Nyíregyházától keletre is újabb zivatarok vannak kialakulóban, miközben a korábbi tömb fokozatosan tolódik észak-északkelet felé. A délkeleti határszélen a legintenzívebb a villámtevékenység.
Míg keleten viharok tombolnok, addig a Dunántúlon csendes eső esik, ott nincs elektromos tevékenység. Nyugaton jóval hűvösebb az idő: Kőszegen 13 fok, Debrecenben 20 fok van.
Az orkán erejű szél fákat csavart ki- és döntött autókra, redőnyöket szakított le, cserepeket sodort le a tetőkről - írja a TEOL. Sajnos több ház is megrongálódott.
Az ország teljes keleti felén villámoktól zeng az ég, a legerősebb villámtevékenység a Viharsarokban, a Tisza vonalában, illetve a Bükk felett tapasztalható.

A viharok egyre inkább kelet-északkelet felé tolódnak: dél felől most érkezik egy heves cella Makóra, közben Szolnok másodszor is elázik, Eger után pedig Miskolc is kap a jóból. Miskolctól keletre szintén kipattant egy góc.
Baja és Szeged között, a déli határon újabb zivatarok léptek be hazánkba, miközben a Szolnokon áthaladó cella tovább mozog a Tisza-tó felé.
Kecskeméten 86 km/h-s, Őcsényben 82 km/h-s, Kiskőrösön 78 km/h-s széllökést is mértünk a viharok áthaladásakor.
A szakadó eső és heves villámlások miatt csúszik a barátságos mérkőzés 20.30-as kezdése - írja az [origo]. A Puskás-stadionban ömlik az eső.


Szerkesztőségünk a Vérmező környékéről figyeli az érkező vihart, az imént villámcsapás érte a Gellért-hegyet. A 266 m magas Sas-hegy már teljesen eltűnt az intenzív csapadékban.
Várakozásainknak megfelelően közeledik a vihar Budapest felé, lassan 20 óra van. Már morajlik az ég. Közben Kecskeméten is tombol a vihar.

Az Északi-középhegységtől délre is alakulóban vannak a viharok, miközben északkeleten lassan kilépnek a határon a zivatarok. A legnagyobb, összefüggő rendszer a Duna vonalában mozog, Nagykanizsa felett pedig újabb cellák pattantak ki.
A Duna-Tisza köze déli felén egyre erősödnek a cellák, megállíthatatlanul közelednek a főváros felé. Közben északkeleten is fortyog a légkör, délkeleten nyugi van.
A Bama.hu jelentése szerint Baranyában a siklósi, szigetvári és a pécsi tűzoltók is munkában vannak. A legtöbb esetben útra dőlt fákat kell eltávolítani, illetve egy esetben vízszivattyúzásra is sor került.
Radarhálózatunk egy legalább 200 km hosszúságú, feltehetően egy vonalba rendeződő zivatarláncot érzékel Pécstől egészen a fővárosig. Radarképünk élőben követhető!

A főváros nyugati felén szakad az eső, villámok ugyan egyelőre nincsenek, de kavargó fractusokból annál több van.



A Mecseket most érte el a vihar, tőle északkeletre is kialakulóban vannak viharok. Közben a fővárostól délnyugatra és nyugatra is zivatarfelhő tornyosodik.

Már most hatalmas tömbbé állt össze a délnyugati határnál belépő vihar, útját csattogó villámok kísérik, nem is véletlen tehát, hogy több régióra is 2-es fokozatú, azaz narancssárga riasztást adott ki az OMSZ az elmúlt percekben. Közben a Bakonyból is zivatarokat észlelnek.

Balatonszepezden is áthaladt a vihar, néhány dörgés és felhőszakadás-szerű csapadék kíséretében. Halad tovább északkelet felé. Most már a Balaton mindhárom térsége megkapta a másodfokú jelzést, fürödni tilos!

A Dunántúl északi felén már északnyugatira fordult a szél, máshol délnyugati a légmozgás, a Dunántúlon így erős összeáramlás figyelhető meg.



A délnyugati határtól nem messze már megjelentek az első csapadékgócok, melyek hazánk felé tartanak. Eközben az osztrákoknál heves villámtevékenység zajlik, a cellák ott is északkelet felé tolódva mozognak.
A hidegfront érkezése előtt nyárias hőmérsékletekre számíthatunk, keleten-délkeleten akár 30-32 fokig is melegedhet a levegő. Szükség lesz a folyadék megfelelő pótlására!
Az első viharok kialakulása délután 2 óra körül várható. A zivatarok délnyugat felől alakulnak majd ki, először a horvát határ közelében, majd fokozatosan északkelet felé terjedve 4 óra körül a Balaton, 6-7 óra körül Budapesten, 10 óra után pedig a Tisza vonalát átlépve mozoghatnak.
A mai nap folyamán országszerte előfordulhat zivatar, melyet felhőszakadás és jégeső is kísérhet. Szupercellák kialakulására is jó esélyek mutatkoznak, a hevesebb események várhatóan a Dunántúl déli felén, illetve Miskolc és a Zemplén-hegység környezetében zajlanak majd, itt várhatóan narancs riasztást adnak majd ki az akár 2-3 cm-es jégméret és 100-110 km/h-s széllökések lehetősége miatt.
Meleg, nyárias idővel indul a hétfő, majd a délutáni óráktól egy hullámzó hidegfront hatására nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására. Nagyobb területet érintő heves zivatarok kialakulására is fel kell készülni felhőszakadás, jégeső és viharos kifutószél kíséretében. Indul élő közvetítésünk!
Friss fényképe van? Küldje el nekünk!
Kánikula
Nyár
Tudatosabb emisszió
3 perce
5 perce
23:15-kor
WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 43900 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő