Csütörtökön felhős, borongós, sokfelé szürke idő várható a térségben, helyenként szitálás is kialakulhat, majd a délután második felében egyre többfelé elered az eső. Hajnalra többfelé pára, köd képződik. Napközben sokfelé megélénkül a keleties szél. Kora reggel 4, napközben 8 fok körül alakul a hőmérséklet.
Pénteken északkeleten süthet ki pár órára a nap. Máshol borongós, szürke időben lesz részünk, és több tájegységünkön esőre is számítani kell. Helyenként élénk lesz a keleti, délkeleti szél. Hajnalra 2 és 8 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb hőmérséklet 5 és 14 fok között alakul, nyugaton mérhetjük a legalacsonyabb, északkeleten a legmagasabb maximumokat.
Szombaton az ország több részén gyakran takarják majd felhők a napot, de az Északi-középhegységben, valamint északkeleten és keleten hosszabb napos időszakokra is van kilátás. Kezdetben helyenként kisebb eső kialakulhat, majd napközben jelentős csapadék sehol sem valószínű. A legtöbb helyen gyenge, mérsékelt marad a légmozgás. Kora délután 6 és 14 fok közötti értékeket mutathatnak a hőmérők.
Vasárnap a nap első felében sokfelé számíthatunk esőre, majd délután egyre többfelé megszűnik a csapadék, és lesznek olyan tájaink is, ahol a felhők közül kisüt a nap. Nem lesz jelentős a légmozgás. Kora délután 6-11 fokot mérhetünk. Hétfőn erősen felhős, borongós időre van kilátás elszórtan kisebb esővel, gyenge záporral. A legmagasabb hőmérséklet 5 és 12 fok között alakul.
Kiadta:
Berceli Balázs (tegnap 18:35)
| Bánkút | 2 cm |
| Eplény | 5 cm |
| Kékestető | 2 cm |
| Mátraszentistván | - |
| Sátoraljaújhely | - |
| Visegrád | - |
Havazás nem várható
A következő napokban nem jön télies fordulhat, így havazás sem várható. Legfeljebb szitálás, ködszitálás, illetve eső, a hajnali, reggeli órákban a gyengén fagyos tájakon ónos szitálás fordulhat elő.
Csütörtökön időjárási front nem lesz felettünk, de a magasban többfelé enyhébb légtömeg áramlik fölénk.
A sokfelé borongós, nyirkos időben romolhat hangulatunk, közérzetünk, valamint alacsony lesz hő- és komfortérzetünk.
Ugyanakkor fáradékonyabbak, bágyadtabbak, dekoncentráltabbak lehetünk, egyeseknél migrén is jelentkezhet.
A hideg, többfelé ködös idő hatására felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi panaszok.
A kissé szeles tájakon élők körében fejfájás, ingerlékenység, illetve nyugtalanság előfordulhat.
A naposabb tájakon élők hangulata, közérzete javulhat.
Öltözzünk melegen, rétegesen, jelentős a megfázás, illetve a felső légúti megbetegedések veszélye.
Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Csütörtökön kezdetben többfelé kialakulhat szitálás, helyenként gyenge eső, néhol átmenetileg ónos szitálás sem kizárt, majd délután a Dunántúlon és a Duna-Tisza köze nyugati felén dél felől egyre többfelé elered az eső, így sokfelé számíthatnak a közlekedők nedves, vizes, csúszós, hajnalban, reggel néhol akár síkos, jeges utakra is.
Napközben, kora este többfelé megélénkül a keleties szél, emiatt kissé romolhat a járművek menetstabilitása.
Hajnalban, reggel többfelé, de helyenként napközben is pára, köd okozhat korlátozott látási viszonyokat, és kezdetben lehetnek olyan tájaink, ahol a látótávolság jelentősen, akár 50-100 méter alá is lecsökkenhet.
A naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.
Vezessünk óvatosan, az útviszonyoknak megfelelően, illetve tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!