Pénteken sokfelé számíthatunk esőre, záporra, zivatarra, valamint felhőszakadás és jégeső is kialakulhat, többfelé jelentősebb mennyiségű esőre van kilátás. Hosszabb napos időszakok a Dunántúlon és délen lehetnek. Élénk, erős lesz a változó irányú szél, zivatarok környezetében viharos széllökésekre is számítani kell. Délután 16 és 27 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet, a tartósabban borult, csapadékos északi tájakon lesz a leghűvösebb. A záporokat, zivatarokat követően is hirtelen több fokkal hűvösebb lehet.
Szombaton napos-gomolyfelhős időre van kilátás. Északon helyenként futó zápor, zivatar kialakulhat. Az ország déli felén élénk lesz a délnyugati szél. Hajnalra főként északon, északnyugaton pára, köd képződhet. Reggelre 7 és 14 fok közé hűl a levegő, majd délután 21 és 28 fok közötti csúcsértékeket mérhetünk.
Pünkösdvasárnap ismét több felhő lesz felettünk, de napos időszakokra is számíthatunk. Többfelé kialakulhatnak záporok, zivatarok, nagyobb számban a Dunától keletre. A szél elsősorban zivatarok környezetében támadhat fel. A legmelegebb órákban 23-30 fokot mutathatnak a hőmérők.
Pünkösdhétfőn és kedden sok felhő lesz felettünk, és szinte mindenhol kialakulhat eső, zápor, zivatar, illetve többfelé felhőszakadás is. Hétfőn csak helyenként élénkülhet meg a déli-délkeleti szél, kedden viszont sokfelé kell számítani élénk, erős széllökésekre. A legmagasabb nappali hőmérséklet ezeken a napokon 23 és 28 fok között alakul.
Kiadta:
Időkép (ma 09:27)
Eperfafélék | alacsony |
Tölgy | alacsony |
Fenyőfélék | közepes |
Pázsitfűfélék | közepes |
Lórom | alacsony |
Útifű | alacsony |
Csalánfélék | alacsony |
Gombák | alacsony |
Az elmúlt napokban ismét emelkedett a pollenterhelés.
A pázsitfűfélék pollenkoncentrációja országosan már a közepes-magas tartományban alakul.
A csalánfélék pollenkoncentrációja fokozatosan emelkedik, sokfelé még alacsony, de helyenként már közepes szinten van jelen.
A fák közül a fenyőfélék pollenkoncentrációja közepes-magas tartományból alakul, a tölgyé, az eperfaféléké, a bodzáé és a vadgesztenyéé pedig alacsony-közepes szinten van jelen.
A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően az alacsony-közepes tartományban alakul.
Pénteken erős kettősfronti hatás várható, emiatt a frontérzékenyek körében fejfájás, migrén, szívproblémák, keringési- és vérnyomás panaszok, szédülés, rosszullét, dekoncentráltság, fáradékonyság, tompaság egyaránt jelentkezhet.
Nő a sztrók és az infarktus kialakulásának kockázata, így az idősek és a szívbetegek lehetőleg kerüljék a nehéz fizikai megterhelést.
A fülledt időben légzési problémák is előfordulhatnak.
Felerősödhetnek a gyulladásos és a görcsös jellegű panaszok is.
A szeles idő tovább fokozhatja a fejfájásos panaszokat, illetve ingerlékenységet, nyugtalanságot is kiválthat.
11 és 15 óra között a naposabb tájakon és időszakokban az UV-sugárzás erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről sem!
Pénteken sokfelé számíthatunk esőre, záporra, zivatarra, valamint felhőszakadás és jégeső is kialakulhat, többfelé jelentősebb mennyiségű esőre van kilátás.
Emiatt országszerte számítani kell vizes, csúszós utakra, helyenként vízátfolyások is nehezíthetik a közlekedést.
Záporokban, zivatarokban hirtelen jelentősen romolhatnak a látási viszonyok.
Élénk, erős lesz a változó irányú szél, zivatarok környezetében viharos széllökésekre is számítani kell, emiatt jelentősebb mértékben romolhat a járművek menetstabilitása.
Hosszabb napos időszakok a Dunántúlon és délen lehetnek, így az erre autózóknak érdemes lesz ezekben az időszakokban napszemüveget viselni vezetés közben.
A szeles időben ingerlékenyebbek lehetünk, tartsunk nagyobb követési távolságot! Gyermekeinket, házi kedvenceinket ne hagyjuk a tűző napon álló, zárt járműben! Vezessünk fokozott óvatossággal! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Pénteken felszakadozik a felhőzet, kisüt a nap, de délután a magasra törő gomolyfelhőkből ismét kialakulhatnak záporok, zivatarok. Néhol felhőszakadás, jégeső sem kizárt. Élénk, erős, zivatarok környezetében viharos lesz a délnyugatira forduló szél. Délután 23-24 fok körül alakul a hőmérséklet, de a záporokat, zivatarokat követően hirtelen több fokkal hűvösebb lehet. A naposabb déli, kora délutáni órákban az UV-sugárzás erős lesz, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
Részletes előrejelzés
Pénteken és szombaton sok napsütésre van kilátás az Adria térségében, az időnként megjelenő felhőkből csak helyenként alakulhat ki átmeneti zápor, esetleg egy-egy zivatar. A délkeleti-déli szél csak időnként lesz élénk. Pénteken 19 és 25, szombaton 21 és 27 fok között alakul a csúcshőmérséklet.
A tenger vize Pulánál 18, Splitnél 19 fokos.