Az elmúlt hetekben már többször is megmozdult a föld Miskolcon, ma hajnalban azonban a főváros térségében is rengések érezhettek az éjjel még - vagy a reggel már ébren lévők.
Két kisebb földrengés volt szerda éjjel és hajnalban Pest megyében Érd, Diósd térségében - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Geodéziai és Geofizika Kutatóintézete.
Hajnali 1:15-kor és reggel 6:17-kor történt a két földrengés, amelyeknek magnitúdója a Richter skálán 1,8-2,0 körüli volt - olvasható az intézet közleményében, amely szerint a rengést többen érezték, de károkról nem érkezet bejelentés. Az ott lakók hangos morajlást és remegést tapasztaltak - mondta a Független Hírügynökségnek Kiszely Márta, az MTA szeizmológusa.
Forrás: FH, GeoRisk, MTA
(30 észlelés szükséges)
Hóhelyzet
Pályázat
Gondolatkísérlet
Visszatekintő
1 perce
1 perce
1 perce
Elhunyt Csurka István
Buknak az RTL sztárjai
Palikék újra elköltöztek az országból
WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 54900 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő
Itt hétfőn este 21-kor volt... azon kívül, hogy pár embertől hallottam hogy érezték, sehol egy szót nem ejtettek róla..
Valaki meg tudná nekem mondani, hogy Január 1-től Szeptember 1-ig hány tornádó, tuba, földrengés, nagyobb viharok, árvíz és havazás volt? Vagyis csak a szélsőséges időkre vagyok kíváncsi, elég durva, most egyedül vagyok fent a házba, és nem szívesen érezném át a földrengést. Mármint a morajlást.
kissto! Én a berhidain voltam anno. Hát, a morajlás rosszabb a rengésnél, valóban. A föld alatt jön, a távolból közelít és olyan mély, hogy hiába kérnéd, egy barriton sem tudná kiadni. Ijesztő. Egyre hangosabb, aztán hirtelen semmi, nyomában a rengés, előbb gyenge, aztán erősödi (nem tudod meddig) aztán lassan elhal. Balcsiparton másnap hason napoztam. Azt hittem elfutott valaki mellettem, de anyukám mondta, hogy csak picike utórengés. A Balcsivízből meg a halak ugráltak kifelé. Úgy pezsgett mint a szóda :) Kellemetlen, na.
Kissto! Olyan, mint a kamion, vagy busz. Én is azt hittem anno, hogy busz, mert ugyanúgy rezeg és mélyen morajlik. Csak nem húz el gyorsan, hanem hosszú másodpercekig tart. Akkor esett le, hogy ez valószínűleg nem a busz volt.
hűű nem semmi
Sziasztok! A kamionok kártékony hatásait napmintnap átélem, 3 szintes családi házban. Itt elég egy gyorsabb busz, már a pohárban mozog a víz... de valaódi földrengést még nem éltem át. Írtátok, hogy morajlás is hallható. Ezt mihez tudnátok hasonlítani?
Fura..negyed 2 tájt még fent voltam, de nem éreztem semmit :(
Elég ijesztő volt mind kettő, pedig "csak" 2-es erősségű volt.
Tessék visszanézni úgy 10-20-50 évre a feljegyzéseket. Látható, h manapság napra, órára lebontva "kismilliószor" annyi adat áll rendelkezésre, mint régen, amikor ugyanúgy volt szélsőséges időjárás. Miskolc: erről úgy 50 évvel, vagy többel ezelőtt (egy kis szokásos földrengés) nem is tudtak volna az ország nyugati felében lakók (lévén se TV, se net), és talán a rádió se mondta volna be. Az országunk földrajzilag NEM kedvez efféle mozgásoknak, de kisebbek mindig előfordulnak, ami jobb is, h még a kezdetekben megszűnnek a kéregben a feszültségek - nincs halmozódás.
Én fent voltam éjjel, de nem tudtam mi lehet az a dörgés. Azt hittem kidőlt egy fa az udvaron. :)
Mindenki emlegeti a vulkánkitörést. Csak nehogy az egyik földrengés okozta törésvonal mentén feltörjön a láva. :O :S :)
Megint földrengés. A másik cikkben havazás. Valószínűsítem mindenki számára érezhető hirtelen lehűlés. Hát nemtudom mi ez, de érdekes az idő. Most komolyan. Mi ez? Tehát nemtudom ki szerint normális ez, de nekem valahogy furcsa. Lehet nekem mondani, hogy régen is voltak ilyenek, tudom, hasonló volt. Én is emlékszem nagy szelekre, meg furcsa időre, de a legjobban az maradt meg, mikor kb. olyan "95-ben a nyár nagyon meleg volt, és furcsán melegebb. Azóta is érdekes az időjárásunk. Sajnos a földrengésekben annyira nem vagyok otthon, mint téma, de érdekel, hogy miért most, mitől, és mennyire normális, hogy most ennyire begyorsultak a furcsa időjárások? Ha valaki tud, légyszi válaszoljon erre nekem! Előre is köszi! És egy kis "poén" a végére: http://www.youtube.com/watch?v=pIBhLlEjAWY ... Szép napokat mindenkinek!
Nem sok jót nézek ki ebből, viszonylag sok rezgés van mostanában elég gyengék ugyan (1,8-3,5-ös-ig)de nagyon érdekes... még majd kialakul valami törésvonal :S:S:S
Hát az a morajlás elég ijesztő tud lenni! Egyszer én is átéltem gyerekkoromban!