Nagy Gergely | 2008. augusztus 20. 10:21 | Frissítve:

Európai kompozit radarkép

Ismét egy egyedülálló fejlesztés az Időképen: immár egész Közép-Európa radarképét áttekinthetjük egyetlen vizualizációval. Tekintse meg!

Augusztusi fejlesztéseink harmadik hullámában egy régóta várt áttekintõ térképünk lát ma napvilágot, ígéretünkhöz híven a nyár utolsó heteiben is több fontos és egyedi szolgáltatással, vizualizációval kedveskedünk látogatóinknak.

Mai újdonságunk igazán egyedülálló, és hiánypótló is egyben.
A kompozit, áttekintõ közép-európai radarkép igénye, ötlete már évekkel ezelõtt felmerült, ám megvalósítására egészen 3 héttel ezelõttig várni kellett. Az Országos Meteorológiai Szolgálat hazánkat illetõ engedélyével azonban lehetõvé vált ennek létrehozása is, amely immár határainkon túl is lehetõvé teszi a viharok valós idejû nyomon követését egy nagyobb léptékû, teljes Közép-kelet Európát átfogó térképünkön. Ez azért fontos, mert így már akkor is láthatjuk a csapadéktömbök (késõbb villámtevékenység) mozgását, amikor azok még csak Németország, Csehország, Szlovákia vagy éppen Horvátország távoli részein haladnak felénk, vagy alakulnak ki éppen.

A közép-európai kompozit radarképünk mintegy 10, független radar publikus méréseibõl állnak össze - jelenleg a Magyarországin kívül a német, cseh, szlovák, lengyel, szlovén, horváth, román és olasz, valamint alkalmanként 3 szerbiai radarképet ötvöztünk egységes skálán, térben és idõben szinkronizálva Európai térképünkre. Bár Ausztria és Ukrajna térkségébõl nem állnak rendelkezésre olyan, nyilvánosan és ingyenesen elérhetõ, ill. szabadon felhasználható radarképek, amelyeket beilleszthettünk volna a rendszerbe; szerencsére a Cseh és a Német, valamint a Horvát és a Szlovén radarkép együttesen lefedi Ausztria nagy részét, a Lengyel és a Szlovák, valamint a Román képekbõl kirakható Ukrajna hazánkhoz közeli része is.

A kompozit radarkép minden térségbõl a legutolsó nyilvános képet elemzi, és összegzi ezen a virtuális felületen, ami természetesen nem mindig jelent tökéletes idõszinkront. Elõfordulhat, hogy a térkép egyes részei frissebbek, mint más területek - ennek ellenére reméljük, hogy hasznosnak találja majd mindenki ezt az új vizualizációt.
Kérjük nézõinket, hogy ha térbeli vagy jelentõsebb idõbeli csúszást, inkonzisztenciát tapasztalnak valamely régióban, akkor írják meg nekünk!

Mindez az Idõkép.eu Radarkép oldalán látható, természetesen közvetlen átjárással a Magyar, ill. a szélesebb átfogású változat között. Közben már készül az Felhõképpel ill. a Szél, a Légnyomás- és a Hullámképpel kombinált változat, ám a radarképek feldolgozása nem merül ki ennyiben. Nemsokára az említetteken kívül is újabb meglepetésekkel jelentkezünk, amelyek legalább annyira különlegesek és informatívak lesznek, mint a tûzijáték napjára elkészült Közép-Európai kompozit radarkép.

Addig is, várjuk nézõink, látogatóink visszajelzéseit!

Kommentek: 43 db
Tetszett?

Kapcsolódó hírek

  • Elkészült az árvíztérképünk Közösségi térképen gyűjtjük az árvízről és belvízről beérkező fotókat, információkat.
  • Sikeres volt a meteorológiai ballon reptetése Élőben közvetítettük a Pannon Közeli Világűr Ballon Projekttel közös meteorológiai ballonunk feleresztését, a kísérlet sikeres volt. 226 km/órával 32 kilométer magasan. Képekkel!
  • Saját meteorológiai szonda Az Időkép a Balatont 35 km magasról lefotózó Hegyi Norberttel és csapatával rendszeres magaslégköri kutatásokba kezd idén tavasztól.
  • Új elvihető tartalom 2 napos, választható regionális előrejelzés, a legfrissebb hírek, aktuális időjárási információk. Saját blogba beépíthető dobozunk szabadon elvihető!

Hozzászólások

  • Nagyon klassz!!!!!!!!!!!!!

  • sziasztok gratula az oldalhoz! ha időt nézek csak itt!!:)))

  • Nagyon szuperek a fejlesztések. Én is csak gratulálni tudok! Kíváncsian várom a további újításokat.

  • Nem tudom, mit írjak. Gratulálok!

  • Csak gratulálni tudok!

  • Csatlakozni szeretnék a gratulálókhoz. További sikereket és jó fejlesztéseket kívánok! Egyre szebb és nívósabb az oldal. Szerintem nézettségi rekordokat fogtok dönteni, ha így folytatjátok! :-))

  • Szuper, a kép is, a videó is, gratulálok !!!

  • Nagyon jó! Tetszik a radar videó,értelmes és hasznos dolgokat alkottok!Gratulálok!

  • Én csatlakoznék a gratulálók táborához,hiánypótló fejlesztés, sehol sem láttam még ilyet. Gondolom nem kevés munka lenne(és ez sem volt semmi), de megkérdezem,tervezitek esetleg a jövõben animált formában is?

  • Szuper ez a radarkép.:)Köszönjük.:)

  • A Bakony feletti pacán dolgozunk.

  • Egyre jobb lesz az oldal, eddig is jó volt, de most méééég jobb. Az új radarkép milyen gyakran fog frissülni? Már várom a teljes európai radarképet:D

  • A dunántúli-középhegységtõl egy kicsit Északra állandóan jelez napok óta ez a radarkép peddig sokszor mégcsak felsõ sincs a közelében sem. Egyébként szerintem nem rossz 5let de van még mit rajta csiszolni.

  • Csak most látom.... hiánypótló fejlesztésés; szép, esztétikus lett a megjelenése ennek is. Gratula!

  • nagyon jók ezek a fejlesztések, gratulálok! További jó fejlesztéseket kívánok!

  • hmmm..... köszönjük!!!!

  • Fantasztikusan jó. Gratulálok.

  • Csúcs! Komolyan már nekem nincs ötletem, hogy mi kéne még:D Elismerésem!

  • Gratulálok és köszönet az eddigi munkátokért.

  • Ez szuper, nagyon profi.

  • Tetszik, jó lett! Gratulálok!

  • Emelem kalapom a munkásságotok elõtt!

  • szinte szó szerint királyak vagytok!

  • Eszméletlen vagy Gergõ!:-))

  • Erre alig tudok valamit mondani. Tökéletes az Idõkép.:) Gratulálok.:) Így tovább.

  • Szóhoz sem jutok! =D Erre már nem lehet mondani semmit,egyszerûen minden olyat kitalál a Staff,amire szüksége van az észlelõknek.Köszönjük! =)

  • Nagyon jó ötlet csak így tovább IDÕKÉP!!!:)

  • nagyon szuper!!! csak gratulálni tudok. tényleg jók ezek a fejlesztések.

  • Ez (is) nagyon jó. Lehet, elkerülte a figyelmemet: milyen idõközönként fog frissülni?

  • Gratulálok! Nagyon szuper!

  • Nagyon jók ezek az fejlesztések,nagyon tetszenek, remélem lessz még több ilyen új cuccos!!! Csak így tovább!!!:)

  • Hááát ez nagyon jó! Végre nem kell idegeskedjek, ha nem találok egy országos radart! Itt van egybe! Most kérdezem:mi a nyavalyát csináltok még? Mit lehet még ebbõl kihozni? Európa vezetõ idõjárás-portálja leszünk a végén! :)

  • A képernyõm fele radar ikonokkal volt tele,de már ennek vége.NAGYON SZUPER!!!GRATULA és KÖSZÖNET!

  • Hát amit eddig szenvedtem a különféle radarképekkel... Nagyon komoly, nagyon hasznos, az oldal nézettségét nagyban fogja emelni!

  • Ez is nagyon klassz! Gratulálok hozzá, ahogy a többi fejlesztéshez is! Csak így tovább!

  • Nagyon jó! Gratulálok! Csak így tovább!

  • szuppeer ! ! ! :D

  • Háááááát! Le vagyok nyûgözve! :) Lehet ezt még fokozni ?!? Gratula gyerekek! Így tovább!

  • Nagyon jók a fejlesztések csak így tovább.Gratula!

  • gratula hozzá;) és köszönet érte!:)

  • Remek, nagyon tetszik! :)Egyedül akkor lehetnek a gondok, amikor majd összefolynak a különbözõ országok radarképei.

  • Nagyon jok ezek a fejlesztések,örömmel várom õket mindig!!!Egyre jobb az oldal.További Jo Fejlesztést!!

  • Nagyon jó!!!

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

(30 észlelés szükséges)

Regisztráció

Riasztás

Égkép

Hirdetés

Közösség

Facebook

Hirdetés

Viharvadász shop (Webáruház)

WS2350

WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 34890 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő

© Copyright Időkép Kft. 2004–2013. Twitter Google+ Facebook
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogi közlemény | Elvihető tartalmak