Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Hirdetés

Hidegfront érkezik esővel, széllel

Hétfőn egy hullámzó hidegfront hatására változás áll be az időjárásban. A front kiadós esővel, záporokkal érkezik. Napközben feltámad a déli, délnyugati szél, amely délutántól nyugatira, északnyugatira fordul, és erős, viharos lökések kísérhetik. A hőmérséklet kora reggel 7, délután pedig 14 fok körül alakul.

Keddre a front elvonul, reggel még keleten, északkeleten, illetve helyenként a Dél-Dunántúlon eshet, majd délután az ország nagy részén már a napsütésé lesz a főszerep, csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél főként a középső megyékben és a Dunántúlon még sokfelé élénk, kezdetben erős lesz. Hajnalban -1, +7, napközben 5-10 fok várható.

Szerdán a helyenként párás, ködös reggelt követően változóan felhős-napos időre van kilátás. Számottevő csapadék nem várható. A Dunántúlon élénk, északnyugaton néhol erős lehet a déli-délkeleti szél. Reggel szinte mindenhol fagyni fog, majd napközben 5-10 fokot mutathatnak a hőmérők.

Csütörtökön országszerte már többször megnövekszik a felhőzet, és elszórtan esőre, záporra is számítani kell. A légmozgás nem lesz jelentős. A legmagasabb hőmérséklet 4 és 13 fok között alakulhat.
Kiadta: Cséki Gergő (ma 19:34)

Hirdetés
Mit vegyek fel ma? Réteges őszi ruhát esernyővel
16 V
14
7
jeles nap
17 H
13
9
18 K
6
3
19 Sz
8
0
jeles nap
20 Cs
9
4
21 P
7
5
22 Sz
5 4
23 V
6
3
24 H
7
4
25 K
7
4
jeles nap
26 Sz
7
4
27 Cs
8
5
28 P
8
5
29 Sz
8
4
30 V
7
2
jeles nap
1 H
5
1
2 K
2 1
3 Sz
4
0
4 Cs
4
1
5 P
4
0
jeles nap
6 Sz
5 4
jeles nap
7 V
6 5
jeles nap

Hójelentés

Bánkút -
Eplény -
Kékestető -
Mátraszentistván -
Sátoraljaújhely -
Visegrád -

Hétfő este a magasabb hegycsúcsokon havazhat

Hétfőn északnyugat felől esővel, záporokkal, sőt zivatarokkal markáns hidegfront érkezik, este a magasabb hegycsúcsokon már hópelyhek is vegyülhetnek az esőbe, de megmaradó hóra egyelőre nem kell számítani.

Orvosmeteorológia

Hétfőn délután erős hidegfront érkezik, emiatt a hidegfrontra érzékenyek körében fejfájás, görcsös panaszok jelentkezhetnek, ingadozhat a vérnyomás.

Nő az infarktus és a sztrók kockázata, a kismamáknál korábban beindulhat a szülés.

A sokfelé erős, viharos szél tovább fokozhatja a fejfájásos panaszokat, ingerlékenyek, nyugatlanak lehetünk.

A felhős, csapadékos idő miatt rossz lehet közérzetünk.

Öltözzünk rétegesen, most már jelentős a megfázás, illetve a felső légúti megbetegedések veszélye.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Közlekedésmeteorológia

Hétfőn egy markáns hidegfront okozhat sokfelé esőt, záport, főként az ország déli felén és az Alföldön zivatarokat, emiatt vizes, csúszós utakra kell számítani a közlekedőknek.

Intenzívebb záporok, zivatarok környezetében vízátfolyások, viharos széllökések nehezíthetik a közlekedést.

A szél zivataroktól föggetlenül is nagy teröleten lesz erős, viharos, emiatt jelentősen csökkenhet a járművek menetstabilitása.

Hajnalban, reggel elsősorban a szélcsendesebb északi tájakon még pára, köd okozhat korlátozott látási viszonyokat, ám napközben mindenhol javulnak a látási viszonyok.

A fronthatás miatt figyelmetlenebbek lehetünk az utakon, vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Időkép
Időkép