Hétfőn délután, azaz 2010. február 8-án, helyi idő szerint 16:26-kor kisebb földrengés volt Somogy megyében, Somogyjád-Várda térségében. A rengés magnitúdója 2,9 volt a Richter-skálán.
A talajmozgást az epicentrum környékén a lakosság is érzékelte, károkról az Obszervatóriumba nem érkezett bejelentés.
A GeoRisk Földrengéskutató Intézet Magyarország területén évente 100-120 kisebb (mint 2.5 magnitúdójú) földrengést regisztrál a szeizmológiai hálózat segítségével, melyek nagy része nem éri el az érezhetőség határát.
A rengések gyakorisága alapján az ország területén évente négy-öt 2.5-3.0 magnitúdójú, az epicentrum környékén már jól érezhető, de károkat még nem okozó földrengésre kell számítani. Jelentősebb károkat okozó rengés 15-20 évenként, míg erős, nagyon nagy károkat okozó, 5.5-6.0 magnitúdójú földrengés 40-50 éves intervallumban pattan ki.

A hétfői esetet megelőzően hazánkban 2009. november 25-én Berhidán rengett meg a föld. A település szeizmikus aktivitása egyébként már régóta ismert, 1985. augusztusában például egy 4.9-es magnitúdójú rengést regisztráltak itt, mely az épületekben is jelentős károkat okozott (lásd jobbra).
Forrás: GeoRisk
Visszatekintő
Újabb földrengés Pest megyében
91 km/h
Mérgek a piperepolcon
Kísért a gyerekkor
Elő a kreativitással!Szolgáltatásunkat csak belépett felhasználók vehetik igénybe.
Kérjük jelentkezzen be vagy regisztráljon!
WS 2350 USB turbinás szélmérővel
Ár: 47490 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-15-ös szélmérő
Töltse fel legszebb képeit!
Tubát látott az égen? Félelmetes peremfelhő jött szembe a sztrádán? Ne habozzon, mutassa meg olvasónk tízezreinek legjobban sikerült időjárási fényképeit!
Borzalmas volt az érzés,a föld úgy hullámzott mint a háborgó tenger.szerencsére akkor éjjel dolgoztam és nem félálomban láttam ami történt.25 m magas jegenyefák kb.45 fokos szögben megdőltek tőlünk nem messze.iszonyú,nagyon félelmetes ami akkor történt.azt kívánom soha ne legyen ilyen többet!!
Hát igen,egészen pontosan 1985 08.15-én reggel fél hétkor volt a rengés,Berhidánál volt az epicentrum.
benjamin4700 Lentebb írtam már, h 32-es "váltás" van a fokozatok között (sajnos).
Sziasztok, nos én helyben éltem át a "85-ös berhidai rengést... Augusztus 15-én reggel 3/4 7-kor nagyon hangos (mennydörgésszerű) morajlásra ébredtem. Furcsa volt, hogy ez a hang a mélyből jött. Aztán másodpercek múlva megindult a föld, ami olyan volt, mintha egy óriás mosógépen ülnék. Ez aznap még 3-4x megismétlődött. Az emberek a szabadban, sátrakban töltötték a következő éjszakát, majd napokat és heteket. Rengeteg ház megsérült, itt a jobboldali képen látható épületet le is kellett bontani robbantással. Főleg a tetőszerkezetekben, a kéményekben és a gyengébb támfalakban keletkezett kár. Én is meg tudom erősíteni, hogy akkoriban elég gyanús kártérítések zajlottak, ismerek családokat akik akkor alapozták meg vagyonukat. (a lentebb említett könyvre kíváncsi lennék:) ) Egyébként egy urban legend szerint nem is 4,9-es erősségű volt a fő rengés, hanem 5,5-5,6-os, csak a "szakértők" azért kalkulálták alul, mert így az akkori egyetlen biztostónak kevesebbet kellet kifizetnie. Kisebb személyi sérülések történtek, egy komolyabb konkrét esetről tudok: egy idős néninek a háztetőről leeső betonkoszorú törte el a kezét. Még oldalakat tudnék írni mi történt aznap, illetve milyen későbbi kihatása volt a rengés-sorozat az ott lakók életére...
A 2-es erősségűnek a 3-as (Richter) a tízszerese, és így tovább. Asszem.
Hu nemakarom felenkis legyen,pedig meglehet
Nálunk pár éve szilveszterkor volt egy asszem 3,4 es földrengés. mit ne mondjak mi voltunk az utcán akik valamit felrobbantottak az öregek szerint. Aztán másnap mondta a tv hogy földrengés volt. Ez volt Kozármislenyben.
Bocs az off-ért! Katus miért nem jelentesz időt Bolhóról? Kedves falu a szívemnek ám..
1985 Siófok-kiliti :) Reggel arra ébredtem, hogy valaki ráz.. azt hittem bolond haverom szórakozik, de amikor felnéztem, ő is csak a fejéből bámult ki a másik ágyon. Akkor futott be az apja, hogy kifelé a házból, mert földrengés van. Milyen érzés? Megrázó :) Fák és a vasbeton villanyoszlopok dülöngéltek jobbra balra. Aznap még egy utórengés volt, épp kint voltunk a strandon. Nyár közepe rengeteg ember nagy zsivaj. Az utórengés pillanatában olyan csend lett, amilyet még nem éltem át. Félelmetes hogy egyszerre több ezeremberi zsivaj megszűnik.
Gyerekkoromban itt (Bolhó) is volt egyszer egy igencsak érezhető rengés egyik éjszaka. Elég rémisztő dolog! Még jó, hogy országunkban ez nem túl gyakori!
nekem az egyik osztály társam mesélte tegnap este hogy volt mert ő Somogyjádon lakik csak annyi volt h meg lepötek egy kicsit de nem volt semmi jelentős
Richter-skálán 32X-es egységekben értendőek a fokozatok. Tehát a 2,9-hez képest a 3,9 az 32X erősebbet takar. Valóban a "relatíve kicsi különbségek" esetében a (be)rezonálásnak is jelentősége van, de tegyük hozzá, h az sem mindegy mennyi ideig tart a rengés! A rezonancia miatt szokás (katonaságban) lépést NEM tartva átasírozni a hídakon. Kellő amplitódó, és ütem kérdése, h leszakadjon.
Szia! Bár nem vagyok szeizmológus, szerintem ez egy elég összetett dolog, az épületek gyakorlatilag akkor szenvedik el a legnagyobb kárt, amikor a talajmozgással rezonanciába kerülnek, persze az sem mindegy, hogy milyen erősségű a rengés. Tehát elképzelhető, hogy egy gyengébb rengés nagyobb kárt tesz az épületekben, ha rezonancia keletkezik, mint egy erősebb, ahol nem (persze szűkebb határok között). Bővebben szerintem itt olvass utána: http://www.foldrenges.hu/
üDv! Nálunk a "nagy földrengést" 85" -t jól lehetett érzékelni(40-50km-re epicentrumttól). Kora reggel volt a rengés 06,00h tájt. Elmozdúlt a beérkező rengés hullámoknak megfelelően az egész családi házunk,a vékonyabb vakolás főleg az abblakok,redőnytokok peremén tégla szintig foltokban lepotyogott. A kétszárnyas tükörszekrény gyorsan csapkodott,1-2cm-t meg is repedt.Az ágyak elmozdultak a parkettán,érdekes jelenség volt mimimum fél-egy percig tartott. -(ha jól emlékszem)- Szerencsére a vakolat darabok lehullása és a morajlás ijesztő hatásán kívűl,más szerkezeti károk nem keletkeztek. Nme emlékszemm volt-e a berhidai-peremartoni rengésnek könnyű sérűltjei.?? --Legfeljebb a konyhai kéményünk dőlt meg néhány cm-rel,de azt amúgy is hanyag szoc.brigád KTSZ munkájának volt betudható az akkori biztosító szerint.))Így nuku lett fizetve,sokfelé gyanúsan korrupt (nagyarcú) kártérítések zajlottak akkoriban,erről írtak egy könyvet a későbbi években. ---)))Úgy tudom a földrengés ereje nem arányosan növekszík,tehát egy 2,5-hez képest az 5-ös Richter skála szerinti rengés nem dupla (energiát) károkat okoz, hanem a sokszorosát,az elmozduláskor fellépő energia nem a duplája, hanem...aki tudja írrja meg?