Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Veszprém
Napos, szeles idő, délután zápor is lehet
Hirdetés

Napos, szeles idő, délután zápor is lehet

Csütörtökön keleten, délkeleten indulhat esősen a reggel. Napközben a napos, gomolyfelhős idő mellett elszórtan fordulhatnak elő záporok, néhol az ég is megdörrenhet, valamint apró szemű jégeső is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél többfelé élénk, erős lesz. A minimumok 1 és 7, a maximumok 12 és 16 fok között alakulnak.

Pénteken az ország nagy részén sok napsütésre van kilátás. Délután és este főként északon és északnyugaton alakulhatnak ki újabb záporok, néhol akár zivatar is. A nyugati, északnyugati szél mérsékelt, többfelé élénk lesz. Hajnalban 0, +5 fok között alakul a hőmérséklet, de a hidegre érzékeny helyeken gyengén fagyhat. Napközben 12 és 17 fok közé melegszik a levegő.

Szombaton a többórás napsütés mellett erőteljes lehet a gomolyfelhőképződés. Elszórt záporok, néhol zivatarok főként a Dunántúlon és északon alakulhatnak ki. Nyugaton megélénkülhet, néhol megerősödhet az északias szél. Hajnalban északon, északkeleten süllyedhet fagypont köré a hőmérséklet. Napközben 13-18 fok valószínű.

Vasárnap már felhősebb idő jöhet. Szórványosan eső, záporok, néhol zivatarok előfordulhatnak. Az északi, északkeleti szél többfelé megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik. A csúcshőmérséklet 11-18 fok között alakulhat.
Kiadta: Varga Sándor (tegnap 17:51)

Hirdetés
Mit vegyek fel holnap? Réteges öltözet, esernyő
Réteges öltözet, esernyő
Hirdetés
18 Cs
12
1
19 P
13
1
20 Sz
13
1
21 V
14
2
jeles nap
22 H
10
1
jeles nap
23 K
11
0
24 Sz
12
1
jeles nap
25 Cs
13
2
jeles nap
26 P
14
2
27 Sz
16
4
28 V
16
5
29 H
17
5
30 K
18
6
1 Sz
19
6
jeles nap
2 Cs
20
8
3 P
18
8
4 Sz
19
8
5 V
19
8
jeles nap
6 H
19
8
7 K
20
8
8 Sz
19
7
9 Cs
18
7

Pollenjelentés

Kőrisközepes
Nyíralacsony
Platánalacsony
Eperfafélékközepes
Tölgyközepes
Dióalacsony
Fenyőfélékalacsony
Gombákalacsony
Csökken a pollenterhelés

A lehűlés miatt visszaesett a pollenterhelés, de folytatódik a pollenszezon legerősebb időszaka.

A tölgy pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja közepes-magas tartományban alakul.

Az eper-, platán, a nyír, a kőris, a fenyő-, ciprus- és tiszafafélék pollenszintje közepes, helyenként a magas szintet is elérheti.

Alacsony-közepes koncentrációban van jelen a komlógyertyán, a juhar, a fűz, a bükk és a vadgesztenye virágpora.

A fák közül csökkenő mennyiségben, de még jelen van a gyertyán, a nyár, az éger és a szil pollenje is.

A kültéri allergén gombák spóraszáma az alacsony-közepes tartományban alakul.

Orvosmeteorológia

Csütörtökön kettősfronti hatás terheli szervezetünket.

A hideg reggelen felerősödhetnek ismét a kopásos eredetű, ízületi bántalmak, melyek napközben is előfordulhatnak az átlagosnál hidegebb idő miatt.

Emellett fejfájás, görcsös panaszok, vérnyomás problémák is előfordulhatnak.

A szelesebb időben fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, a szél ingerlékenységet, nyugtalanságot kiválthat.

Alacsony lesz hő- és komfortérzetünk, nagy lesz a megfázásveszély, ezért ajánlott a réteges öltözet.

Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről sem!

Közlekedésmeteorológia

Csütörtökön kezdetben keleten, délkeleten kell esőtől vizes, csúszós utakra készülni.

Napközben pedig elszórt záporok tehetik átmenetileg nevdvessé az érintett útszakaszokat.

Helyenként aprószemű jégeső is előfordulhat.

Az élénk, erős északi, északnyugati szél jelentősen csökkentheti a járművek menetstabilitása.

Hajnalban, reggel a szélcsendesebb tájakon foltokban pára, köd okozhat átmenetileg korlátozott látási viszonyokat.

A naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Vezessünk fokozott óvatossággal, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Csütörtökön is változóan felhős-napos idő várható a tó térségében, időnként egy-egy futó zápor kialakulhat. Élénk, erős lesz az északnyugati szél. Délután 12-14 fok körül alakul a hőmérséklet.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
13°C
Adria
Adriai előrejelzés

Csütörtökön gyakran megnövekszik a felhőzet az Adria térségében, és időnként eső, zápor, zivatar kialakulhat. Többfelé szeles időre van kilátás. Délutánonként 12 és 18 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet.

A tenger vize Pulánál 18, Splitnél 17 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
17°C
felhős
19°C
felhős
18°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép