Meleg nedves szállítószalag hoz záporokat, zivatarokat
Csütörtökön elsősorban délnyugaton, délen és a középső tájakon, pénteken a Dunántúlon zenghet az ég.
Az elmúlt napokban nyugodt, csendes, több alkalommal zavartalanul napos időt okozó anticiklon egyre inkább veszít erejéből, miközben kelet felé húzódik. Ezzel egyidejűleg az Izland fölött örvénylő több középpontú ciklonrendszer előoldali áramlási rendszerébe kerülünk, délnyugat felől pedig egy úgynevezett meleg nedves szállítószalag húzódik fölénk.
Ennek köszönhetően ma késő délutántól előbb nyugaton, délnyugaton, majd éjjel a déli és középső, hajnalban pedig a keleti, északkeleti tájakon is kialakulhatnak elszórtan záporok.
Holnap marad a tavaszias idő, 15 és 20 fok közötti maximumokkal, de a napsütést gyakran zavarja meg erős gomolyfelhő-képződés, és elsősorban a délnyugati, déli és középső tájakon várható záporok, helyenként zivatarok kialakulása. Zivatarokhoz szélerősödés, helyenként apró szemű jég társulhat. Fontos kiemelni, hogy nagy területet érintő jelentős csapadék továbbra sem várható, csak lokálisan hullhat kiadósabb mennyiség.
Pénteken is lehetnek még záporok, eleinte főként délen és az ország középső harmadán, majd délután a Dunántúlon. Itt helyenként újra megdörrenhet az ég.
Hétvégén marad a tavaszias meleg, csak kevés helyen a Dunántúlon fordulhat elő zápor, esetleg zivatar.
Borítókép: Elod123
