Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Bekölce
Erős lehűlés jön esővel, széllel
Hirdetés

Erős lehűlés jön esővel, széllel

Kedden északon és a Dunántúlon sokfelé számíthatunk tartós esőre, délen és keleten a napos-gomolyfelhős időben inkább záporok, délkeleten néhol zivatarok valószínűek. Élénk, főként az ország déli felén erős, viharos lesz az északira, északnyugatira forduló szél. Jelentős lehűlés érkezik. A legmagasabb hőmérséklet 8 és 23 fok között alakul, délen, délkeleten mérhetünk 20 fok körüli, északnyugaton pedig 10 fok alatti maximumokat. Délután már délkeleten is csökkenni fog a hőmérséklet.

Szerdán a Dunántúlon fehőátvonulásokra kell számítani, viszont délen és keleten vastagabb lesz fölöttünk a felhőzet. Kezdetben délen, délkeleten fordulhat elő kisebb eső, a délutáni órákban elszórtan, nagyobb számban a Dunántúlon lehetnek záporok, nyugaton néhol zivatarok. A Dunántúlon és északkeleten élénk, nyugaton, északnyugaton erős lökések kísérhetik az északi-északnyugati szelet. Hajnalban 1-8, délután 12-17 fokra számíthatunk.

Csütörtökön virradóra a keleti határ mentén az eső eshet, máshol később elszórt záporok, néhol zivatarok lehetnek a napos időszakok mellett. Élénk, a Dunántúlon és északkeleten erős lesz az északi-északnyugati szél. Hűvös idő lesz, a maximumok 11 és 16 fok között alakulnak.

Pénteken sok napsütés várható, rövid záporok csak helyenként fordulhatnak elő, viszont délután északnyugat felől felhőzetnövekedés kezdődik. Élénk lesz a nyugati, északnyugati szél. Hajnalban helyenként gyengén fagyhat, napközben 12-17 fok valószínű. Hétvégén sem jön jelentősebb felmelegedés, gyakran szeles időre számíthatunk elszórt esővel, záporokkal.
Kiadta: Nagy-Kurunczi Rita (ma 09:34)

Hirdetés
Mit vegyek fel ma? Esernyő, esőkabát
Esernyő, esőkabát
Hirdetés
16 K
9 7
17 Sz
14
-1
18 Cs
12
0
19 P
11
-3
20 Sz
12
-2
21 V
10
0
jeles nap
22 H
10
0
jeles nap
23 K
11
0
24 Sz
12
1
jeles nap
25 Cs
13
2
jeles nap
26 P
14
3
27 Sz
15
3
28 V
16
4
29 H
17
5
30 K
17
5
1 Sz
18
5
jeles nap
2 Cs
20
8
3 P
17
7
4 Sz
18
7
5 V
18
7
jeles nap
6 H
18
7
7 K
19
7

Pollenjelentés

Tiszafaközepes
Kőrisközepes
Nyírközepes
Platánközepes
Eperfafélékmagas
Tölgymagas
Dióközepes
Gombákalacsony
Erős pollenterhelés

A pollenszezon legerősebb időszakába érkezett, egyszerre több, mint 20 féle allergén virágpora található meg a levegőben, többségük országosan tüneteket okozó koncentrációban.

A tölgy, a platán és az eperfafélék pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja a magas-nagyon magas tartományban alakul.

A nyír, a kőris és a dió pollenszintje a közepes, helyenként a magas szintet is elérheti.

Közepes koncentrációban van jelen a ciprus-és tiszafafélék, a komlógyertyán, a fenyőfélék pollenje is, a juharé, a fűzé, az ostorfáé alacsony-közepes szintet érhet el.

A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően alacsony.

Orvosmeteorológia

Kedden erős hidegfronti hatás várható, ami az egészséges szervezetet is megterhelheti.

Fejfájás, görcsös panaszok jelentkezhetnek, az erős lehűlés és szeles idő hatására jelentősen csökkenhet a hő- és komfortérzet, feszültek, nyugtalanok lehetünk.

Nehéz nap vár a szív- és keringési rendszer betegségeivel élőkre is, ők szédülést, rosszullétet tapasztalhatnak, ingadozhat a vérnyomás.

A kismamáknál korábban beindulhat a szülés.

Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről sem! Az UV-sugárzás a naposabb déli.

délkeleti tájakon déli, kora délutáni órákban sokfelé elérheti az erős fokozatot, ezért a szabadban gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről!

Közlekedésmeteorológia

Kedden egy hidegfront hatására északon és nyugaton tartósabb eső várható, délen és keleten záporok, néhol zivatarok alakulhatnak ki.

Emiatt sokfelé lehetnek vizesek, csúszósak az utak, az intenzívebb csapadékgócokban vízátfolyások nehezíthetik a közlekedést, valamint hirtelen lecsökkenhet a látótávolság.

Az északnyugatira-északira forduló szél sokfelé élénk, az ország déli felén erős, viharos lesz, emiatt jelentősen csökkenhet a járművek menetstabilitása.

Délen, délkeleten a naposabb időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

A hidegfronti hatás miatt figyelmetlenebbek lehetünk az utakon, ezért vezessünk fokozott óvatossággal, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Keddre véget ér az április nyár a tónál. Egy hidegfront hatására barátságtalan, szeles, esős idő várható. A hőmérséklet a reggeli órákban még 12-14, délután már csak 7-8 fok körül alakul.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
17°C
Adria
Adriai előrejelzés

Kedden egy hidegfront hatására északnyugat felől többször erősen megnövekszik a felhőzet, és záporokra, zivatarokra is számítani kell. A kezdetben élénk, erős délies szél délutántól észak felől egyre többfelé északkeletire fordul, és viharossá fokozódik. A csúcshőmérséklet 17 és 25 fok között alakul.

A tenger vize Pulánál 18, Splitnél 18 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
16°C
felhős
18°C
felhős
18°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép