Csak változatosan

| 2010. november 27. 17:14 | Frissítve:

A jövő hét időjárása nagyon változékonynak ígérkezik.

Tegnap megérkezett az idei tél sokak által várva-várt első nagyobb havazása hazánkba, ám a télimádók kedvét némiképp ronthatta, hogy a pozitív nappali hőmérsékletek hatására gyorsan olvadni kezdett a pár centis hóréteg. 

Ha az elkövetkező hét időjárására tekintünk, a nagy bizonytalanság mellett egyet biztosan kijelenthetünk: egyhangúnak éppen nem lehet majd nevezni a meteorológiai tél beköszöntét. Szinte mindenféle időjárást fellelhetünk majd: lesz eső, hó, havas eső, sajnos ónos eső is hullhat, valamint időnként erős, viharos szél. Mindemellett a hőmérsékleti értékek mind a hajnali, mind a nappali órákban igen változatosan és területenként szélsőségesen alakulnak majd. 

Hétfőn országszerte csapadékos időre számíthatunk, mely a kezdeti havas eső, ónos eső után eső formájában várható, ráadásul igen jelentős mennyiségben. Aznap ráadásul erős, helyenként viharos lesz a szél is. Kedden a nap első felében rövid csapadékszünet valószínű, majd ismét elered az eső, havas eső, sőt, havazás is várható az északabbi tájakon. És a sort folytathatnánk a hét többi napjára vonatkozóan is: a rövid eső/hó szüneteket újabb és újabb csapadék követi. 

Közben a hőmérsékleti értékek nagyon szélsőségesen változhatnak északnyugat-délkelet megosztottságban: attól függően, hogy épp hol lesz több felhő, vagy éppen derült égbolt, akár 10-12 fokos különbségek is lehetnek mind a nappali, mind a reggeli hőmérsékleti eloszlásban  egy napon belül. 

Mindennek az oka, hogy északnyugat felől egy várható "hidegleszakadás" nyomán sarkvidéki légtömegek indulhatnak meg dél felé, ugyanakkor délkelet felől enyhe légtömegek áramlanak majd észak felé; a keveredési terület pedig éppen a Kárpát-medence fölé várható.

Az időjárásra érzékenyek szervezetét is nagyon megterhelheti a következő pár nap: frontok jönnek-mennek majd térségünkben, szinte fellélegezni sem lesz idő.

Az előrejelzés bizonytalansága ugyanakkor a szokásosnál is nagyobb, ezért érdemes napról napra nyomon követni aktuális prognózisunkat.




Kapcsolódó hírek

Nálad milyen az idő?

Van egy jó időjárás képed?

Fénykép beküldése
Tölts fel fotót!

Figyelmeztetés mára:

Figyelmeztető előrejelzés mára

Tavaink vízhőmérsékletei:

Balaton: 6 °C

Velencei-tó: 8 °C

Tisza-tó: 7 °C

hirdetés
Legutóbbi észlelések
Legutóbbi észlelések

Nálad milyen az idő?

Hirdetés

© Copyright Időkép Kft. 2004–2019. Adaptive Média Facebook Twitter Instagram
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jog | ÁSZF | Elvihető tartalmak