Szente-Varga Bálint | 2012. március 15. 1:45 | Frissítve:

Titkos kamera a MASAT-ban

Teljes titokban készült el az első magyar műholdkép. Tekintse meg az első felvételeket!

Egy hónappal ezelőtt lőtték fel és állították sikeresen pályára a BME oktatói és hallgatói munkájából megalkotott első magyar műholdat, a MASAT-1-et. Az eseményt akkor élőben közvetítettük.

A kilövést követő napokban rendre érkeztek a sikeres manőverekről és rádióvételekről a beszámolók, azonban a csapatnak a fenti eredményeken túl egy további témában is jár az elismerés: titokban kamerát szereltek a mindössze 10x10x10 centiméteres, 1 kilogrammos műholdba, melyet hétpecsétes titokként kezeltek - egészen mostanáig.

Múlt szerdán, azaz 2012. március 8-án 13 óra 37 perckor született meg az első magyar műholdkép, mely Afrika keleti partvonalát kapta lencsevégre (fent, balra).

Az elmúlt egy hétben a műhold több képet is készített, ezeken a műhold forgásából adódóan jellemzően a Föld déli féltekéje, ill. a Nap látható. A MASAT-1 az antenna sugárzási irányával ellentétes oldalán hordozza a kamera lencséjét, mely a mágneses iránystabilizáció miatt csak déli sarkkör közelében billen úgy, hogy a kamera nézzen a Föld felé.

Ha kedvezőek a feltételek, akkor a felvételt 640x480 pixeles felbontásban képes elkészíteni az eszköz, melyet eltárol, és később képes a felszíni vevőállomásra sugározni. Mivel egy vevőállomás feletti áthaladás alig 10 percig tart, így egy kép több részletre bontva is letölthető.

Természetesen a képek minősége nem versenyzik millárd forintos költségű időjárási műholdak képminőségével, mégis úttörőként vonulhat be a MASAT-1 a magyar űrkutatás történetébe.

További információk a MASAT honlapján.

Cimkék: ,
Kommentek: 9 db
Tetszett?

Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

  • Nem értem, hogy miért nem ilyen embereket foglakoztatnak a NAGY cégek ! Azért valljuk be, hogy szarból építettek várat, és működik. Azért a magyar kreativitással, nem tudnak versenyezni a pénzzel eleresztett cégek ! Nekünk itt a semmiből kell dolgoznunk ! Pénzből mindenki tud ilyet, de csinálja ezt utánunk pénz nélkül valaki.... Meg kell mondjam, azért ez egy kicsit jól esett, és dagad a májam... Gratulálok nekik !!!

  • Gratula nekik, hihetetlen siker ez az egész projekt!

  • Lehet, hogy az alkotóknak egy kis figyelemfelkeltő célja is volt a titkolózással, de úgy gondolom itélje el őket ezért, az aki különb dolgot vitt véghez. Itt nemcsak a műszaki virtusra gondolok, de a szervezési oldalon legalább akkorát alkottak. Gondoljuk csak végig, hány ekkora ország van a földön, néhány még jobb anyagi lehetőséggel is bír és hány jutott el idáig... A mobiltelefonnal kapcsolatban, csak annyit, ha mögöttük is ott lenne az a tőke ami a mobiltelefónia mögött van biztos más megoldást választanak... Ne irigyeljük a sikerüket, az a miénk is !

  • @szegvár Minek nagyobb felbontású kamera? Az adatokat 600 vagy 1200 bit/s sebességgel sugározza. Ez az 1960 .. 1980-as évek telefonos modemjeinek megfelelő sebesség. 500 000 byte-os kép átvitele kb. 2 óra lenne ( nem folyamatos az adás ).

  • Remélem nem egy telefonokénál is rosszabb 640x480-as kamerát építettek a masinába, mert akkor a kardomba dőlök :D A két csatolt kép nem túl bizalomgerjesztő.

  • @zuzmo87 Amúgy az lehet, valahogy én is ilyesmire gondoltam :) De még is csak működik :)

  • És akkor még a titokban ráépített ionágyúról nem is írnak ami által ismét nagyhatalommá válik Mo. :D:D viccet félretéve, valószínűleg azért volt titok mert necces volt hogy működni fog e, és el szerették volna kerülni hogy azzal legyen tele a hírek hogy: na tessék ez sem működik...

  • ... és mennyi mindent lehet még titokban tartani a média "szeme" ELŐTT, élő közvetítés ide vagy oda. Persze a jó dolgokért nem "kár", de feltételezem: nagyobb publikálás mellé nagyobb szponzori támogatást is lehetett(?) volna szerezni. A jobb minőségű kamerák áraira gondolva mondom ezt.

  • Remélem nemsokára kaphatunk műholdfelvételeket, a legközelebbi ciklonról, vagy bármely más jelentősebb és látványos eseményről ;-.) Minden figyelem most a félaktív stabilizáló rendszerre irányul, amit a napokban kezdenek tesztelni a srácok. Sikeres irányíthatóság esetén Magyarország felett is készülhetnek majd felvételek (remélem).

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

(30 észlelés szükséges)

Regisztráció

Riasztás

Égkép

Hirdetés

Közösség

Facebook

Hirdetés

Viharvadász shop (Webáruház)

WS2350

WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 43900 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő

© Copyright Időkép Kft. 2004–2013. Twitter Google+ Facebook
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogi közlemény | Elvihető tartalmak