Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Hirdetés

Helyenként záporok kialakulhatnak

Pénteken kezdetben sok napsütésre számíthatunk, de a keleti tájakon elszórtan záporok előfordulhatnak. Napközben keleten, délkeleten és délen várható a legtöbb napsütés, máshol gyakrabban megnövekedhet a felhőzet, és helyenként záporok, néhol zivatarok is kialakulhatnak, illeve apró szemű jég is eshet. Az északnyugati, majd a nyugatira, délnyugatira forduló szél többfelé élénk lesz, záporok, zivatarok környezetében erős széllökésekre is számítani kell. Hajnalban -3 és +5 fok között alakul a legalacsonyabb hőmérséklet, gyenge fagy elsősorban az Északi-középhegységben, valamint nyugaton, délnyugaton fordulhat elő. Napközben 12 és 17 fok közé melegszik a levegő.

Szombaton keleten, délkeleten számíthatunk hosszabb napos időszakokra, máshol gyakrabban törhetnek a magasba a gomolyfelhők, és helyenként záporok, néhol zivatar is kialakulhat. Többfelé élénk lesz a szél, de nyugaton és északnyugaton erős északi-északnyugati széllökésekre is számítani kell. Kora reggel -2 és +6, délután 12 és 18 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap sok felhő lesz felettünk, a nyugati, az északnyugati és az északkeleti tájak kivételével többfelé kialakulhat eső, zápor. Élénk, erős, helyenként a Dunántúlon és északkeleten viharos lesz az északias szél. Napközben 9-18 fokot mérhetünk, délkeleten és keleten lesz enyhébb az idő.

Hétfőn még több tájegységünkön kialakulhat eső, zápor, kedden viszont szárazabb lehet az idő, ezen a napon csak néhol fordulhat elő kisebb eső, gyenge zápor. Többfelé élénk lesz a szél, hétfőn helyenként erős széllökésekre is számítani kell. Hétfőn 9 és 16, kedden 12 és 19 fok között alakulhat a legmagasabb hőmérséklet.
Kiadta: Berceli Balázs (ma 18:30)

Hirdetés
Mit vegyek fel holnap? Réteges öltözet, esernyő
Réteges öltözet, esernyő
Hirdetés
19 P
13
1
20 Sz
13
4
21 V
10
2
jeles nap
22 H
11
2
jeles nap
23 K
14
1
24 Sz
12
3
jeles nap
25 Cs
12
4
jeles nap
26 P
13
2
27 Sz
15
3
28 V
17
6
29 H
18
7
30 K
19
8
1 Sz
20
8
jeles nap
2 Cs
19
8
3 P
19
9
4 Sz
20
10
5 V
20
10
jeles nap
6 H
20
10
7 K
21
10
8 Sz
20
9
9 Cs
19
9
10 P
19
10
jeles nap

Pollenjelentés

Kőrisközepes
Nyíralacsony
Platánalacsony
Eperfafélékközepes
Tölgyközepes
Dióalacsony
Fenyőfélékalacsony
Gombákalacsony
Csökken a pollenterhelés

A lehűlés miatt visszaesett a pollenterhelés, de folytatódik a pollenszezon legerősebb időszaka.

A tölgy pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja közepes-magas tartományban alakul.

Az eperfafélék, a fenyőfélék, a platán, a nyír, a kőris, a dió, a ciprus- és tiszafafélék pollenszintje közepes, helyenként a magas szintet is elérheti.

Alacsony-közepes koncentrációban van jelen a komlógyertyán, a juhar, a fűz, a bükk és a vadgesztenye virágpora.

A fák közül csökkenő mennyiségben, de még jelen van a gyertyán, a nyár, az éger és a szil pollenje is.

A kültéri allergén gombák spóraszáma az alacsony-közepes tartományban alakul.

Orvosmeteorológia

Pénteken időjárási front nem lesz felettünk, de a hidegfrontra érzékenyek körében különféle tünetek jelentkezhetnek.

A hideg reggelen ismét felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi bántalmak, melyek napközben is előfordulhatnak az átlagosnál hidegebb idő miatt.

Emellett fejfájás, görcsös panaszok, vérnyomás problémák és keringési panaszok is jelentkezhetnek.

A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, a szél ingerlékenységet, nyugtalanságot kiválthat.

Alacsony lesz hő- és komfortérzetünk, nagy lesz a megfázásveszély, ezért ajánlott a réteges öltözet.

Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről sem!

Közlekedésmeteorológia

Pénteken több tájegységünkön is futó záporok okozhatnak vizes, csúszós útszakaszokat, néhol zivatarok is kialakulhatnak, illetve apró szemű jég is eshet.

A záporokban, zivatarokban hirtelen jelentősen romolhatnak a látási viszonyok.

Az északnyugati, majd a nyugatira, délnyugatira forduló szél többfelé élénk lesz, záporok, zivatarok környezetében erős széllökésekre is számítani kell, melyek ronthatják a járművek menetstabilitását.

A naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Vezessünk fokozott óvatossággal, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Péntek délelőtt sok napsütésre számíthatunk a tó térségében, majd délután már több felhő lesz az égen, elszórtan futó záporok is kialakulhatnak. Kezdetben az északnyugati szél élénk lesz, majd délután mérséklődik a légmozgás. Hajnalban 0-3, délután 12-14 fok körül alakul a hőmérséklet.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
13°C
Adria
Adriai előrejelzés

Pénteken sok napsütésre van kilátás az Adria térségében, csak néhol alakulhat ki kisebb eső, zápor, viszont szombaton már több felhő lesz az égen, és ekkor sokfelé kell számítani csapadékra. Többfelé lesz élénk, erős a légmozgás. Pénteken 12 és 18, szombaton 10 és 17 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet.

A tenger vize Pulánál 16, Splitnél 18 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
17°C
felhős
20°C
felhős
20°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép