéshez sok szerencsét!

  • Gratulálok Időkép! Minél jobbak vagytok, jó érzés veletek tartani, és munkátokat segíteni minden egyes észleléssel, fényképpel... :) Csak így tovább!

  • Huh... Freewolf írására reagálva majdnem csúnyát írtam...:) Nem rólaf FreeWolf, hanem az omsz-ről!! A fejlesztéshez pedig grat, kitűnő irányban halad az oldal, minden elismerésem, és kitartást a továbbiakhoz!! :)

  • Gratulálok :)) Jobbak lesztek és precízebbek mint az állami meteorolgiai szolgálat vagyis Országos Meteorolgiai Szolgálat :))

  • amint elolvastam a címet és "fejlécet" egyből nekem is a "Végső cél" jutott az eszembe. Kitartást és sok szerencsét kívánok a cél eléréséhez. Ja és természetesen: KÖSZÖNJÜK IDŐKÉP! :)

  • Nagyon jók az új fejlesztések.Gratulálok hozzá időkép

  • Zsír. Most a videót nézve értem, hogy mért hallottam tegnap délután néha dörgéseket Szegeden.(Azt hittem má beképzeltem magamnak. :D)

  • Az nagyon komoly munka lesz!!! Szükség volna egy ilyen rendszer kiépítésére! sok sikert hozzá :)

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

(30 észlelés szükséges)

Regisztráció

Mennyi hó esett?

Hótérkép

Hirdetés

Közösség

Facebook

Viharvadász shop (Webáruház)

WS2350

WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 54900 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő

© Copyright Időkép Kft. 2004–2012. Twitter Google+ Facebook
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogi közlemény | Elvihető tartalmak