Nyakon csíptük a szupercellákat

Csapatunk először Alsónémedinél, majd Sóskútnál kapott el egy-egy látványos vihart.

Izgalmasan alakult a péntek délutáni viharvadászatunk, amint megjelentek délután az első szupercellák, egyből útnak is indultunk. A felhőkön már akkor látszott, hogy iszonyatosan nagy a szélnyírás: a felhők gyakorlatilag egymással ellentétes irányban száguldottak az égbolton.

Először az M5-ös irányába indultunk és kerestünk egy biztonságos helyet, melyet Alsónémedi határában egy szántóföld szélén meg is találtunk. Gyorsan kirajzolódott a közeledő szupercella, folyamatosan morajlott az ég és szó szerint kavarogtak a felhők felettünk, mintha ránk akartak volna szakadni.

A csapadéksávon megjelentek a fehéres színek, később, amikor kicsit arrébb mentünk, el is kapott bennünket egy intenzív jégesős rész - itt Székesfehérvárral ellentétben már nem voltak diónyi jegek, csak apró darabok potyogtak az égből. Ez a cella Budapesten is szép kis jégesőt produkált. 

Csakhamar megjelent egy szivárvány is, hiszen a szupercella elvonulása után gyakorlatilag egyből kisütött a nap, majd a legszebb formáját a vihar "hátsója" mutatta a nap megvilágításában.

Közben fél szemmel a radarképet figyeltük és már pattantunk is be a kocsiba, hogy elérjük a másik szupercellát, ami éppen az M7/M1 találkozását célozta be - s később haladt tovább a főváros felé.

Az M7-esen Érd után egyből megpillantottuk a következő szupercella karimáját és a klasszikus beáramlasi sávot, a cella farokfelhőjét. Szabad szemmel is gyönyörűen kivehető volt a cella forgása és megállíthatatlanul közeledett felénk, Sóskút és Érd között álltunk félre végül és vártuk meg az átvonulását.

Káprázatosan festettek az égig érő tornyok a hold társaságában, melyet egy magasabb pontról sikerült megcsodálnunk - de a korábbihoz hasonlóan ez a cella is tovább robogott a főváros irányába.

Borítókép: Nagy-Kurunczi Rita (Időkép)