Nyugodt májusi tavasz

| 2011. május 9. 11:00 | Frissítve:
Az előttünk álló héten kellemes, napos tavaszi időre van kilátás, szép időben bízhatunk.

Már a hétfői nap is kellemes meleget, sok-sok napsütést tartogat számunkra, számottevő csapadék nélkül, és ez az idő a hétvégéig meg is marad.

Szombaton a nyugati országrészben szinte zavartalan napsütésben volt részünk, mindenütt 20 °C fölé emelkedett a hőmérséklet, késő-tavaszt idézett az időjárás jellege; ugyanakkor a Dunától keletre több volt a felhő, a szél is élénkebb volt, a Tiszántúlon pedig néhol alig mértek 10°C-nál melegebb értékeket a délutáni órákban. Tegnap pedig egy magassági hideg légörvény vonult át hazánk felett északkeletről délnyugat felé, országszerte hűvösebb, csapadékos időjárást okozva. Ez a légörvény már elhagyta hazánkat, a mai napon jelentősen melegebbet mérhetünk, és csapadék is csak elvétve fordulhat elő a délutáni órákban.

A hét többi napján egy anticiklon hatása alá kerülünk, hamisítatlan tavasz, már-már kora nyári hőmérsékleteket hozva magával, napról napra emelkedik a csúcshőmérséklet. Eleinte 22-23°C körül szóródnak a maximumok, a hét vége felé viszont több helyen már a 25°C-ot is meghaladhatja a legmelegebb órákban mért érték. A reggeli fagyoktól sem kell egy ideig tartanunk: általában 10°C körül alakulnak majd a minimumok. Mindemellett csapadék csupán elszórtan, frissítő záporok formájában fordulhat elő a hétvégéig.

A legfrissebb számítások szerint szombaton érinthet minket egy hidegfront, ami többfelé záporokat, zivatarokat hozhat magával, vasárnapra pedig néhány fokot már vissza is eshetnek a hőmérsékletek, és marad a csapadékosabb jellegű idő. Eleinte még többször megélénkül a légmozgás, néhol erős is lehet a szél, majd mindenütt mérséklődik, és csütörtöktől csupán gyenge szellő lengedezése valószínű az ország nagy részén.

 


hirdetés


Kapcsolódó hírek

Nálad milyen az idő?

Van egy jó időjárás képed?

Fénykép beküldése
Tölts fel fotót!

Figyelmeztetés mára:

Figyelmeztető előrejelzés mára

Mikor jön a tél?

Még nem

hirdetés
Legutóbbi észlelések
Legutóbbi észlelések

Nálad milyen az idő?

Hirdetés

© Copyright Időkép Kft. 2004–2019. Facebook Twitter Instagram
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jog | ÁSZF | Elvihető tartalmak