illusztráció illusztráció
Archívum

Hóhelyzet Budapesten

2013. január 15.
Mára elköszönünk
Jelentős havazás már nincs hazánkban, a lehullott hóréteg folyamatosan tömörödik és olvad. Legközelebb csütörtökön van esély nagyobb mennyiségű hóra, melyet ismét élőben fogunk majd közvetíteni.
Olvadás, latyak
Hazánk nagy részén a pozitív hőmérséklet miatt az eddig lehullott hótakaró olvadásnak indult, hidegebb inkább csak a Dunántúl nyugati felén és a Bakonyban van. Petike24 és Szvobyb képei Marcaliból és Rácalmásról, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Sűrű köd északon
Egyre nagyobb területet borít be a köd az Északi-középhegység térségében. Észlelőink jelentése szerint helyenként alig 20 méter a látótávolság. A Dunántúl déli felén is előfordulnak elszórtan sűrű ködfoltok. Az utakon rendkívül óvatosan közlekedjünk!
Délelőtti körkép
Keleten-északkeleten eső esik, a nyugati határszélen elkezdett szállingózni a hó. Délkeleten már 6-7 fokot mutatnak a hőmérők.
Tél az erdő mélyén
Dedo81 fotói Oroszlány térségéből, köszönjük!
Fénykép Fénykép
hirdetés
Meleg lesz délkeleten
A mai napon az ország északi-északnyugati felén fagypont körül alakulnak a hőmérsékletek, délkeleten délután akár +8 fok is lehet.
Roskadozó fák Oroszlányban
Fénykép Fénykép
Dedo81 képei Oroszlányból, köszönjük!
Hófödte kert Tatabányán
Fénykép Fénykép
Németh András fotói Tatabányáról, köszönjük!
Ködfoltok képződtek
Az Északi-középhegységben, Pest megye keleti felén és a Jászságban is ködös az idő, rosszak a látási viszonyok. Estétől majd egyre többfelé képződhet sűrű köd.
Deres, havas hangulat a Nagy Hideg-hegyen
Zalaegerszeg és Lenti reggel
Fénykép Fénykép
Szilveszter1 és Ibadri képei, köszönjük!
Mesébe illő téli táj
Crisis és Maniacy fotói Csókakőről és Oroszlányból, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Olvadni fog
A Duna-Tisza közén és északkeleten esik az eső, a Dunántúlon átmeneti szünet jön a csapadékban. Sajnos ma az ország nagy részén olvadás várható.
Méltóságteljes nyugalom
A fák ágai némán és csendben dajkálják a tél hófehér ajándékát. Attilakirálydombi fotói Zircről, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Vác főtere ma éjjel
Bár Budapesten a havazást eső váltotta, a kicsivel hűvösebb, alig néhány tíz kilométerrel északabbra fekvő városban tovább folytatódott a fagyott csapadék kiválása (Stábunk fotója).
Fénykép
hirdetés
A fővárosban eső esik
Budapesten jelenleg 1 fokot mutatnak a hőmérők, a legtöbb kerületben szakad az eső, az utakon óriási tócsák nehezítik a közlekedést. Vezessen mindenki nagyon óvatosan!
Zalaegerszegen és Keszthelyen továbbra is havazik
Fénykép Fénykép
VaThermBt és Vat észlelőink friss képei, köszönjük!
2013. január 14.
Éjfélig ingyenes a BKV
Fél óra múlva ismét fizetni kell majd a budapesti tömegközlekedés használatáért. Este átmenetileg leállt a 149-es autóbuszok közlekedése, de a rendes működés azóta helyreállt.
Letenye: 38 cm
A zala megyei Letenyén pár perce 38 centiméteres hóvastagságot mért Rife nevű észlelőnk, aki friss fényképet is csatolt észleléséhez. Köszönjük!
Fénykép
Szakad a hó Tatabányán
Németh András képei, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Nem csak nálunk havazik
Horvátország északnyugati felén is tetemes mennyiségű hó esett, Zágrábot 40 cm-es hó lepte el hétfő reggelre, mely napközben tovább vastagodott, olvashatjuk a Híradó oldalán.
2-es főút
Leállt a forgalom a 2-es számú főúton Rétság irányába, a Szendehely és a nőtincsi elágazó közötti útszakaszon, mert a havazás miatt csúszóssá vált úttesten nem tudnak közlekedni a járművek - olvashatjuk az MTI oldalán.
Éjszakai hóesés
Maniacy és Csete képei Oroszlányból és Tatabányáról, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Reggeli helyzetjelentés Zuglóból
Az alábbi ma reggel készült videó nem rég érkezett szerkesztőségünkbe Ludman Simon nevű felhasználónktól, köszönjük!
Éjszakai viszonyok Zircen és Budapesten
Fénykép Fénykép
Attilakiralydombi és Arpi esti felvételei, köszönjük!
Vácott és a Mátrában most is szakad a hó
Fénykép Fénykép
A Mátraszentistváni Sípark és Petaki fotója Vácról, köszönjük!
Két kamion fordult keresztbe
A 75-ös főúton Nova és Lenti között az 53-as km-nél két kamion fordult keresztbe az úttesten, ezért az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben – a forgalom áll - írja az Útinform.
Felettünk van a keveredési zóna
Szécsény térségében intenzíven havazik, északkeleten, az agglomerációban és a Balatonnál vegyes halmazállapotú csapadék esik, északnyugaton továbbra is havazik.
Esti havazás nyugaton
Fénykép Fénykép
Szai és Anyacaka fotói, köszönjük!
Leszakadt az 1-es villamos felsővezetéke
Gruber Kristóf Twitter-oldalán tette közzé, hogy az Egressy útnál leszakadt az 1-es villamos felsővezetéke.
Fénykép
Köszönjük az információt!
Elakadt kamionok Szendehelynél
A 2-es főút Szendehely és a nőtincsi elágazás közötti szakaszán elakadt kamionok miatt csak lépésben halad a forgalom - tájékoztat az Útinform.
Az autók és az utak is takarításra várnak
Fénykép Fénykép
Illeskese képei Nagykanizsáról, köszönjük!
Kitartóan havazik az Alpokalján
A nyugati-északnyugati határ mentén továbbra is havazik, Várvölgyben és Zalaszentgróton észlelőink szerint már 35 centis a hó, Letenyén 32 centis, Vas megyében 15-25 centis.
Hó alatt Nagykanizsa
Fénykép Fénykép
Illeskese fotói Nagykanizsáról, köszönjük!
Hóbuckák Zala megyében
Fénykép Fénykép
Kovi700327 fotói Kerkateskándról, köszönjük!
Kerkateskánd nappal
Fénykép Fénykép
Kovi700327 képei, köszönjük!
Keszthelytől északra
"Nálunk reggelre esett 28 cm, ami napközben 1-2 cm-t tömörödött. A hőmérséklet nem ment át pluszba a nap folyamán, mégis kb. 9 órától egész nap fagyott eső, ónos eső esett. Most fél 7-kor váltott át havazásba" - írta Kes92 észlelőnk Reziből.
A budai hegyekben akadozik a buszközlekedés
A budai hegyekben kezdődő újabb havazás, emiatt a 21-es és 21A autóbuszok csak a Svábhegyig közlekednek, a 29-es buszok a Törökvész út és a Kolosy tér között nem járnak - írja a BKK Facebook-oldalán.
Mi esik most Budapesten?
Az északi kerületekben újra havazik, Józsefvárosban, Kelenföldön, Csepelen és Budatétényben havas eső esik, míg Soroksáron, Kőbányán és Pestszentlőrincen eső esik.
A szentgotthárdi hóimádók sem panaszkodhatnak
Fénykép Fénykép
Krajczár Péter fotói, köszönjük!
Jégbe zárva
Fénykép Fénykép
Dezko fotói Dunaszerdahelyről, köszönjük!
Vegyes felvágott - hó, eső, havas eső és ónos eső
Az Alpokalján és Pest megye északi felén visszatért a havazás, a Bakonyban és Heves megyében sokfelé hullik ónos eső, délnyugaton és a Duna-Tisza közénk eső esik.
Hófödte fák
Csigaszeg fotói Bőről, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Letenye és Szombathely
Fénykép Fénykép
Letenyemet és Oladi84 képei, köszönjük!
Zalában esett a legtöbb
A hótérképünkre olvasóinktól érkezett észlelések alapján 20-30 centi hullott a megyében. Köszönjük!
Fénykép
Helyreállt a BKV
A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint 16 óra 10 percig helyreállt minden tömegközlekedési járat a fővárosban. A korábbi ígéretüknek megfelelően ugyanakkor éjfélig ingyenes az utazás a cég járművein.
30 cm Letenyénél
Koronczi József képei, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Iglu magyar módra
Fénykép Fénykép
A gyerekek mindenképp élvezik a havazást, a közlekedők kevésbé díjazzák a csapadékot. CLaca fotói, köszönjük!
25 centis hó Zalában
Fénykép
Réka és Ákos felvétele, köszönjük!
Érkezik a következő hullám
Délnyugat felől jön a csapadék következő hulláma, az Alpokalján és Budapesttől északra hó, másutt eső és ónos eső esik jelenleg. A Tiszántúlon borult, ám száraz az idő.
Téli hangulatképek
Mignon23 képei Budakesziről, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Vegyes halmazállapot
Budapesten a délutáni órákban szinte mindenféle csapadéktípussal találkozhatunk.

Fénykép
Újra járható
Kora délután ismét megnyitották a járműforgalom előtt a 86-os főút délelőtt még az intenzív havazás miatt lezárt szakaszát Rédics és Zalalövő között - tájékozódhatunk az MTI oldaláról.
Egyre többfelé ered el az eső
Az átmeneti melegedésnek köszönhetően egyre többfelé esik eső a hó helyett. Délen csepereg, a Balaton térségében is esik, a főváros környékén is elkél az esernyő. Olvad, tömörödik emiatt a hó.
Nyugaté a főszerep
Nassas1 és Vidáné Krisztina képei Győrújbarától és Zalegerszegről, köszönjük!
Fénykép Fénykép
A Balaton nyugati szegletében
Fénykép Fénykép
Edericsi és Pintér István fotói Keszthelyről, köszönjük!
Ónos eső eredménye északkeleten
Fénykép
Az északkeleti országrészben található Kemecsén is ónos eső hullott. FlaNeth képe, köszönjük!
Felborult egy busz a Bakonyban
Oldalára fordult egy Veszprém és Pápa között menetrend szerint közlekedő busz; négyen megsérültek - írja a Hír24. A 83-as főút ezen szakaszán félpályás útlezárás van.
Felsőmarác és Pakod
Fénykép Fénykép
Dera és Ernyes Sándor fotói, köszönjük!
Ideiglenesen megnyitották a határátkelőket
Délben nagyjából egyórás időtartamra ideiglenesen megnyitották a kamionforgalom számára a rédicsi és a letenyei határátkelőket - tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.
Nyugaton már 20-30 centis a hó
Fénykép
Délkeleten száraz az idő, északon hó és ónos eső, a Nyugat-Dunántúlon hó, míg délnyugaton, ónos eső, eső és havas eső is esik.
Hó alatt Zala megye
Szilveszter1 és Baloghtibi képei a zalai megyeszékhelyről, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Várják a síelőket a hazai pályák is
A Nordica SíArénában Eplényben már 25-30 centi friss hó hullott, este 8-ig vannak ma nyitva. A mátraszentistváni Síparkban 3 km hosszú pálya várja a síelőket, snowboardosokat. A Kékesen is járnak a felvonók.
Több mint 400 hókotró
Országszerte több száz hókotró járja az utakat, ennek ellenére hókásásak, havasak az utak - tájékoztat a ClassFm. A Dunántúl déli felén és a középső területeken is többfelé olvad a hó.
Roskadozó faágak Marcaliban
Fénykép Fénykép
Petike24 képei, köszönjük!
+8-9 fok van Békéscsaba térségében
Fénykép
Az ország nagy részén fagypont körüliek a hőmérsékletek, sajnos sok helyen még +1, +2 fokban is olvad a hó - délkeleten viszont jelentősen megenyhült az idő: 8-9 fokot mutatnak a hőmérők.
Ónos esőből készült ablak
Fénykép
Rutin fotója Pécelről, köszönjük!
Miért esik ónos eső?
Dél-délkelet felől enyhébb légtömegek áramlottak hazánk fölé, ugyanakkor a talaj sok helyen még most is fagyos, így a lehulló csapadék egyből ráfagy. Jelenleg a Letenye-Pápa vonalon esik ónos eső.
Nem járnak az elővárosi vonatok
A hóhelyzetre tekintettel, a nagyobb torlódások és a még nagyobb késések elkerülése érdekében a monori, a váci, valamint egyes gödöllői és egyes sülysápi elővárosi vonatokat nem indítják el - közölte a Mávinform.
Micsoda ellentét!
Miközben Sárváron ömlik a hó, addig a délkeleti országrészben lévő Gyomaendrődön szinte tavaszias hangulat uralkodik. Stif és Doca képei, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Keszthely és Nagyrákos - megjött a tél
Fénykép Fénykép
Nagy Balázs és Knaky fotói, köszönjük!
Mi várható ma éjfélig?
Éjfélig nagyjából a Szeged-Miskolc vonalig várható további jelentősebb csapadék, a Tiszántúl ma jórészt kimarad. Az északnyugati harmadban nagyrészt hóra, másutt hóra, havas esőre, ónos esőre, délen esőre számíthatunk.
Brutális hóömlés Zalaegerszegen
Vidovicsda és Pemgabor fotói, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Ingyenes a parkolás Budapesten
A belvárosban ma eltekintenek a parkolási díjaktól, az ellenőrök inkább a hó eltakarításában segédkeznek. A BKV mellett tehát a belváros egyes részein a parkolás is ingyenes.
Fénykép Fénykép
Slayer és Dara Péter felvételei Budapestről, köszönjük!
"Éljen a tél!"
- gondolja ez a nem rég született hóember Várpalotán. Vasváron is egyre vastagabb a hótakaró. Janker137 és Rain82 fotói, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Hótorlaszok Marcaliban
Fénykép Fénykép
Petike24 fotói, köszönjük!
Havazás webkameráról szemlélve
Webkameráinkon is jól nyomon követhető a Nyugat-Dunántúlon kialakult hóhelyzet alakulása, mint ahogy azt Nagykanizsán és Pusztaszentlászlón elhelyezett kameráink is rögzítik.
Fénykép Fénykép
18 centi hó és havas utak Celldömölkön
Fénykép Fénykép
Biroim észlelőnk havas felvételei, köszönjük!
Sok a kamionos baleset
Árokba csúszott Alcsútdoboznál egy kamion, Vas megyében a 8-as útról a 76-os főútra terelik a kamionokat. Közben újra elérhetővé vált Hidegkút - írja az Index.
Nyugaton folytatódik a havazás
Fénykép Fénykép
Rewwe és Asdfvf képei a nyugati megyékből, köszönjük!
Hótakaró Zalaegerszegen és Letenyén
Fénykép Fénykép
Leo81 és Kutikula fotói, köszönjük!
Hóömlés Vácott - képek reggelről
Fénykép Fénykép
Csúszkálnak a buszok Budapesten
A III. kerületben parkoló autóknak csúszott egy busz, a XXII. kerületben pedig keresztbe fordult egy 233E jelzésű busz - írja az Index. Az 59-es és a 61-es villamosok vonalán pótló buszok járnak.
Nyugaton mindent belepett a hó
Fénykép Fénykép
Bauer Mátyás fotója Zalaegerszegről és Fgrgm felvétele Várvölgyből, köszönjük!
Közlekedés a 2-es úton
Fénykép Fénykép
Vácott is teljesen lelassult a forgalom, az utak havasak, alig lehet haladni az utakon.
Enyheség és nyugi van délkeleten
A déli-délkeleti területeken szakadozott a felhőzet, helyenként süt a Nap. Ott jóval enyhébb az idő is, +3 és +6 fok között alakulnak a hőmérsékletek.
Kékes és Tapolca
Fénykép Fénykép
Hókotrót fotózott a Kékesen Imi1446 észlelőnk, míg Tapolcáról Bbali küldte a fenti felvételt. Köszönjük!
Hó, ónos eső, havas eső
A Letenye-Győr vonaltól nyugatra maradt a havazás, ahogy a Dunakanyarban és az Északi-középhegységben is hó esik. Az agglomerációban és a fővárosban havas eső, ónos eső esik.
Elterelik a kamionokat a 86-os úton

Németh Zsolt felvétele, nagyon köszönjük!
21-22 centi esett Zalaegerszegen
Fénykép Fénykép
Khevin képei nyugatról, köszönjük!
Elzárt település Veszprém megyében
A Magyar Közút szerint elérhetetlenné tette a havazás a Veszprém megyei Hidegkutat. A térségben eddig 10-20 centi esett.
Takarítják az utakat
Fénykép Fénykép
Emelon és Xzsolesz felvételei, köszönjük!
Szentgotthárd és Vác
Fénykép Fénykép
PRóbert és Márk képei, köszönjük!
Lezárták a határátkelőket
A horvátországi és szlovéniai határállomásokat lezárták, nem mehetnek át kamionok, csak személyautók.
Van mit takarítani Zalaújlakon
Fénykép Fénykép
Xzsolesz fotói, köszönjük!
30 centi esett Letenyén
Fénykép Fénykép
Rife sokatmondó fotói, köszönjük!
Csipkerek és Nyúl
Fénykép Fénykép
Vasidió és Tapsifa fotói, köszönjük!
Egyre nagyobb teret hódít az ónos eső
Északnyugaton és északon továbbra is havazik, viszont ettől délre egy viszonylag széles sávban sajnos ónos eső hullik. Nagyon csúsznak az utak, ha nem muszáj, ne induljunk el!
Hétfőn ingyenes a BKV
A havazás miatt, illetve a Budapesten és környékén jelentősen lelassult forgalomra tekintettel Tarlós István főpolgármester engedélye alapján a Budapesti Közlekedési Központ a mai napra, január 14-én hétfőn 24 óráig ingyenes tömegközlekedést biztosít a BKK teljes vonalhálózatán (Budapesten és az érintett agglomerációs busz- és hév-vonalakon), írja a BKK a Facebook oldalán.
Elesett a Főváros
Ahogy időkép térképünkön látható Budapest egyre több kerületéből jeleznek havas esőt vagy ónos esőt észlelőink.
Fénykép
Lelassult a közúti közlekedés
Mint ahogy a Google forgalmi térképe is mutatja, a legtöbb autópálya Budapest felé vezetú szakaszán nagyon lassú a haladás, az egész belvárosban szinte alig halad a forgalom. Aki teheti, inkább maradjon otthon!
Fénykép Fénykép
Budapest I kerületéből
Trapistam friss képei, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Ónos eső esik
Balaton-Székesfehérvár-Kecskemét térségében egyre többen jelentenek ónos esőt, ami még jobban súlyosbítja a közlekedési gondokat. A bkk.hu oldala már nem elérhető, facebook oldalukon kérik hogy aki a felszíni közlekedést venné igénybe és megteheti, egyáltalán ne induljon útnak ma délelőtt. Az elővárosi vonatokat a torlódások csökkentése érdekében nem közlekedteti a MÁV. A legnagyobb főutak is erősen hókásásak. Időkép térképünkön élőben követhető a hulló csapadék jellege.
Alábbi képen látható az üllői út belvárosi szakasza, valamint winabo észlelőnk fotója Őrbottyánból.
Fénykép Fénykép
Havas utak
Dornyi Gyula és Impair képei Budapest-Káposztásmegyerről és Szombathelyről, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Budapest reggel
Fénykép Fénykép
Koltai75 és Szatai68 észlelőink képei Budapestről, köszönjük.
A belváros még mindig fehér
Healer999 felvételén jól látszik, hogy még a legforgalmasabb útszakszokat is belepi a hó.
Fénykép
Letenye - 34 cm
Ha igaz, akkor ez eddig az idei rekord - Rácz Gergő és AdsFvf fantázianevű észlelőink felvételei az említett határátkelő, ill. Tahitótfalu térségéből. Köszönjük!
Fénykép Fénykép
Hóhelyzet Zalakaroson és a fővárosban
Agricola és Suzy424 felvételei, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Hajnal Zalaegerszegen
Ezt a szép felvételt "Bendi" fantázianevű észlelőnk küldte néhány perce a Zala megyei székhelyről szerkesztőségünkbe, köszönjük!
Fénykép
Tények és képek
Megvan a 20 centi, semmi kétség - Norbi7605 Sümeg mellett bevetett vonalzója aligha téved. Mellette a Szombathelyi éjszaka, Ati3610 fotóján - köszönjük mindkettőjüknek!
Fénykép Fénykép
Ki közlekedhet ma téli gumi nélkül?
A képen látható jármű a helyes megoldás. Timcsi10 fotója a fővárosból, mellette JAnker137 hosszú-hosszú vonalzója a hóban, Várpalota mellett fényképezve. Köszönjük!
Fénykép
Roskadoznak az ágak és a tetők
...a hó alatt, nem messze határainktól. Hódos Tamás friss fotói, köszönjük Neki is a szép fotókat!
Fénykép Fénykép
Székesfehérvári hajnal
Bakos Liza hangulatos fotója a Fejér megyei székhelyről, még világosodás előtt - köszönjük!
Fénykép
Hol, mennyi hó esett?
A fagyott csapadék egész éjjel, megállás nélkül hullott alá Zala, Veszprém, Fejér és Somogy megye északi felében; valamint Budapest térségében és szinte a teljes agglomerációban. Hajnalban a havazás átterjedt az Alföldre is, ám itt jóval kevesebb hullott, mint nyugaton. A rekordok jórészt Zala megyéből érkeztek - itt nem ritka a 20-25 cm-es hóréteg sem. Budapesten eddig 7-8 cm esett le.

További részletek Hótérképünkön!
Így induljunk ma útnak
Mármint, ha profik vagyunk a téli vezetésben, téli gumival, ABS-el és kellő lélekjelenléttel rendelkezünk. Egyébként semmiképpen ne üljünk gépkocsiba! (Bendes Zoltán és Janker137 nevű észlelőink felvételei a betemett autókról a belvárosból, illetve Várpalota térségéből - köszönjük!

Fénykép Fénykép
Ónos esőbe vált át a havazás
A Kaposvár-Dunaújváros-Kecskemét vonaltól délre egyre több helyről jelentenek ónos esőt észlelőink, melynek határa várhatóan tovább tolódik majd észak felé, és 3-4 órán belül elérheti a fővárost is.

Ha az amúgy is csúszós-havas felszínre fagyott, vagy túlhűlt eső hullik, rendkívül csúszós és veszélyes jégpáncél alakulhat ki az ország jelentős részén!
Ez már valami!
Sonic777 fantázianevű nézőnk kevés magyarázatot igénylő fotója szintén Zala megyéből. Ilyen télre vágytak már sokan, és hosszú ideje! Mellette - Glimmpanther pillanatképe Tárnokról.(Köszönjük!)
Fénykép Fénykép
200 km-el nyugatabbra
Zalalövő és Bakonyoszlop térségében is hasonló állapotok uralkodnak. K.Milán és Dobos Gábor fotói, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Hajnali helyzetkép
A szél talán valamelyest csitult, ám ez a legkevésbé sem igaz a havazás intenzitására - legalábbis a főváros térségében.

Stábunk a hókotrók felvonulása után fél órával azt tapasztalta, hogy még a sózott és takarított útfelületeken - így a bevezető főutakon, sztrádákon, sőt, még a belvárosban is legalább 2-3 centiméter vastag, közepesen csúszós hótakaró fedi az utakat, a sávokat gyakorlatilag nem lehet elkülöníteni.

A fotót "BazsiIphone" nevű felhasználónk küldte nekünk a belvárosból, köszönjük!
Dolgoznak a hókotrók
Stábunk hajnali 4 és 5 között több hókotrót is látott, amelyek az M1-M7-es bevezető szakaszán egymás mellett, ék alakban haladva tisztították az autópályát. Munkájuknak hála a magasabb rendű utakon talán kevesebb lesz a fennakadás, ám az azóta is rendületlenül fújó szél a szűnni nem akaró havazással együtt várhatóan 5-10-15 cm-es torlaszokat emel majd a vidéki, alacsonyabb rendű, és a fővárosi mellékutakon egyaránt.
Vas megye hóimádió is örülhetnek
Yllinor nevű észlelőnk friss fotója szerint ezúttal végre a Szombathelyiek sem maradtak ki a fehér égi áldásból. Mellette AniAliz felvétele Zala megyéből, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Hófúvás a középső országrészben
Elsősorban Fejér és Pest, valamint Somogy megye Balatonnal határos részén folyamatos, 40-50 km/órás szél fújja a változóan sűrű intenzitású havat. Ez reggelre komoly problémát jelenthet, mivel így a munkaképek hiába sózzák és kotorják egész éjjel az utakat, az aszfaltra minduntalan visszahordja a szél a nedves jégkristályokat.
Közép-dunántúlt elborítottta a nagy fehérség
A legtöbb fagyott csapadék az éjszakai órákban a Balaton térségében hullott, természetesen beleértve Zala, Somogy és Veszprém, valamint Fejér megye nagy részét is. Orbán Péter és Edericsi fotói, köszönjük!
Fénykép Fénykép
2013. január 13.
Egyre vastagabb a hótakaró
Attilakiralydombi és Mate0130 fotói Zircről és Veszprémből, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Kisebb hófúvásokra is számítani kell
A Budapest-Balaton vonalon többfelé élénk lökések kísérik a keleti-északkeleti szelet, ezeken a területeken gyenge hófúvás is kialakulhat. Holnap is élénk, olykor erős lesz a szél, ami könnyen hordhatja majd a havat.
Havas kert Dunaszentgyörgyön
Fénykép Fénykép
Szalai László képei, köszönjük!
Ónos eső Baján - áramlik be a meleg
A Dunántúlon és az agglomerációban továbbra is havazik, viszont a délnyugati határon fekvő Sellyén havas eső hullik, Bajáról pedig ónos esőt jelentettek észlelőink.
6 centis a hó Keszthelyen
Fénykép Fénykép
Edericsi és Noname képei a Balaton nyugati feléről, köszönjük!
Takarítják a havat Marcaliban
Fénykép Fénykép
Szai fotói, köszönjük!
-10 fok van Jósvafőn
Északkeleten szakadozott a felhőzet, ez meglátszik a hőmérsékleti térképen is: az Aggteleki Nemzeti Park automatája -10 fokot mutat, a térségben pedig -5 és -8 fok közöttiek az értékek.
A váci Duna-parton
Fénykép Fénykép
A Dunakanyarban változó intenzitással havazik, Vácott eddig 2 centi friss hó hullott.
A nyár fővárosa - télen
Siófok belvárosában ma este nem a bulizásé a főszerep. Judit nevű nem regisztrált észlelőnk felvétele a Fő térről, köszönjük!
Fénykép
Másfél órával később
Pintér István és DanielD nevű felhasználóink fotói az egyre vastagabb, mindent elborító hóról Keszthely és Zsarnó közeléből - Köszönjük!
Fénykép Fénykép
Keszthely is behavazódott
Fénykép Fénykép
Nagy Balázs fotói a Balatonról, köszönjük!
Kezdetét vette az éjszakai havazás
Fénykép Fénykép
Gbz és Szai havas fotói, köszönjük!
Videó a havazásról
"Így esett a hó délután Vasban és Zalában" - az alábbi összeállítást Németh Zsolt készítette és küldte el szerkesztőségünkbe, köszönjük szépen!
Északkeleten is órák óta havazik
Északkeleten is szépen növekszik a hóréteg, Dányi Lajosné Kazincbarcikáról küldte ezt a felvételt, köszönjük!
Fénykép
Panorámakép Kaposvárról
Fénykép
Smokee felvétele, köszönjük!
Megvan a 10 centi!
A nyugati határ közelében, Berzencén és Nagykanizsán is 10 centit mértek észlelőink, a térségben átlagosan 3-6 centi vastag a hótakaró.
Szépen gyarapodik a hó
Fénykép Fénykép
Letenyemet képe a nyugati határ mellől és Orosz Csaba fotója a Mecsekből, köszönjük!
Murakeresztúr és Sárvár
Fénykép Fénykép
Zsiguci és Stif felvételei, köszönjük!
Lassan a Tiszántúlt is eléri a csapadékmező
A Dunakanyar-Hódmezővásárhelyen jár a csapadék széle, folyamatosan terjed tovább kelet felé, most már a fővárosban is havazik.
Havazás Tótszerdahelyen
A videót köszönjük Hódos Tamásnak!
Budapestet is eléri hamarosan
A következő óráktól a fővárosban is elkezdhet szállingózni a hó, az esti órákban éjfélig 5 cm friss hó is hullhat.
Letenye és Keszthely - egyre téliesebb a hangulat
Fénykép Fénykép
Letenyemet és Pintér István felvételei, köszönjük!
10 centi is eshet ma a Dunántúlon
Baján, Tolnán és a Balatonnál is intenzív havazást jeleztek észlelőink, a Dunántúl gyorsan kifehéredett, már mindenütt friss hólepel borítja az utakat. Estig ott 5-10 centi is eshet.
Sárvár és Keszthely
Fénykép Fénykép
Stif és Mocsári Milán fotói, köszönjük!
Mi várható ma?
Jelenleg a Dunántúl jelentős részén havazik, kisebb megszakításokkal ez tovább folytatódik délután, a csapadékmező azonban kiterjeszkedik az ország középső részeinek északabbi területeire is, így a fővárosban és az agglomeráció területén is fel kell készülnünk a még bizonyosan hóban alá hulló csapadékra, csúszós utakra.
Hóömlés délnyugaton
Pintér István és Asdfvf nevű felhasználónk képei Keszthelyről és Letenyéről, köszönjük!
Fénykép Fénykép
Hol, mi és mennyi eshet?
Fénykép
Délnyugaton és északon már havazik
Jelenleg a Szombathely-Balaton-Mecsek vonaltól délnyugatra havazik, Letenyéről már intenzív havazást is észleltek. Az északi megyékben is szállingózik a hó.
Hol, mi fog esni?
A csapadék halmazállapota továbbra is bizonytalan, az ország északnyugati részén havazás várható, másutt azonban hó, havas eső, eső és még igen csúszós utakat eredményezhető ónos eső is hullhat. Északnyugaton jövő hét végéig akár 30-40 centis hó is kialakulhat.
Kiadós csapadék jön
A legfrissebb előrejelzések szerint a mai naptól akár szombatig mediterrán ciklonok befolyásolhatják időjárásunkat, így többnapos kiadós csapadékra, változékony időre van kilátás.

Archívum: