Hérincs Dávid, alias Zivi észlelőnk kapta lencsevégre 18-án, kedden Szombathelyen azt a gomolyfelhőkből lenyúló forgó tölcsért, melynek fényképe ide kattintva megtekinthető.
23-án vasárnap délután fél négy körül a Dorog melletti Dágról (jobbra), illetve Tatabányáról (balra) is megfigyelhető volt hasonló jelenség, erről WST és Goda László nevű észlelőink tudósítottak. A képződmény egy kisebb záporfelhőből alakult ki.
Az augusztusi 3 új tubával együtt eddig összesen 44 felhőtölcsért sikerült megfigyelni 2009-ben Magyarország felett, ebből egy Adácson el is érte a felszínt, így tornádóvá fejlődött.
Köszönjük a fényképeket!
(30 észlelés szükséges)
Május
Franciaország
Gyorshír
Nem túl egészséges
1 perce
1 perce
1 perce
WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 54900 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő
Majd ha lesz időm elemzem a képeket. (amennyire ilyen nagyon amatőrként képes vagyok rá) Bár mint látható, most is csak éjszaka jutok ide, így nem valószínű, hogy sor kerül rá. Akkor is is becsülendő, hogy mennyi sok értékes fotó került ide, mégha ezt a 44-es számot komoly túlzásnak is érzem. Amúgy egyáltalán nem vagyok a témában egy szkeptikus fajta, sőt...
És a jobboldali fotó is számomra még mindig a "maszat" kategóriába tartozik. Bár lehetne akár tuba is a képen. Mondjuk ahhoz talán túl sötétnek tűnik a kontúrja.
Már le is vettétek azt a fotót, amin egyértelműen csak egy fraktusz volt látható. :) Amúgy meteorológiai irományokban renszeresen magyarítva jelennek meg a latin felhő elnevezések. Pl: sztrátokumulusz, stb...
Legyetek már kedvesek és linkeljétek azokat a képeket, melyek hibásan tubaként lettek publikálva. Ha a lelógó fraktuszt (helyesen: fractus) meg a maszatot ábrázoló fotó tubának van minősítve, akkor az a minimum, hogy erre felhívjátok a figyelmet. Köszönet érte.
Teljesen igazad van Ponti!
Viszont az idei 44 tubát tapasztalt emberek (meteorologusok) is átnézték, és megállapitottak, h az meg ez tuba. ugyhogy itt semmi olyan nincs szo, hogy akármilyen felhonyulványt már tubának minositenék.
Én is erről beszélek!
Azért nem kellene komolytalanná tenni magunkat azal, hogy lassan minden kis lelógó fraktuszt meg maszatot a fotókon tubának nyílvánítunk.
A tavalyit volt szerencsém látni Szombathely határában,szép hosszú volt ,csak nem volt nálam a fényképezö...Majd megevett a méreg....
... én alig látom...
Tavaly is volt az nagyon közel a földhöz esett szét. Ha Savaria karnevál akkor tuba:D
Én már aznap biztos voltam benne, hogy tuba, amikor felkerült. Elég jellegzetes, csak nehezen látni, elveszik a képen, ezért nehéz megállapítani.
Erről lecsúsztam:(
szerintem a sok vadul keresgélő észlelő már mindent tubának lát, ilyen felhőt bárhol lehet fényképezni
Elnézést, pontosítok: 4-én készült, Cserkeszőlőn. (13-án került fel a számítógépre, az kevert meg).
osztanti: szerintem te lekaptál beloluk egyet :)
Továbbra is érdekelne a hozzáértőbbek véleménye a "Tudástár"-ba feltöltött képemről, ami - szerintem - tubagyanús, és 13-án készült.
de régen volt már tuba =)