A Travel Service légitársaságtól Szakács Gábor főpilóta, oktató és pilótatársa, Földes Ádám fotózták le először 10, majd 3 kilométer magasságból a tegnapi két, fővárosunkat is érintő zivatarhullám közöti időrést (a hajnali/reggeli zivatarhullám már elvonult, a következő még nem érkezett meg).
Az első képen (amely a fedélzeti időjárási radart, és részben a műhorizontot / magasságmérőt mutatja a műszerfalon), a gép még mintegy 11.000 láb magasan, utazómagasságban közeledett, ~320 fokos irányt tartva (észak-északnyugat felé haladva). Bár ekkor még alig néhány perce, hogy csak beléptek hazánk légterébe, már gyönyörűen kirajzolódtak a Budapesttől keletre húzódó zivatarok -
A következő felvétel 11.000 láb (kb. 3 km) magasságban készült, és Kecskemét vonalában - itt már vizuálisan is jól kivehetők a fővárostól keletre eső zivatarfelhők -
Leszálláshoz készülődve Budapest egyre több és több részlete vehető ki a nagyítható képeken -
Végül a legtisztább, leszállás előtti (bár párás, fülledt, zivatar előtti-utáni látkép), amely talán a legfrissebb felvétel Budapest belvárosáról -
De nem csak az utasszállító gép pilótafülkéjéből érkeztek csodálatos képek tegnap - délután a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. és Rács Tamás főpilóta jóvoltából a zivatarcellák között lavírozó mentőhelikopter pilótafülkéjéből is kaptunk néhány igen szép felvételt, Tatabánya térségéből -
Még egy képpár ugyanezen repülésból, ráadásként -
Reméljük, a légi felvételeket nézőink legalább olyan érdekesnek találják, mint mi - és persze azt is, hogy sok hasonló jut majd el a jövőben szerkesztőségünkbe.
ATravel Service Hungary. Kft. légitársaság, és a Magyar Légimentő Nonprofit Kft.az Időkép partnerei. Köszönjük Nekik, hogy megosztják velünk élményeiket!
Ha olvasóinknak van hasonló, fedélzetről készített fotója vagy videója (a jövőben is), azt mindig nagy örömmel fogadjuk és természetesen megosztjuk nézőinkkel. Köszönjük!
(30 észlelés szükséges)
Hűvös hétvége
Utórengés
Hó és hideg
Csillagászat
4 perce
19 perce
20 perce
WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 34890 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő
azért para lehet ekkora zivatarok közelében, főleg a helivel. burst, miegymás.
szép felvételek :)
Kár, hogy a villámlásról nem készült felvétel! Lehet, hogy néhány lidércet is elkaptak volna!
Irigylésre méltó fotóshely :)
Röviden: Roppantul irigylem a fotók készítőit.
Minden tiszteletem ezen pilótáké.
Zseniális képek. Ilyenek bármikor jöhetnek ;-) Köszönjük.
a repülőket én is láttam, éppen villámokat fotóztam mikor valami bezavart mindig:D Ha nem tudtam volna mik azok azt mondom tuti ufók :DD
Gyönyörű kilátás lehetett.