Támad a kemény tél RSS

Cséki Gergő | 2012. január 27. 08:13 | Frissítve:

Fogcsikorgató hideg jön

A jövő hét elejéig átlagos, hideg téli idő várható, utána azonban rendkívüli hideg idő veszi kezdetét.

A Skandináv-félszigettől keletre található annak a hatalmas kiterjedésű anticiklonnak a középpontja, melyben a légnyomás igen magasra, 1055 hPa fölé emelkedett, és melynek peremén Közép-Európa fölé északkeleti áramlással egyre hidegebb légtömegek érkeznek. Havazott a keleti megyékbenA csütörtöki nap folyamán hozzávetőlegesen a Tisza vonalában egy összeáramlási vonal mentén több helyen havazott, helyenként 5 cm-nyi friss is lehullott. 

A jelenlegi számítások is megerősítik, hogy a következő napokban egyértelműen télies időjárásra van kilátás. A fölénk érkező levegő nedvességtartalma alacsony lesz, így jobbára napos, száraz időre számíthatunk, legfeljebb a hét végén lehet több felhő fölöttünk, de csapadék ezekből a felhőkből nem várható.

Míg szombaton és vasárnap átlagosan hideg, téli időre van kilátás, addig a jövő hét elejétől kezdve ebben jelentős változás mutatkozik: Dermesztő hideg jöna korábban említett anticiklon peremén Szibéria irányából még az itt lévőnél is jóval hidegebb, mondhatni dermesztően hideg levegő árasztja el hazánkat, így további lehűlésre számíthatunk.

A hét közepén hajnalban nem lesz ritka a -15°C körüli fagy sem, sőt a szélvédett, hóval borított tájakon -20°C alatti minimumok is valószínűek, és napközben is a legtöbb helyen alig emelkedik -10°C fölé hőmérséklet. Ráadásul a megélénkülő északkeleti szél is tovább ronthatja majd hőérzetünket.

Rendkívüli hideg időszak veszi tehát kezdetét, fontos lesz odafigyelnünk a megfelelő öltözködésre, embertársaink védelmére. Ilyenkor jóval könnyebben alakulhatnak ki meghűléses betegségek, aki teheti, semmiképp se tartózkodjon hosszú ideig a szabadban! Folyamatosan frissülő előrejelzéseinket itt követhetik nyomon.

Cimkék: , , ,
Kommentek: 75 db
Tetszett?

Kapcsolódó hírek

  • Érdekességek a Balaton jegéről Úgy tűnik, igen keveset tudunk befagyott tavaink sajátosságairól - a mostani olvadás miatt különösen aktuális összefoglalónk.
  • Mozgalmas hét Szerdán hózivatarok, csütörtökön viharos, 102 km/h-s szél, pénteken ismét havazás volt hazánkban. Archívum.
  • Fél méteres hó délnyugaton A déli, délnyugati országrészben napok óta tartó havazás meghozta az eredményét: néhol már 50 cm-nél is több esett.
  • Túlvilági hangok Hallottuk valaha a jégtáblákat alulról nyaldosó hullámok félelmetes, horrorfilmbe illő hangját? És mi okozza az ijesztő, kültéri szimfóniákat? Ínyencségek.

Hozzászólások

  • 87-es tél ugyanmár ez nagyon távol van tőle én emlékszem emberek 87-ben az egész országot hatalmas hó borította most meg dk-re mondd többet ény-ra jóformán semmit akkor miről vbeszélünk?

  • Mit vagytok úgy oda jajj mert lapátolás meg hideg ?? emberek ez a TÉL ezzel együtt jár a hó meg a lapátolás is...különben nyáron meg az a bajotok hogy így meg lehet sülni meg ilyen na és? ha kíbírtátok 1987-es telet akkor ez simán fog menni .. meg a gyerekeknek meg amúgysem volt része nagyobb szánkózásba/korcsolyázásba (ez az én sajátos véleményem és bocsánat ha valakit megbántottam de ez az igazság)

  • csapszi96 Sosem értettem, miért olyan nagy dolog havat lapátolni, mindenki erre hivatkozik. Szerintem tök buli, plusz meg van a napi testmozgás.

  • Sziasztok! Bár nem vagyok szakértő,az már most látszik,hogy egy szép ciklon van D-NY irányba!!A hideg levegő meg északról jön,ami szintén látszik a sat24-en,csak az a kérdés,hogy a ciklon szállít e ide nedves levegőt??!!Ha igen akkor tényleg nagy havazás lehet erős széllel!!:((Ha nyugalomba jut a hideg levegő,utána meg erős lehűlés lehet!!De ezek mind ha mert lehet olyan is csak kevés hó lesz,viszont nagy hideg!!Szerintem azt könnyebben lehet jelezni,nem úgy mint a havazást!!De ez csak az én véleményem,megfigyelésemre alapozva!!Szép napot mindenkinek!!:)

  • Felénk, Tótkomlóson egyelőre semmi jele a lehűlésnek. Plusz 1,5 fok van és szikrázó napsütés. :) A macsekjaink is elvannak mint a befőtt odakint. :) Kíváncsi leszek rá nagyon, hogy milyen erős lesz ez a nagy hideg, amit annyira emlegetnek és elviekben 1-2 napon belül ideér.

  • Hát érdekes az előrejelzés :) Nem akarom elkiabálni, de több előrejelzés is besült már januárra pedig néhány napra előre kellett volna csak. Én még nem tudok ebben hinni, de ha bejön, akkor nemcsak lékhorgászat jön, hanem szánkózás és korcsolyázás is lehet :D A lapátolás meg a tél kelléke! Én az elején kifejezetten szeretem! :) Akinek nem tetszik nem megy ki, csak amíg muszáj, azt a kötelező utat meg ha van, hó ha nincs akkor is megteszi az ember! A röpködő mínuszoktól eléggé tartok, de főként azért mert tömegközlekedem és ekkora mínuszokban várni a vonatot nem lesz nagy élmény, márpedig a vonat a mínuszok miatt is késik, hát ha még hó is van :D

  • Csak én nem látok -15°C körüli+alatti előrejelzést? Meg havazást is "csak" -10°C-ban? jocoAjka: jó foglalkozásod lehet! :)

  • Alitta_1978: általában a 2X annyi rezsi (arányában) kétszer annyi kiadás más tekintetben is. Panel: a melegvíz is drága. A parkolás se mindenhol ingyenes a nagyvárosokban (bár nekem nincs autóm). Hiába marad több, ha a rezsi fajlagosan többe kerül pl. Budapesten. Arányaiban ugyan úgy drágább, ezt csak az tudja, aki lakott vidéken is, meg Pesten is (meg panelban is). Ettől még szép a tél, főleg, ha havazik is, és meg is marad. Írogatni meg minden időben lehet, mert csak-csak géphez kerül az ember: a síelés után, és a horgászat után is - ezen se rágódjon senki. (Meg lehet mobilról is írni a szabadból, hehe.)

  • én már várom a nappali -10 fokot reggeltől estig korcsolyázni fogok a Balatonon utána meg jöhet a nagy hó akkor meg reggeltől estig síelni fogok

  • Üdv. Nekem is igencsak tetszik az előrejelzés- havazás szempontjából- remélem most már tényleg bejön... Olvastam én is a MetNet-es előrejelzést, az biztos, hogy már önmagában a -20fok is elég kemény téli helyzetet idéz elő, de ha mindehhez társul egy nagy volumenű havazás is- durva lesz a helyzet-, de én mindezek ellenére azért várom már a havat! Na majd meglátjuk... Szép estét!

  • mi lesz a jó a nagy havazásban? lehet lapátolni. téll nagyon jó :S

  • Na igen már a MetNeten is ezt írják :Csütörtöktől dél, délnyugat felől egyre több felhő sodródik fölénk, és dél felől egyre többfelé kezdődhet havazás. Ha a mostani modellszámítások beigazolódnak, akkor jövő péntektől a hideg, a havazás és az erős szél együttes hatására, az utóbbi évek legkeményebb téli helyzete állhat elő. <-- szóval ha ez beigazolódik akkor..nem lesz túl rózsás a helyzet dehát ilyen tél nincs mit tenni :D

  • ÓÓÓÓÓ tetszik február 4re az a kiadós havazás:))Remélem beválik

  • Valaki a telet nem szereti valaki a nyarat. Ennyi mindennek megvan a maga helye és most a télnek van itt a helye. Valakinek muszály télen vagy nyáron dolgozni vagy mindkettő. Ugyan olyan rosz 40C-ban kint dolgozni mint -10C-ban. A különbség, hogy a hideg ellen nagyjából lehet védekezni. De ha dolgozol nem vetkőzhetsz le teljesen a munka miatt a szabadban nyáron.

  • Vinobob: Maximálisan igazad van! Szerintem a legtöbb ember aki "rajong" a hideg időért, csak a meleg szobából gyönyörködik benne. A nyarat viszont a szabadban élvezi az ember!

  • Kovács Zoltán: "ha vki 2X annyit keres, és 2X annyi a fűtésszámlája, akkor h lehet, h könnyebben fizeti ki?"---persze hogy könnyebben fizeti ki!! Az arány ugyanannyi, de a megmaradó pénz nem! Egy példa csak hogy érthetőbb legyen: 100e ft keresethez 50e ft fűtés, a maradék 50e ft. 200e ft keresethez 100e ft fűtés, a maradék 100e ft. Tehát kinek marad több pénze? Ugye hogy ugye?

  • Nem lenne rossz ha megismétlődne az 1986-87-es tél! :) ... http://www.idokep.hu/hirek/a-86-87-es-tel-

  • Párom már készít, hogy megyünk jövő héten lék horgászni :) Én meg készítem, hogy max egy órát megyek ki vele, mert úgyis addigra szétfagyok! :) Ellenben 30 fokban én nem a fa alatt hűsölök, hanem napozok a stégen horgászva :) Én azt szeretem, más meg nem, de nem gond :) Lesz még nyár, meg tél is :)

  • Nem a fűtésen van itt a hangsúly, az csak egy dolog a sok közül. Akinek valamilyen időjárás a hőmérséklet miatt tetszik, az kimegy a szabadba és élvezi, nem egy zárt térből nézi, hogy milyen jó az idő. -10 alatt meg senki nem megy ki ha teheti, főleg nem órákat, és itt van egy erős ellentmondás. Ha én azt mondom, hogy szeretem a nyarat meg a meleget, akkor kint vagyok és süttetem a hasam, nem fotelből, fűtött szobából irogatok, hogy nekem de jó ez az idő.

  • de kíváncsi leszek én erre a nagy lehűlésre.... :)

  • (Andrys85) ha vki 2X annyit keres, és 2X annyi a fűtésszámlája, akkor h lehet, h könnyebben fizeti ki? Arányosan ugyanannyi, nem? A hivatalos adat meg hát... sztem az országban sehol nem mérvadó a hivatalos adat. :) Mindenki a pénztárcájához mérten fázik, vagy nem fázik. A bosszantó inkább az, h lakóközösségekben (ahol sokszor tucatnyi lakótársat kell meggyőzni, rávenni a dolgokra) sokkal nehezebb élni, érvényesíteni a lehetőségeket. Hiába a "megtérül", "utána olcsóbb lesz" a jelige... ha nem tud(nak), nem akar(nak ) erre költeni a jelenben. Így az emberek egy részének meg van kötve a keze.

  • "Felhívjuk tisztelt lakosaink figyelmét, hogy a tél 2 hónapot késik. Megértésüket köszönjük, a késés időtartamára való tekintettel az ittmaradást meghosszabbítjuk."

  • Kedves Kommentelők! Szerintem ezt a hol drágább a fűtés dolgot hosszasan lehetne ragozni. Mert most pl a pestiekre rá lehetne kontrázni, hogy lehet, hogy mondjuk Békésben, vagy pl Nyírbátorban olcsóbban kijönnek a fűtést tekintve egy télen a családok. Mert ugye nem kell horribilis 60-80ezreket a többségnek kipengetni. Ez inkább a nagyvárosi paneldzsungelosok problémája. Viszont, amivel tehát simán rá lehetne erre kontrázni az pusztán a fizetésekbenbeli különbség. A hivatalasok adatok szerint pl a saját megyémben az átlag bruttó bér 159ezer forint volt 2010-ben. És ebben benne vannak az informatikusok, mérnökök, főnöki beosztásban dolgozók. Pesten ugyanez átlagosan 280ezer forint. Nos, igaz, hogy ott is vannak főnökök meg miegymás, de míg egy vidéki (személy szerint én is) ténylegesen havi 60-80ezer nettós fizukból él, addig egy pesti max bejelentve, de amúgy még többet, nem beszélve a lehetőségeikről. Saját kistérségemben 20% felett van a munkanélküliség. Pesten ugyanez 5% kb. Szóval ilyen megközelítésből viszotn Pesten sokkal kisebb nehézség kifizetni egy eleve jobb anyagi körülmények közt élő embernek azt a 60ezret, mint egy jóformán annyiből élő vidékinek (feltéve, hogy nincs földje) a havi 30ezret. De most nem? Mindenkinek lehet érve és ellenérve. Sosem érnénk a végére. :) Én is csak felhoztam még egy példát, ami biz elég húsba vágó, de ezerszámra sorolhatná mindkét oldal...

  • takacsgeza: Légy olyan kedves és ne mond, hogy ugyanaz, hogy nincs választásod,mert van és max nem használod ki! Igenis van olcsóbb megoldás, csak nem mindig azt kell várni, hogy az ölünkbe hulljon! Erdőgazdaságok ingyenesen adják a területet vágás utáni gyűjtésre, ha vállalod, hogy rendbe rakod! Na mond, hogy ez nem olcsó! Pesten pedig a gáz drága! Vidéken pedig van lehetőséged választani gáz, szén és fa között! Éppen mi az olcsóbb... Szóval nem értek veled egyet!

  • aerosol: Elhiszed, hogy jó lenne, ha egyéni lenne a fűtés, de sajnos 20 lakón múlik, akik nem egyeztek bele, így hideg is van és fizetek is a hidegért....nem keveset...

  • Remélhetőleg, ezt az előrejelzést is benézték, mint eddig oly sokat...és semmi szélsőség nem lesz.

  • Tams0417: Én nem akarom még elkiabálni, de csütörtök éjszakától valamit pedzeget ecmwf is, gfs is:)

  • Na most valaki meg tudná mondani,hogy mikor lesz egy nagymennyiségű csapadékot tartalmazó medi ciklon???

  • És -15 fokos előrénél most látom kitéve "mikor jön a tavasz" hát ez tetszik

  • :)) És jövőhétre igaz lesz a mondás miszerint "arcunkra fagy a mosoly" :))

  • Hogy hívják a német jegesmacit? - Dermedve. :-D

  • &Atis88 Ami késik, nem múlik

  • Ebből szmogriadó lesz...

  • Már megint ez a fűtés mizéria, szegény panellakók... Létezik olyan panel (én is olyanban lakom) amiben nem csillagászati áron mérik a meleget! 54m2-re decemberben fizettem 7232Ft-ot (9000Ft-nál még nem fizettem többet egy télen sem) ezt 145,3 lm3-re leszámolva... 1 lég m3 50,30Ft... akkor most miről is beszélgetünk? Ez a panel nincs nikecellezve nem esett át panelprogramon csak a fűtés lett egy úgynevezett háztömbösített hőközponttal ellátva (idestova 15 éve) Így is a Főtáv-tol kapjuk a meleget csak hasznosan és gazdaságosan osztják el! A Főtáv szorgalmazta anno ezt a fajta megoldást (igaz sokba került a "90-es években ez a fajta leosztás) de régen nem is számított az akkori árak mellet, hogy hogyan is fűtenek a "paneldzsungel" lakók... Dőlt a meleg "ócsóért" és ha túl meleg volt a lakásban hát kinyitották az ablakot...

  • Nem hiszem, hogy 10 fok alatti hideg olyan "rendkívüli" lenne. Igaz, az már fogcsikorgató (pláne, ha valaki nem öltözök rendesen, vagy a fűtésszámlára gondol), de inkább az a rendkívüli, ha egy télen nincs -10-nél hidegebb - akár csak 1-2 éjszakára is. Csak ez a tél eddig elkényeztetett minket...

  • Én sem igazán szeretem ezt a fajta -10fok alatti kemény hideget de jöjjön aminek jönnie kell és legalább nem olvad el a hó,nálunk Királdon még szép fehér minden.Eddig max.2 napot gyönyörködhettünk a hóba mert gyorsan elolvadt.Kezdeményezem egy "dühöngő" topik nyitását ahol mindenki kedve szerint panaszkodhat az idő miatt..ld.előző hozzászólások.Szép estét mindenkinek öltözzünk melegen forró tea,forralt bor stb..és kitartás tavasz is eljön egyszer :)

  • Puszedli! Hidd el, "vidéken" drágább a fa, mint Pesten a gáz! A vidéki gázt meg ne is emlegessük! Tudom, "falun megterem", mint a disznó! Karácsonykor kimegyünk, megnézzük van-e disznó az ólban, aztán jön az élvezkedés! :) Igaz, van olyan, hogy megterem a fa! Viszont két eset van: 1. Másé, és az drága, 2. saját, és az is drága, mert ha eladom, sok pénzt kapok érte. Olyan, hogy senki fája, már Afrikában sincs. Mielőbbi pluszokat!

  • Nagy tévedés, hogy a "kártevők" kipusztulnak a nagy hidegtől! Sokkal jobban bírják, mint mi! Amúgy elég nagy és körülíratlan csoport! Attól pusztulnak ki, hogy nekünk kárt okoznak, + a hidegtől? Szerencse, hogy a "hasznosaknak" meg direkt jót tesz a hideg! Egyezzünk meg! A nyirkos, enyhe téli időjárásban minden élőlény pusztulékonyabb, mert intenzívebben eszik egymást (és minket is) Ahogy Lenin, v. ki mondta: " a vadonban minden ehető! Mi is!" Aki imádja a telet, menjen el egy hétre hajléktalannak, vagy elég a minimálbér! Ne muszájból, csak tanulságnak! Annyira nem vagyok gonosz. Várom a tavaszt! :)

  • A Tátrában -30"C is lehet a jövő héten tehát akik undorkodtak a melegtől és imádolják a hideget azok most örvendhetnek... na és amit idáig spóroltunk a fűtésen majd az majd most elfűthessük.

  • Farkasordító hideg lessz... a Tél kipótolja amit mulasztott

  • Essen egy kis hó is, hogy a növényeknek jó legyen...:/

  • Na most jön csak az igazi tél! már így is hideg van -9°C fok volt reggel és már meglehetett fagyni..Ráadásul elég ilyesztően hangzik a Maximum -10°C fok napközben..

  • Én kevésbé örülök neki, de a kertész nagyfiam annál inkább, mert így a föld mélyebb rétegeiben is kipusztulnak a kártevők!!

  • Legalább korcsolyázhatunk egyet :D

  • Der Winter beginnt!!!

  • Hát ,ha jó akkor ücsörögj kint egy órácskát. Lehet megváltozik a véleményed.

  • Jó ez az idő,inkább mint a 40 fok nyáron. Jó sok tüzelő kérdése az egész,a panelosoknak részvétem.

  • Ez a levegő bakteriológiai szempontból igencsak steril lesz, de azt hiszem a mi sejhajunk is be fog fagyni...

  • Puszedli: Én nyáron is fizetem a készenléti fűtést, télen meg maximum 18-20 C° van a lakásban, nem kevés pénzért (a paneldzsungel átka), mert a "kedves" főtávnak csak ennyi a kapacitása, mégis inkább legyen -5 C°, mint árnyékban 40 C°. De ez csak az én véleményem.

  • dorye:Az biztos,hogy a bacik ellen jól jön!

  • Kemény lesz! Tudtam, hogy nem ússzuk meg, én személy szerint szeretem a hideget, de ez már nekem is sok lesz! Viszont a vírusok, bacik és kártevők ellen jól jön.

  • Timsa: Nem :) Ez a kinek milyen szempontból jön a hideg fórum :) De az is lehetne, hogy ki mennyire szeretni a telet :D

  • Ez most a kinek mennyi a rezsije fórum? ....

  • Puszedli: Egyetértek! ;)

  • Végre téli időjárás!De ha már ilyen hideg lesz hó nem lehetne??:((

  • Andrys! Én akkor sem azt mondtam, hogy lehetetlen, csak hogy az átlag nem teheti meg :) Persze vidéken szüleim és a párom szülei is jóval olcsóbban fűtik a jóval nagyobb lakást, mint én Pesten. De a városokban élők pénztárcája nagyon megsínyli a hidegeket. Nincs alternatíva egy társasházban vagy panelban. A passzív házakról pedig csupa jókat lehet mondani, de amíg a fűtése 20 év alatt hozza be az árát, a napkollektorok ára szintén az égbe van, addig az emberek többsége sajnos ezt sem választhatja. Pedig ha olcsóbb lenne, mennyivel környezetbarátabb lehetne a házak fenntartása... Itt a Kisalföldön sok a szélerőmű, mert szinte mindig mozog a levegő. Ha olcsóbb lenne, minden házhoz lehetne egy kisebb szélerőművet is tenni! Szerintem az államnak ezt kellene támogatni és tudatosítani, nem azt, hogy a magyar túzok hülye és vak, így nekirepül a szélerőműveknek...

  • Dec. 21-től mit is számítunk? Szóval még csak egy hónapja (+pár napja) van tél, sztem semmit sem késett. Aztán az erős hidegekre majd jöhet később a (nagy!) hó a tél közepén, csak közlekedni lehessen.

  • Puszedli: Persze, igazad van. Én sem vitatom, hogy bárki képes 30-40ből havonta kijönni. Nyáron is írtam, hogy sajnálom a lakásban vagy akár házban élőket, akik csupán gázzal tudnak fűteni, mert biz mi is kiszámoltuk azzal mennyibe volna kifűteni a lakunkat és hát 70-80 közöttire saccoltuk. Pusztán azt írtam most is, hogy egyszerűen volt olyan aki azt mondta a nyáron: LEHETETLEN ennyiből kijönni télen. Hát pedig miért ne volna lehetséges 30-40ezerből kifűteni egy házat vegyessel, szépen, okosan. :) Szép napot! :)

  • Andrys nem igazán mérvadó :) Erről már volt témánk egyszer. Neked nem átlagos fűtésszámlád van, és ezt már tavaly kibeszéltük. Az átlag már most 60e felett van egy 60nm-s lakásra. Tény, Te tudsz gázról vegyesre váltani, de sokaknak nincs lehetőségük. És szerintem sokan fognak fázni és megfázni ebben a hidegben... Remélem a kártevők jobban megsínylik mint az emberek! :) És nem rajongok a télért;)

  • Alitta_1978: Igen, én volnék. Bár tényleg őszintén máig sem értem, hogy miért nem hihető egy 30ezres vegyes tüzelés melletti számla télen. Főleg, hogy léteznek pl passzívházak, 15 km-re tőlünk is van egy, ahol bíz szó szerint párezer forint egy havi téli fűtésszámla. De hát ez van. :) Plusz szigetelésünk amúgy nincs (mi is csórók vagyunk, de max egy átlagnak vehető a környéken), legalábbis a hagyományos értelemben vett külső, homlokzati, csupán üveggyapot a tetőtérben a gipszkartonok közt, igaz, ott helyenként 20 centi is van (a fal viszont szilikát, annak is a jobbik verziója és jó vastag), de tervezzük, hogy 1-2 éven belül rakunk rá egy 6 centit min. Persze én is szeretem a nyarat (nem is kicsit), de felénk, a Viharsarokban brutál mód meleg szokott lenni mostanság, sokszor hetekig közel 40 fok és hát no, azt azért már nem csípem. :) Szép napsütéses időt Neked is és mindenkinek! :)

  • Na végre, úgy látom végre belátta az időjárás, hogy ez így nem mehet tovább. Valamit tennie kell :D

  • Andrys85: Szerintem te vagy (ha jól emlékszem) akinek olyan extra jó fütés/hőszigetelés rendszere van, hogy a nagyátlaghoz képest feltűnően alacsonyabb a költsége. (Emlékszem anno néhányan meg is kérdőjelezték) Örülök hogy imádod a telet :) Én is elviselem mert muszály, de legalább lenne hó a kemény hideg előtt, hogy valami szép is legyen a télben. De én most is azt mondom, mint amikor 35 fok volt, hogy: Imádom a nyarat! :)

  • Alitta_1978: Szerintem én is köztük voltam, mármint akik várták a telet. Akkor is megígértem már, hogy én nem azok közé fogok tartozni, akik télen is nyavalyognak, szóval eleget téve a kérésednek, legalábbis amennyire az eddigi dolgok alapján eleget tudok tenni: dec 14-től a mai napig összesen 37ezer forint volt a "számlánk" földszinten 21 (1 nappali és egy nagy háló), emeleten átlag 25 fok (esténként néha 28) mellett (3, átlag 15m2-es háló). Bár nem igazán számla, mert közvetlen gyártótól vásárolt fa- és szalmabrikettel fűtünk az idén. Erősebb fagyok esetén, mint amik pl az elmúlt hetekben biz itt keleten elő-előfordultak, szorozd be 1,5-el és kb az lesz a valódi, igazi kemény téli fűtésköltség. (bár nagyon ritka az, hogy egész hónapban -10, -20 legyen) Ja és: imádom a telet! :)

  • Na, most megkérnék minen olyan észlelőtársamat, akik az egyik tavaly szeptemberi cikkben (amiben a forróság volt a téma) undorkodtak a meleg miatt és könyörögtek a -20 fokért, legyenek szivesek jegyezzék fel és majd tegyék közzé a januári és februári fűtésköltségeik összegét! Ja, és a végére tessék odaírni hogy "imádom a telet" és egy mosolygós szmájlit!

  • Támadjon a tél, de ne csak hideggel, hanem kiadós hóval is!!! :(

  • Na végre megmutatja a Tél, hogy még mindig van ereje!

  • Kell ez a pár nap hideg, még ha nem is tart egy hétig sem. Legalábbis egyelőre úgy tűnik. :) Fűtésben nem különösebben fog jelentkezni az a kb 4-5 nap hideg. Max pár ezer forint. Ennyit megér a kártevők elpusztulása és ezáltal az esetlegesen sokkal nagyobb termés. :) Igaz, havat én is szeretnék már. Jó, itt keleten akadt azért néha napján, de mindig cska ilyen 1-2 centi és az is elolvadt max 1-2 napon belül. De hát no, egy igazi tél nem csak annyi hóval borítja be a tájat. :)

  • Most örülhet minden olyan ember,aki eddig sírt az enyhe tél miatt. Meglett a böjtje. A kártevők,élősködők elpusztulása miatt jó lesz a hideg,viszont több jó oldalát nem látom,sajnos. Akkor milyen hideg lenne,ha mondjuk Magyarországot 10-20cm hó fedné...? Ilyenekbe ne menjünk bele,a lényeg:Öltözzön fel mindenki rendesen!

  • Erre mondja a régi bölcs közmondás: " Nem eszi meg a kutya a telet"...

  • De jó lesz a szabadban dolgozni :)

  • Bekeményít rendesen....a fűtést lehet nyomatni ezerrel... :o) De belefér hiszen még tél van... :o)

  • Na ez már tél a javából.:)

  • Hidegnek hideg lesz, de nem ártana, ha végre leesne az első maradandó hó is idén Szombathelyen. Egyszer esett egész télen akkor sem maradt meg.. De erre megint nincs esély.

  • Most jött rá az időjárás, hogy eddig nem csinált semmi télieset? :) Kicsit elkésett ezzel.

  • Na ez nem hiányzik :) Bár legalább a kártevőket, bacilusokat megritkítja!

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

(30 észlelés szükséges)

Regisztráció

Hirdetés

Közösség

Facebook

Viharvadász shop (Webáruház)

WS2350

WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 54900 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő

© Copyright Időkép Kft. 2004–2012. Twitter Google+ Facebook
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogi közlemény | Elvihető tartalmak