Haló karikázza be a teliholdat keleten
Miközben nyugaton többfelé esik, addig a keleti tájakon élők látványos légköroptikai jelenségben gyönyörködhetnek.
Az ország nyugati, délnyugati felén többfelé eleredt az eső, ezzel szemben az ország keleti és északkeleti tájain egészen különleges látvány fogadja az égbolt felé pillantókat. Errefelé csak vékony fátyolfelhők takarják a teliholdat, ami kedvező feltételeket teremt 22 fokos holdhaló kialakulásához.
Észlelőink fotóin szépen kirajzolódik a Hold köré épülő, hatalmas fénygyűrű. A jelenséget a magasban úszó cirrusfelhők jégkristályai hozzák létre: ezek a kristályok a beérkező holdfényt megtörik és szétterítik, így alakul ki a Hold körül körkörösen elhelyezkedő fényudvar. Helyenként még felső érintő, illetve egy belső, 9 fokos haló is megjelent, ami holdhaló esetében viszonylag ritkán figyelhető meg.
A holdhaló megjelenése egyébként gyakran utal közeledő melegfrontra. Térségünk időjárását jelenleg egy tőlönk délnyugatra örvénylő mediterrán ciklon felhő- és csapadékzónája alakítja. Ebből a keleti, északkeleti országrészbe csak a magas szintű felhőzet jutott, de épp ennek köszönhetjük a csodás holdhalókat.
Borítókép: Rokonál Zotya (Tiszalök)