A hazai folyók vízszintje az augusztus óta tartó csapadékszegény időszak következtében jelentősen lecsökkent, november hónap folyamán a Dunán, a Tiszán és mellékfolyóikon is több helyen mértek rekord alacsony vízállást. Nem is csoda, hiszen az utolsó, nagyobb területre is kiterjedő számottevő (10-20 mm körüli) csapadék október 20-a tájékán hullott hazánkban, ugyanakkor novemberben csak jelentéktelen, alig néhány tized mm eső esett, az is csak néhol, elsősorban a Siófok-Szekszárd vonal mentén november 7-én.
A Duna magyarországi szakaszán több helyen gondot okoz az apadás. Budapesten 2003 óta először ismét kilátszik az Ínség-szikla a Gellért-hegy lábánál. Dunaföldváron a hónap folyamán már többször is az eddigi legkisebb vízszint (150 cm, 2003. szeptember 11.) alá süllyedt a vízállás. Ugyan még nem hivatalosan, idén új minimum rekord született a településen. Vasárnap 100 cm volt a vízállás Mohácsnál, ha a következő napokban ez az érték 90-85 cm alá süllyed, le kell állítani a kompforgalmat. Több kilométeres sorban várakoznak a teherhajók a magyar határ közelében, a szerbiai Apatinnál. A Duna alacsony vízszintje miatt nem tudnak továbbmenni, ugyanis könnyen zátonyra futnának. Meg kell várniuk, hogy legalább fél métert emelkedjen a folyó vízszintje. A Dunán elsőfokú alacsony vízvédelmi készültség van.
A Tiszán és mellékfolyóin is meglehetősen alacsony a vízállás, az több helyen is az eddigi minimum rekord közelébe süllyedt. A szárazság leginkább a felső szakaszokat érinti. A Tisza magyarországi szakaszán Tiszabecsnél, Tivadarnál és Záhonynál közelítették meg az eddig mért legalacsonyabb értékeket a mérések. Rekord közeli, helyenként az alatti a vízszint a Szamoson, a Krasznán, a Körösökön, illetve a Maroson is.
A legfrissebb előrejelzések szerint a hazai folyók vízgyűjtő területein nagyobb mennyiségű csapadék legkorábban a jövő hét elején hullhat. A cikkünkben megjelent képek Szalontai Szabolcs és a Horgasz.hu felvételei, köszönjük szépen!
Forrás: VITUKI, Hirado.hu, [origo], Horgasz.hu
(30 észlelés szükséges)
Nyár
Tudatosabb emisszió
Hőzivatarok
2 perce
3 perce
7 perce
WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 43900 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő
az előző hozzászólásomat kiegészítve természetesen augusztus eleje óta.
Attila088: azért nem. Itt a városközpontban legalább 50 mm csapadék esett.
Hát nem túl jó az biztos.De ne feledkezzünk meg a hegyekről se.Ott halmozódik a hó,ha tavaszal hirtelen olvad nem lesz akkora árvíz,mert eltudják "nyelni" a folyók.Néhány éve volt részünk a Dunán,Tiszán árvízből.A csapadék az kellene a mezőgazdaságnak.De még mesze a tél vége,bőven kárpótolhatja.
Néhány kép a ma reggeli "állapotokról" az ínség-sziklánál: http://www.panoramio.com/photo/62977011 http://www.panoramio.com/photo/62976994 http://www.panoramio.com/photo/62976875
no igen..n Tavaly árvizek meg belvizek voltak, idén meg rekor dalacsony vízállások, ez már csak így működik, ilyen szélsőségekre számíthatunk az elkövetkezendő években. Itt a Mátrában 2011 július vége felé volt nagy vihar, sok eső, azóta szinte semmi...
De legalább nincs sár. :)
Azt gondolom, hogy volt már ilyen száraz periódus, többször is, a meteorológiai észlelések megkezdése óta. De azért valljuk meg, ez az alig több, mint 100 év bizony a Föld és a Kárpát-medence tekintetében is elég kis objektív, mért minta az időjárási helyzetekről. Az viszont kétségtelen, hogy egy ember élete során a szélsőséges helyzetek mindig nagyobb hangsúlyt kapnak. Tavaly a minden addigi rekordot döntögető sok csapadék, idén pedig annak hiánya igen nagy kontrasztot okozott.
Üdv! Kakas hajnalt! Az É-Bakonyban 0,5-1,5mm, Rekord a Zirc melletti Olaszfaluban 6mm/hó csapadék,ott havazott is 5-6cm-t! Az OMSZ részéről e-mailben nekem is visszajeleztek,hogy nem valószínű ,hogy az Eplényi sípálya hóágyúi adtak kellő mennyiségű vízpárát,azonban a Várpalotai hőerőmű ,ha működik esetleg,talán,de maguk sem tudják természetes,vagy mesterséges okát. Szerintem ha van mesterséges csapaék,akkkor van mesterségesen (direktbe)előidézett szárazulat is!(nyomási mező befolyásolása) Stabil és tartós anticiklonáris hatások voltak,még NY-K irányba átrobogó óceáni frontok is alig zavarták meg,Mediterrán ciklon sem sok volt közvetlenül térségünk felett, a legutóbbi nedves légtömege az elmúlt két hétben épp súrolta déli határvidéket(pár csepp esőt,vagy havat adva. Az előttem szólalok említették a Harp HAArp-ról ,erről a Sprektum tv-ben is szóltak műszaki emberek,ez a rövidítés nem véletlen,ténylegesen kifejthető a tudományos bizonyíthatóság. De mivel nem civil szféra nem publikus és sokakat megijeszthet! Sokan badarságnak állítják,de a jövő háborúit lehetséges már akár meteorológiailag is előidézni,még ha nem is ez volt fő sodorú cél közvetve kialakulhatott nagyobb léptékű egyensúly vesztés a légtérben.. A katonaságnál már ismerik az elektromágneses impulzusokkal lebénított számítástechnikai védelem fogalmát,miért ne lehetne megbolygatni az egyensúlyt amihez már a többi emberi beavatkozás (szennyezés) csak kondenzálja folyamatot.(kémia-fizika) Nem is oly rég még az atom volt a legkisebb egység!!!És ez már nem csak elméleti fizika.
Berigeri, nem hiába élünk a Kárpát medencében, hegyek vesznek körül bennünket. A láthatatlan határ látható.
Üdv. mindenkinek! Én pár hónapja napi szinten figyelem az európai csapadékzónák mozgását és nagyon érdekesnek tartom, mert olyan mint ha középeurópát körbe ( és nagyon hasonlít valóban egy szabályos körhöz ) venné egy láthatatlan pajzs ami vissza fordítja ezeket. Lehet, hogy nem természetes jelenségről van szó??? (HAARP. project esetleg? Biztos, hogy badarság?)
Itt, Mátészalkán augusztus közepe táján esett utoljára az eső. Elképesztő.
Csongrádon jelenleg -160 cm a Tisza vízállása. Ezen az oldalon található egy táblázat is a szintekről : http://www.koros-torok.hu/vizallas/ Augusztus eleje óta a városban 22 mm csapadék hullott.
Sajnos ez már mindenütt nagyon nagy gondot okoz :( Szomorú így látni a nagy folyóinkat és tavainkat :(
Tótkomlóson (Békés megye) augusztus legeleje óta egyszer volt néhány mm csapadék valamikor szeptember elején. Szóval az elmúlt 4 hónapban esett vagy néhány 10 mm... már katasztrofális ez az egész helyzet...
Kellene már az eső(vagy hó) de nagyon
Csongrádon reggel elbontották a Pontonhidat a Tisza alacsony vízállása miatt. A két part között már csak komp közlekedik.
Komáromban 28 cm a Duna,és az utóbbi 48 órában közel 20 cm-t apadt.
Érdekes, tavaly meg rekordmagasságú volt a vízállás több folyónál.
Köszi a cikket Gergő, de egyre kilátástalanabb a helyzet! Eső már nagyon régen nem volt, és nem is tudom mikor volt ilyen száraz November! Remélem megoldódik a csapadékhiány és a következő hónapokban lesz csapadék!
Szép cikk Gergő, de siralmas, hogy ilyesmikről kell hírt adni...egy sorscsapás volt ez az év, jövőre megnézhetjük magunkat! Aki a földből él, jobb ha keres egy szép magas nyárfát... :(