illusztráció illusztráció

Búcsú Boglártól

Közel öt év után fájó szívvel intünk búcsút az egyik legszebb és legnézettebb nyári kameránknak. Lebontják az üdülőt.

A Badacsonnyal a háttérben, a köveket nyaldosó hullámokkal és kicsiny, saját vízparttal, stéggel és fürdőzőkkel, teljes panorámával legnagyobb tavunk középső harmadára néző boglári kamera igazi nyári sláger volt látogatóink körében.

Jobbra: Azrob16 nevű észlelőnk aktuális fotója a közelből.

A boglári egyike volt a legelső webkameráknak az Időkép-ViharVadász rendszerében. Az elmúlt öt és fél év során több mint kétmillió képet készített, melyet több tízezer látogatónk tekintett meg naponta, mielőtt elindult volna fürödni, szörfözni vagy vitorlázni, illetve olyanok is, akiket épp több száz kilométer választott el a Balatontól.

A több évig tartó közvetítés nem jöhetett volna létre a "Tópart22" becenevű családias szálló fenntartója, Molnár Imre állandó és önzetlen segítsége nélkül. Ezúton is szeretnénk neki köszönetet mondani, hogy lehetővé tette, hogy élőképet láthassunk erről a gyönyörű helyről. Sajnos azonban még ő sem tudta megakadályozni a háttérben zajló tulajdonosváltást, amivel együtt kiderült - az üdülőt úgy ahogy van, azonnali hatállyal bezárják és lebontják; a helyszín további sorsa pedig ismeretlen.

Így most - vele együtt - új helyszínt keresünk a közelben, remélve, hogy pótolhatjuk a veszteséget. Kérjük, ha bárkinek Fonyód és Balatonlelle között vízparti telke van interneteléréssel, vagy ismer olyan üdülőt, éttermet vagy kikötő-tulajdonost, amely vízparti rálátással rendelkezik a Badacsonyra, az kérjük, írjon nekünk az idokep(kukac)idokep.hu e-mail címre. A kamerát, és hozzá egy másodperces-szélmérős időjárás állomást természetesen díjmentesen biztosítjuk a helyszínen.

Bár több száz gyönyörű videót sikerült megőrizni Balatonboglárról, amelyeken látványos viharok, hatalmas hullámok, vitorlásversenyek, vagy épp szivárvány látható - ezekből később tudunk csak méltó összeállítást készíteni. Addig is, alább megtekinthető egy időjárási szempontból viszonylag eseménytelen, ám annál szebb, forró nyári nap videóját - fürdőzökkel, vakítóan tükröződő délutáni fényekkel, majd aranyhíddal, és persze az északi part utánozhatatlan hangulatával. Reméljük, közvetítésünk jövőre újjászülethet -  még ha nem is pontosan ugyaninnen, de ugyanezt az érzést és látványvilágot nyújtva.

Nézőink pedig - ha szerették ezt a kamerát - hozzászólásaikban szintén megköszönhetik az utóbbi öt és fél évet Molnár Imrének, és a hamarosan eltűnő, Tópart22 Szállónak.

2011. szeptember 18.
Az Időkép Csapata

Címkék
Ezek is érdekelhetnek
Hirdetés