42. Kékszalag Nagydíj RSS

Kurunczi Rita | 2010. június 23. 11:36 | Frissítve:

Szél előrejelzés

Vitorlázóknak, szörfösöknek és minden kedves Olvasónknak szeretnénk 36 órás szél előrejelzésünkkel kedveskedni.

2010. július 2-án vitorlát bontanak Balatonfüreden a 42. Kékszalag T-Mobile Nagydíj és Fesztivál résztvevői, hogy megküzdjenek egymással és jó széllel szerencsésen célba érjenek - jelentették be kedden Európa leghosszabb tókerülő vitorlás versenyének sajtótájékoztatóján, a Magyar Állami Operaházban, melyen az Időkép is részt vett. A jövő hétvégén a verseny helyszínéről ugyanis az Időkép közreműködésével élő bejelentkezésekre is sor fog kerülni.

Az idei verseny sporttörténeti újítása, hogy ezúttal többtestűek, főként katamaránok is rajthoz állhatnak majd. A legpatinásabb tókerülő indulói – várhatóan több mint 700 hajó, 3500 versenyzője - ezúttal július 2-án, reggel 9 órakor rajtolnak el a balatonfüredi kikötőből, hogy a Balatonkenese, Siófok, Tihanyi-cső, Keszthely, Balatonfüred útvonalon haladva végül befussanak Füredre, lehetőség szerint minél rövidebb idő alatt teljesítve a majd’ 150 kilométeres távot. 

A vitorlázás, szörfözés szerelmeseinek és reméljük minden kedves Olvasónk számára hasznos lesz ezentúl szél előrejelzésünk, melyet ezentúl az egeret a 36 órás előrejelzési térképek alatti szövegek fölé húzva érhetünk el.

A szél előzetes ismerete természetesen nem csak a sportolóknak, hanem a mezőgazdasággal foglalkozók, sőt, az átlagemberek számára is fontos, hiszen az elmúlt időszakban az olykor viharossá fokozódó szél számos kárt okozott a termésekben, házakban, tetőkben, felsővezetékekben is. Ezúton szeretnénk azonban a figyelmet felhívni arra,  hogy előrejelzésünkben nem a széllökések nagyságát, hanem az átlagszél sebességét jelenítjük meg. A szél irányának mindig azt az égtájat adjuk meg, ahonnan a szél fúj. 

Reméljük sokak hasznára válik majd kibővített előrejelzésünk, észrevételeiket, meglátásaikat előre is köszönjük!

Kommentek: 11 db
Tetszett?

Kapcsolódó hírek

  • Az X190-es esemény Milyen rövid-, és hosszú távú következményei lennének, ha telibe találná a Földet egy X-osztályú napkitörés? Részletes elemzésünk.
  • Időkép Realtime Az Időkép 8. születésnapja alkalmából újabb fejlesztésről rántja le a leplet: élő eseménykövető rendszer!
  • A Nap élőben A hétfő hajnali, M9-es napkitörés és születésnapunk együttesen ihlették életet adó csillagunk aloldalának létrehozását.
  • Megújult csapadéktérképünk Az Időkép 8. születésnapja alkalmából a csapadéktérképét is újraírta.

Hozzászólások

  • Ez már csak egy apró (de persze nagyon jó) fejlesztés a radarhoz és a villámfigyelő hálózathoz képest! Itt aztán minden nap újul valami! :)

  • Szép munka volt gratulálok a fejlesztésnek csak így tovább

  • http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/itthon/vihar-a-viharjelzesek-miatt-.html

  • szerintem az egész oldal tökéletes! csak így tovább! de nekem 1 dolog hiányzik: hogy kéne nyárra Horvátországi előrejelzést készíteni mert a többi ilyen honlap előrejelzésében nem nagyon bízok!

  • A "peti860128"komentjével egyet értek!( Vagy valami hasonló). Különben gratulálok!:):D

  • Gratulálok !!

  • Sziasztok! Nagyon jók vagytok de ha szabadna javasolnom valamit már csak 1 részletesebb (kisebb régiókra lebontott)riasztási térkép hiányzik. Csak így tovább!

  • Ez remek

  • és grat a fejlesztésnek ügyesek vagytok így tovább! :)

  • én akkor leszek Siófokon

  • Ismét egy újabb, megvalósult ötlettel bővült az oldal, köszönjük! Gratulálok! :)

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

(30 észlelés szükséges)

Regisztráció

Hirdetés

Közösség

Facebook

Viharvadász shop (Webáruház)

WS2350

WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 54900 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő

© Copyright Időkép Kft. 2004–2012. Twitter Google+ Facebook
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogi közlemény | Elvihető tartalmak