Egy északnyugatról délkelet felé mozgó ciklon és a Nyugat-Európa felett lévő anticiklon közös áramlási rendszerébe kerültünk, ennek köszönhetően mozgalmas napok előtt állunk.
Lassan nyugaton is megszűnik a csapadék és északkelet felől mindenütt csökken a felhőzet, szerdán hajnalban újra erős fagyokra számíthatunk. A hőmérsékletek akár -20 fok alá is csökkenhetnek majd.
A Győr-Keszthely-Nagyatád vonaltól nyugatra továbbra is hófúvások nehezítik a közlekedést, máshol megkezdődött a felhőzet felszakadása.
Az Index jelentése szerint szerdától Mohács és Újmohács között is szünetel a kompközlekedés az erősödő dunai jégzajlás miatt.


A Duna-Tisza közén és keleten a várakozásoknak megfelelően megkezdődött a felhőzet felszakadozása, míg a Duna vonalától nyugatra továbbra is a hófúvásoké a főszerep.
Az imént említett, rendkívül hideg éjszakáknak köszönhetően a szakemberek komoly esélyét látják annak, hogy Mátyás király idejét idézzük, avagy, hogy jövő hétre a jég teljesen beálljon a Dunán. Képriportunk a témáról itt!
Szerdától már mindenütt csökken, felszakadozik a felhőzet, ezért hajnalonként rendkívül hideg lesz, a vastag hótakaróval borított, derült tájakon akár -20, -25°C is lehet.
A mai napon eleinte még az ország nyugati kétharmadán, majd inkább már csak a Dunántúlon számíthatunk további havazásra, hószállingózásra, estére azonban várhatóan mindenütt megszűnik a csapadék. A Nyugat-Dunántúlon addig akár még 3-5 cm friss hó is hullhat.

A Budapest-Kiskunfélegyháza-Makó vonaltól nyugatra továbbra is kitartóan havazik, Vas, Zala és Somogy megyéből számos észlelőnk jelentett már hófúvást. Közlekedjünk óvatosan!
Bár a fővárosban ez kevésbé érződik, az immár szintén hóval borított Nyugat-Dunántúl régióiban viharos szél tombol, és emel feltehetően nem elhanyagolható hótorlaszokat. Soprontól Győrig, Szombathelytől Zala megye nagy részén át egészen a Balatonig 50-70 km/órás széllökések jellemzőek, amelyek igencsak megnehezíthetik a közlekedést. Jelenleg a "leghűségesebb városban" 45, míg Balatonfenyvesen 61 km/órás, dermesztő fuvallatokat mérünk.
Az elmúlt 40 év legalacsonyabb hőmérsékletét mérték Mallorcán, a földközi-tengeri üdülőszigeten -5,7 °C-ot jegyeztek fel előző nap reggelen.
A Dunántúlon hófúvást okozó szél az elmúlt órákban az Alpokalján és a Balaton nyugati felén volt a legerősebb. A Kendig-csúcson 80 km/h-s, Keszthelyen 76 km/h-s, Balatonfenyvesen 51 km/h-s volt a legerősebb széllökés.
A Dunántúlon számos helyről számoltak be hófúvásról észlelőink, a Budapest-Hódmezővásárhely vonaltól nyugatra továbbra is havazik.
Az Észak-Dunántúl is megkezdte a kifehéredést: nagyrészt lepel-6 cm hullott eddig, de a Bakonyban helyenként 10 cm-t meghaladó hóréteg alakult ki. Eplényben a Nordica Síaréna 60-70 cm hóval várja a síelőket.
Keleten megszűnt a csapadék, ott borult égre tekinthetünk fel, közben Baranya megyében 35 és 40 cm közé hízott a hó vastagsága. Végre északnyugatot is hólepel borítja.
Kedden a magasban enyhébb légtömegek áramlanak hazánk fölé, emiatt a délutáni órákban várhatóan kicsit magasabbra szöknek a hőmérsékletek: keleten -1 és -5°C, nyugaton -3 és -8°C között alakulnak majd a maximumok. Ezt követően visszatér a fagyos, zord idő.

A délkeleti országrészben elállt a havazás, borongós az ég, máshol azonban továbbra is hópelyhek hullanak alá az égből. Nyugat- és Észak-Dunántúlon már majdnem elérik a széllökések a viharos fokozatot, egyelőre erős, 50-60 km/h közötti lökéseket mértünk.
A vártnál hamarabb érkezett és intenzívebben hullik a hó a Mátrában. A hétvégén lehullott kb. 20 cm friss hónak és a mai intenzív havazásnak
A nagy hó miatt Baranya megye teljes területés tanítási szünet lesz kedden és szerdán - írja a Bama.hu.
A keleti és a nyugati határszél kivételével az ország túlnyomó részén jelenleg is -10 fokot mutatnak a hőmérők, a szeles területeken azonban testünk ezt akár -15, -20 foknak is érezheti. Öltözzünk rétegesen!
Az Alpokalján, illetve a Dunántúl egyes területein az élénk, időnként erős szél hófúvásokat eredményezhet, kisebb hóbuckákat építhet!
A Nyugat-Dunántúlon kezd feltámadni a szél, az elmúlt órában már egy-egy erős lökés is előfordult. A Kendig-csúcson 56 km/h-s lökést regisztráltunk.
Délen már mindenütt 20 centinél vastagabb a hóréteg, de Szeged környékén és a Viharsarokban a 30-45 cm-t is eléri. Jelenleg az északkeleti csücsök kivételével már mindenütt hullik a hó.
Az északi határszél kivételével már mindenütt eleredt, észlelőink ráadásul számos helyről jelentettek intenzív, nagy pelyhes havazást. Ha ez így folytatódik, gyorsan fog gyarapodni a helyenként már amúgy is vaskos hóréteg.
12 géppel tisztítják a főbb buszvonalakat Pécsett. A belvárosban kalcium-kloriddal szórták meg az utakat, ami jóval hatékonyabb mint a sózás, már mínusz tíz fokban képes felolvasztani a jégpáncélt és megolvadt állapotban kevésbé káros a növényekre, mint a nátrium-klorid - olvashatjuk a Bama.hu oldalán.
"Szegeden jelenleg 50 cm.Most is szakad és a közlekedés akadozik. Több utcában méteres hótorlaszok alakultak ki, nehezítve ezzel a gyalogos közlekedést is. Tegnap több helyi buszt az utasok szabadítottak ki" - írta Bokk Böbe olvasónk Facebook profilunkon.
A közterület-felügyelők is büntethetnek, ha valaki nem takarítja el otthona elől a havat. A só használat tilos, alkalmazzunk alternatív módszereket, különben akár 50 ezer ft-os büntetést is kaphatunk!
A 2/A jelzésű úton Dunakeszi előtt egy autó megcsúszott és az árokba borult, szerencsére súlyosabb sérülés nem történt, de lelassult a forgalom - jelentette helyszínen tartózkodó munkatársunk. Vezessünk lassan, csúszósak az utak!
Megállíthatatlanul terjed a csapadékmező, már az ország kétharmadán havazik, már a fővárost is elérte a csapadék. Agglomerációs tékrépünk!
Friss hó ugyan még nem esett északon, a szél ennek ellenére hordja a korábban lehullott havat, emiatt járhatatlanná vált a 3605-ös jelű út 11-23 km, Gesztely-Újharangod között; a 3704-es jelű út Pere-Abaújszántó között; a 3705-ös jelű út Abaújkér-Aranyospuszta között és a 3716-os jelű út Vilmány-Fony között - tájékoztat az Útinform.
A havazás határa már északabbra húzódott, jelenleg az egész déli országrészben havazik, jelenleg a Balaton-Szolnok-Gyula vonal a választó. A legtöbb hó délnyugaton várható, ott 10-15 cm, vagy akár ennél több is hullhat.
Nagyjából a Nagykanizsa-Dombóvár-Kiskunfélegyháza vonaltól délre már elkezdődött az újabb havazás, a felhőzet megnövekedésével jelentősen megemelkedtek a hőmérsékletek. Jelenleg az agglomerációban és északon van a leghidegebb.
Ahogy Időkép térképünkön látszódik, az ország déli részén, Baranya, Bács-Kiskun és Csongrád megyékben már havazik. A havazás folyamatosan terjed észak felé.

Tovább hűlt a levegő, a főváros peremén -23 fokot mértek.
Soha nem volt még ennyire alacsony a csúcshőmérséklet hazánkban február 4-én és 5-én. Az eddigi legalacsonyabb maximumhőmérsékletet 1950-ben mérték Nyíregyházán, akkor -12,5 fokot. Most szintén Nyíregyházán volt a legalacsonyabb a napi csúcshőmérséklet február 4-én, -13,2 fok. Vasárnap is Nyíregyháza volt a leghidegebb a napi csúcshőmérséklet -11,3 fokkal, megdöntve az 1956-ban, Orosházán mért -9,6 fokot - jelentette az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Nógrád megye déli csücskében, Kállón már -22.9 fokot mutat a hőmérő, de az ország középső harmadán hasonlóan hideg van: mindenütt -20 fok köré csökkent a hőmérséklet. A fővárosban is mindössze -13 és -17 fok van, fagyos éjjel előtt állunk.
A Nógrád megyében található Kálló településen már -21.9 C°-ot mér Jazmin98 nevű felhasználónk automatája. Jelenleg hőtérképünkön közel 450 folytonosan frissülő mérőpont található - köszönjük mindenkinek, aki hozzájárul Nézőink tájékoztatásához!
A ma hajnalban várható, akár -20, -25 C°-os hidegben a gépjárművek indításához szükséges akkumulátorok lemerülhetnek, és előfordulhat, hogy nem fog elindulni az autónk.



Jelenleg Komárom-Esztergom megye és az ország északkeleti csücske kivételével mindenhol kisütött a Nap. A felhőtlen ég a kellemes napsugarak után este megbosszulja magát: a derült égbolton éjszaka jóval gyorsabban tud kisugározni a hőenergia, reggelre sok helyen -20, akár -25 fokig is hűlhet majd a levegő!
Már sehol sem kötelező a hólánc használata - tájékoztatott az Útinform. A főutak most már jól járhatóak, most már a korábban külvilágtól elzárt, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében fekvő Girincs is megközelíthető - írja a Boon.hu.
Ma este a több helyen megszűnő felhőzet és a frissen hulllott hótakaró miatt zuhanásnak indul a hőmérséklet, reggelre -20 és -25 fok köré is zuhanhat a hőmérséklet.
"A tegnapi apró szemű, könnyen söpörhető, szurkálós havazást, ma reggelre felváltotta a gyönyörű, "klasszikus" hópelyhek hullása, jól láthatóan elkülönül a két réteg egymástól. 11 cm hó hullott, a napkorong átdereng néha a felhőkön, reggel még csendesen havazott, mostanra csak szállingózik" - számolt Piros76 nevű észlelőnk Kőbányáról. Agglomerációs térképünk itt érhető el!
A Bakony térségében, a Duna-Tisza közén és északkeleten továbbra is szállingózik a hó, máshol már a napsütéses, hideg időé a főszerep. Az országos átlag -8 fok.
A várakozásoknak megfelelően nyugaton és a Duna-Tisza közén már többfelé megkezdődött a felhőzet felszakadozása, ugyanakkor ezeken a területeken elszórtan és keleten továbbra is hópelyhek hullanak alá az égből.
A horvátországi intenzív havazás és útállapotok miatt a magyar - horvát határszakaszon Udvarnál, Berzencénél és Barcsnál a kifelé tartó kamionokat nem engedik belépni az országba, hanem a határon várakoztatják - tájékoztat az Útinform.
25 cm hó esett összesen. Ezt a szél szépen összehordta néhol 1 m-es hófalakká. Az utak nagyon nehezen járhatóak, de véleményem szerint a '99-es tél ettől keményebb volt - írta Kovács Ákos észlelőnk Nyíregyházáról.
Az országban átlagosan -11 fok van, a legtöbb városban továbbra is szállingózik, havazik, a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten továbbra is előfordulnak élénk lökések, melyek hordják a havat.
Ha felszakadozik a felhőzet, netán kiderül az ég, iszonyú, -20, -25 C°-os vagy még annál is extrémebb éjszakai hideg (legalábis hazai mércével). Aztán feltámad a szél (hófúvás, ami persze komolytalan csintalanság a szibériai helyzethez képest), végül újabb havazás (a hét első napjaiban). A télimádók igazán nem panaszkodhatnak! Mindenki más legyen nagyon, nagyon óvatos és felkészült, mielőtt szabatéri túrára, vagy utazásra készül.
Kisebb kihagyás után a fővárosban és a peremkerületekben is immár 24 órája folytonos a havazás, hószállingózás. Bár az utakat megfelelően felszórták a Közterület-Fenntartó járművei homokkal kevert sóval, sajnos még ez az egyveleg is viszonylag hatástalan -10-12 C°-os hőmérsékletek mellett. A leeső (hatalmas) pelyhek gyémántszerű kristályként csillognak az úttesten, amely rendkívül csúszós, nagyon óvatosan kormányozzunk és fékezzünk!
Hajnalra várhatóan egyre inkább észak-északkelet felé húzódik a csapadék, hajnalban már csak északkeleten számíthatunk jelentősebb havazásra, a Dunántúlon hószállingózásra. A szél a Tiszántúlon továbbra is hordani fogja a havat. Vasárnap napközben már sok helyen felszakadozhat a felhőzet.
A Zempléni hegyvidéki utakon a Hernád-völgyében a hóátfúvások miatt több útszakasz csak egy nyomon járható, a kritikus területeket lezárták.A 37-es főutat is lezárták Gesztely és Bekecs között - olvashatjuk az Útinform tájékoztatóját.
A nyugati határszél kivételével továbbra is változó intenzitással hullik a hó, északkeleten az erős, időnként viharos lökésekkel kísért szél jelenleg is hófúvásokat produkál. Eközben a száraz Kendig-csúcson 92 km/h-s lökést mért szélmérőnk.

A Wizzair brüsszeli járata egyelőre nem tud leszállni, feltehetően a 31-es jobb kifutópálya csúszóssága miatt. Jelenleg 5180 méter magasan repül, egészen addig körözve Isaszeg és Sülysáp felett, amíg a közelkörzeti irányítás engedélyt nem ad neki a süllyedésre. 23:55-kor az élő rádiókommunikációból kiderül, hogy jelenleg a futópálya 3/4-énél járnak a hókotrók.
A várakozásoknak megfelelően Győr-Moson-Sopron megyében is megkezdődött a csapadék-kiválás; igaz, a legnyugatabbra fekvő területek Sopron és Szombathely vonalában még lepelnyi havat sem láttak. Győrben és környékén 1-2 cm vastagságú hóréteget jelentettek észlelőink.
Zalában és a Zemplénben a súlyos mínuszok jellemzően immár 60 km/órás lökésekkel párosulnak; a középső országrész egyelőre kevésbé érintett. Közlekedjünk nagyon óvatosan!
Torna után immár Szarvaskő, Tiszaújváros és Sátoraljaújhely térségében is 40-50 kilométeres lökéseket regisztrálunk.
A BorsodWeb Kft. Tornán működő másodperces szélmérőjével 82 km/órás lökéseket mértük az elmúlt percekben (Észak-keleti határ, félúton a Bükk és a Zemplén csúcsai közötti völgyben). A mérés hitelességét a Kassáról származó Metar adat is megerősíti (78 km/h). További részletek széltérképünkön!
A modellek szerint főleg nyugaton lesz nagy szél (ahol egyelőre kevesebb a hó), de még így is nagy torlaszokat emelhet. Jelenleg a Dunántúl nagy részén 30 km/h körüli, 40-50 km/órás lökésekkel tarkított alapszél hordja a már lehullott, fagyott csapadékot, de északkeleten is jelentős a légmozgás.
Az ország déli és keleti vasútvonalain több helyen is problémát okoz a váltóállítás, ezért átlagosan 30-40 perces késéssel közlekednek a vonatok - írja az Index. A MÁV élő vasúti térképén jelenleg 17 vonat látható 1 óránál nagyobb késéssel.
Kecskemét előtt felborult egy kamion, melybe 3 személyautó is belerohant az M5-ösön.
Ferihegyen várakozó munkatársunk jelentése szerint több járat késik. A bemondóban elhangzó információk alapján az érkező gépek egy része Pozsonyban várakozik. Az egyes járatokról a reptér honlapján lehet tájékozódni.
Mindkét irányban lezárták az M0-ás Dunakeszi-Újpest lehajtóját - jelentette helyszínen tartózkodó munkatársunk. Az 2/A jelzésű úton két balesetet is van, egyik a 23-as kilométerkőnél, a másik a Megyeri-hídnál.
Problémák nélkül, menetrend szerint közlekednek a BKV járművei minden viszonylaton - írja az Index. Sok helyen latyakosak, havasak az utak, de nincs járhatatlan úttest.
A boltokban már tavaly megjelentek az alternatív anyagok: a zeolit, a fűrészpor és a lefagyott jég és hó olvasztását a konyhasónál sokkal hatékonyabban végző, a növényeket nem károsító acetátok és karbamid alapú jégolvasztó szerek. További kiváló módszer a hó ellapátolása, seprése a ház előtti járdáról - tájékoztat a Levegő Munkacsoport.
A hófúvás miatt egy út járhatatlanná vált Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, egy másik útszakaszon pedig személygépkocsival már csak nehezen lehet közlekedni - tájékoztat a Magyar Közút Zrt.
Az ország északnyugati csücskének, Sopron és Kőszeg térségének kivételével az egész országban - hol kisebb, hol nagyobb intenzitással havazik. A Nyugat-Dunántúlon nem ritkák a 60-70 km/h-s széllökések sem.
Egyre többfelé találkozhatunk elakadt autókkal, kisebb-nagyobb megcsúszásos balesetekkel, az utakat ugyanis hiába takarítják, a szél folyamatosan visszapakolja a havat. Az M7-es egyes szakaszain 60 km/h-s sebességkorlátozás van érvényben - jelentette Gergő nevű észlelőnk.
Szép nagy hó hullott délen, özönlenek a fényképek, hógolyókról és hóemberekről azonban nincs kép. Ennek is megvan a tudományos oka. A napokban hulló havat a köznyelv porhónak hívja, ilyenkor a hókristályok a nagy hidegben teljesen szilárd halmazállapotot vesznek fel, a 0 fok körül hulló vizes hóval ellentétben a kristályhoz nem kapcsolódik folyékony állapotú víz, mely az összetapasztást segítené. A nedvesítéshez használhatjuk az ún. ráleheléses, nagyobb mennyiségben a vasaláshoz és az öntézéshez is használt vízpermetezéses technológiát.
Eplény, Bánkút, Visegrád, Mátraszentlászló, Kékes, Mátraszentistván, Sátoraljaújhely - néhány a legnagyobb hazai sípályák közül, akik folyamatosan gondozott pályákkal várják a síelőket. Sátoraljaújhelyen például már 30 cm friss hó hullott.
A legfrissebb ECM előrejelzés szerint a jelenleg havazást okozó csapadéktömb holnap reggel elhagyja országunkat. Vasárnap estére előbújhat a Hold, a hóval fedett tájakon így -20 fok alatti farkasordító hideg jöhet.
A Viharsarokban a legtöbb helyen átlépte a 30 cm-t a hóvastagság, Kaposvár-Kecskemét-Debrecen széles sávjában 10-15 cm hullott eddig, a Balaton, a főváros és az északi területek térségében eddig 1-4 cm-es a hólepel. Északnyugat idáig szárazon maradt.
Jelenleg a Keszthely-Esztergom vonaltól délkeletre esik a hó hullámzó erősségű intenzitással. Így az ország 85-90%-át már összefüggő hóréteg takarja, vasárnap hajnalig érdemben nem változik a helyzet, az említett területeken további havazás várható.
Továbbra is rettenetesen hideg van az országban, melyet az erős, helyenként viharos szél még fagyosabbá varázsol. Nyíregyháza környékén mindössze -13, -14 fok van, az országos átlag dél magasságában -9 fok.
Igaz, hogy mindenütt hordja a szél a havat, de ne feledkezzünk meg arról, hogy ingatlanunk elől eltakarítsuk a havat, különben súlyos büntetésekben lehet részünk!
Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is harmadfokú riasztás van érvényben a hófúvások miatt, de több keleti-északkeleti megyében is másodfok van érvényben. (Forrás:OMSZ) Közlekedjünk óvatosan!
Az M6-os Tolna és Baranya megyei részén hó van a burkolaton. Mivel nagyon hideg van, a sózás nem fejti ki hatását, így az útburkolat állapotában nem várható jelentős javulás - figyelmeztet a Bama.hu.
A Mátraháza és Kékestető közötti bekötő utat az útviszonyok miatt teljesen lezárták, csak a síbuszok hajthatnak be. Baranya megye teljes területén kötelező a hólánc - tájékoztat az Útinform.
Hódmezővásárhelyen is már 19-20 centi hullott, az utak takarítása azonban csak lassan kezdődik meg, azok a kocsik, amik a parkolóból ki tudnak állni is csak 20-30 km/h-s sebességet engedhetnek meg maguknak - jelentette Attila.
A 6-oson, az 56-oson, az 58-ason, a 66-oson és a 67-esen hóláncot kell használniuk az autósoknak, közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője, Garamvölgyi László.
A Tiszántúl erős, de helyenként - például Nyíregyházán már 65 km/h-s, viharos - lökések kísérik az északkeleti szelet. A Nyugat-Dunántúlon szintén viharos szél tombol: Keszthelyen 60 km/h-s, Bakon 62 km/h-s, a Kendig-csúcson pedig 88 km/h-s lökést mértek másodperces szélmérőink az elmúlt órában.
A Győr-Pápa-Sümeg vonaltól északnyugatra borult az ég, de az ország többi részén mindenütt havazás kezdődött. Mostantól nincs megállás, már a Balaton déli felén is eléri a néhány cm a hó vastagsága.
Ha nem lenne befagyva a Balaton, most hatalmas hullámok ostromolnák a partot. A Hotel Helikon tetején telepített radarunk melletti szélmérő egyre erősdő lökéseket regisztrál, hamarosan viharos lehet a szél!
Néhány óra késéssel ugyan, de megérkezett az éjfélre várt havazás Budapestre. Már nem csak a peremkerületekben, hanem a belvárosban is látni a szállingózó pelyheket, amelyek egyelőre nem tudnak megtapadni a száraz, hideg úttesten - ehelyett látványos örvények formájában kavarognak a szélben a fényszórók előtt.
Bár a legerősebb (70 km/órás) lökéseket továbbra is Kőszeg környékén tapasztaljuk, immár egész Zala megyében és a Balaton nyugati medencéjében is viharos a légmozgás. 400 kilométerrel északabbra és keletebbre, a Zemplénben, Bolgdogkőváralján 51 km/órás maximumot mértünk hajnali 5 óra 10 perckor. Kassán már 63 km/h sebességű a szél.
Olaszországban, Horvátországban és Szerbiában is heves villámlás kísérte a fagyott csapadék kiválását egész éjjel, elsősorban a tengerparhoz közeli részeken. A kisüléseket a Blitzortung rendszerén kívül az Időkép saját hálózata is érzékelte.
A havazás vonala alig-alig mozdult el észak felé az elmúlt órákban, és bár a hullámzó formájú határsáv egy nyelve benyomult a Bakonyba és elérte a Velencei-tavat is még éjféltájt, a fővárosban egyelőre nyoma sincs csapadéknak.
A Bakonyban, Budapest déli részén, illetve az Északi-középhegység lábánál is hóhullás kezdődött, miközben délen néhol, például Makón Lucifer jelentése szerint már 15 centi esett.
A fenntartó döntése szerint tanítási szünet lesz hétfőn és kedden a Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskolában, Battonyán - olvashatjuk a Beol.hu oldalán.
A XVIII. kerületben, Pestszentimrén és a XI. kerületben, Kelenföldön már szállingózik a hó. Havas utakkal egyelőre csak délen találkozhatunk, Budapesten készenlétben vannak a hókotrók.
A horvátországi intenzív havazás miatt a magyar - horvát határszakaszon Udvarnál és Barcsnál a kifelé tartó kamionokat nem engedik belépni az országba, hanem a határon várakoztatják - tájékoztat az Útinform. Az 58-as főúton szintén lelassult a kamionforgalom.
Már a Balatonnál, Monornál és Debrecennél is hullik a hó, az ország kétharmadán fehéredik a táj. Már-már nyaldossa a főváros peremkerületeit a csapadékmező széle.
A Mosoni-Duna torkolati szakaszán, Gönyűnél ma délután megkezdték a jég törését, hogy a kikötő továbbra is tudjon hajókat fogadni. III. fokú készültség volt érvényben - írja a Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság.
Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a szombati napra piros hófúvás-riasztást adott ki az OMSZ a viharos szélben várhatóan kialakuló magas hótorlaszok miatt. Az Alföldön másodfokú, a Dunántúlon elsőfokú lesz a hófúvásriasztás.
A havazás megkezdése, illetve a felhőzet megnövekedése óta: a legtöbb helyen nem, vagy csak néhány fokkal csökkent a hőmérséklet a nappali értékekhez képest. A Viharsarokban például szinte egész nap -10 fok volt.
Dabas térségében, illetve Ócsán már szállingózik a hó, kicsit késve ugyan, de hamarosan a fővárosban is megláthatjuk az első hópelyheket - amiből később bizony nem lesz hiány.
A fővárosban dolgozó több száz hókotrót ezekben a percekben töltik meg sóval és zúzalékkal, elsőként a kórházak és a főutakat környékét fogják megtisztítani. A következő napokban lehetőleg hagyjuk otthon autónkat - ajánlotta az MTV Híradója.
Az ország déli és keleti megyéiben éjféltől piros hóriasztás lesz érvényben. Itt ma éjféltől holnap éjfélig 30 centit is meghaladó hóréteg hullhat.
A Balaton jegének vastagsága Keszthelynél 11 cm, ott várhatóan vasárnap délelőtt 10 órakor nyílik meg a jégpálya a Városi strandon – írja a Zalai Hírlap. Balatonfüreden pénteken megnyitották 12 cm-es jég mellett jégpályát, Siófokon reggel 8-tól sötétedésig lehet korcsolyázni.
Már a Balaton-Hajdúböszörmény vonalon tart a havazás és egyre inkább terjed észak felé. Az északi megyékben többfelé erős, másutt élénk lökések kísérik a szelet, mely tovább csökkenti hőérzetünket is. Csak réteges öltözetben menjünk ki a szabadba!

Nem kell tartani a havazás elmaradásától, a jelenlegi átmeneti visszahúzódást a modellfutások előre jelezték, holnap reggelig be fog húzódni az ország teljes területe fölé a csapadékmező.
A jövő hét elején várhatóan egy újabb mediterrán ciklon felhőzete fogja elérni hazánkat, mely hétfő estétől ismét havazást okozhat - legintenzívebben a déli országrészben.
A déli-délkeleti határnál szépen gyarapszik a hó, Siklós térségében és a Viharsarokban is 5-6 cm hó borítja már a tájat.
Szinte az egész országban borultságig növekedett a felhőzet, hazánk harmadán esik egyelőre a hó. Lassan elkezdődik a csapadék észak felé történő terjeszkedése.
A hétvégére előre jelzett rendkívüli hideg, intenzív havazás és várható hófúvások miatt a MÁV Zrt. február 4-ére, szombatra másodfokú készültségi fokozatot vezetett be az országos vasúthálózatán. Ezen a napon a menetrendben megkülönböztetett, „hópihe” jellel ellátott, a rendkívüli helyzet alkalmával is közlekedő vonatok indulnak csak el - tájékoztat a MÁV.
A turisták által közkedvelt célpontban, Rómában is káoszt eredményezett a havazás; a Szent Péter Bazilika, a Trevi Kút, a Colosseum és a Forum Romanum egyaránt hó alatt van. Az alpesi régióban helyenként -30 fok alá csökkent a hőmérséklet, a milánói dóm szintén fehérbe borult.
A havazás északi irányba történő terjeszkedése, északra tolódása a vártnak megfelelően ideiglenesen lelassult. Naplemente után azonban felgyorsul a folyamat, és kora estétől már a főváros térségében is számolni kell hószállingázással, gyenge havazással.
A havazás továbbra is az ország déli, délkeleti sávjában jellemző, idáig észlelőink jelentése szerint Mezőhegyes vezet 6 cm-rel, ezt követi Almáskamarás és Szeged 5 cm hóvastagsággal.
Ahogy az a fenti időkép térképünkön is látszik, a Dunántúl középső harmadában és Budapesten helyenként előbújt a Nap a felhők mögül. Ez azonban nem tart majd sokáig, órákon belül elkezdődik a havazás.
A MÁV élő térképén nyomonkövethető minden járat, külön színekkel jelezve a késést. Utazás előtt érdemes tájékozódni!

Az egyik békési iskolában egy hetes szünetet rendeltek el, míg Békéscsabán rövidített órák megtartását rendelte el az alpolgármester - írja a Beol.hu.
Ugyan a havazás elkezdődött, mit sem enyhült a fagyos idő: a Nyírségben -13 fok, a Viharsarokban -11 fok, a legmelegebb pedig az agglomerációban van, de ott is mindössze -6, -8 fok közötti értékeket mutatnak a hőmérők. Figyeljünk oda bőrünk védelmére!
A Magyar Víziközmű Szövetség szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében felhívja a lakosság figyelmét, hogy az elkövetkező napokban várható nagy hideg miatt készítsék fel a vízmérőaknákat, a kerti csapokat, a fagy által veszélyeztetett, falon kívül futó vízvezetékeket a fokozott hidegre. Aki vízszivárgást észlel, haladéktalanul jelentse be vízszolgáltatójánál!
A legújabb GFS futás időben még előrébb hozta a havazás északra tolódását, akár a késő délutáni órákban is megláthatjuk már az első hópelyheket. Ennek várható időpontját Siófokon 15-16 óra közé, míg Budapesten és Miskolcon 19-20 óra magasságába becsüljük.
A hó miatt jelenleg tizenegyezer ember van elvágva a külvilágtól Szerbiában abban a tizennégy községben, amelyben rendkívüli állapotot hirdettek - írja a Magyar Szó.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat a szombati napra több déli és keleti megyére piros riasztást adott ki, miszerint a 24 óra alatt lehulló mennyiége meghaladhatja a 30 cm-t.
A déli megyékben már közepes intenzitással hullik a hó, lassan összejön az első cm - azaz még 40x, 50x ennyi várható a havazás végére. Szegeden mintegy -11 fokban szakad a hó, melyet már most hord az élénk északkeleti szél.
Ugyanis az az ingatlantulajdonos, aki erről megfeledkezik, akár 100 ezer ft-os büntetést is kaphat! A probléma egyelőre csak a déli országrészben élőket érinti, de holnapra már mindenütt aktuálissá válik a kérdés.
Hazánk keleti-délkeleti harmadán már most megélénkült az északkeleti szél, néhány erős lökés is előfordult már, ám estig egy-egy viharos erejű lökés sem kizárt. Később a nyugati megyékben is feltámad a szél, ezért a közlekedők mindenképp készüljenek fel a hóátfúvásokra!



Reggelig a Pécs-Baja-Hódmezővásárhely vonalig húzódott fel a havazás. A várható kezdés időpontját a jobb felül látható térkép tartalmazza.

25 kilométerre a délnyugati határtól, a horvátországi Eszéken már szállingózik a hó, megállíthatatlanul közeledik hazánk felé a csapadék.
A legfrissebb GFS futás szerint a ciklon a korábbinál északabbra húzódna, amely azt jelentené, hogy gyorsabban tolódna felfelé a havazás az eddig vártnál: e szerint Budapesten már kora este szállingózna a hó.

A vajdasági Újvidéken, hazánktól körülbelül 100 km-re is szállingózni kezdett a hó - jelentette Erzebet Glusica szerbiai észlelőnk.
Országhatárunktól nagyjából 200 km-re délre, Szerbia fővárosában, Belgrádban már elkezdődött a havazás. Európai Időkép-térképünk »
Az ukrajnai Ivano-Frankivskon -30 fokos fagy tombol, de a Kárpátok más területein is -20 fok alá hűlt a levegő. Itthon sem tombol a meleg, Jósvafőn -18.6 fok van.
A ma kora délutáni mérésekből számolt, friss előrejelzés alapján holnap délelőtt éri el a szerb-magyar határt a havazás, majd komótosan kezd el észak felé terjedni, éjfélre érheti el a Balaton-Budapest-Miskolc vonalat, Sopronban egészen szombat délelőttig kell várni a havazásra. A havazás csak vasárnap délelőttig tart, de kedden újabb havazás érkezhet dél felől, mely elsősorban a Dunántúlra hozhat további friss hóréteget. A várható hómennyiség és a havazás kezdetének időpontja fenti térképeinken látható!


A legfrissebb előrejelzés alapján nem kizárt, hogy a szerb és a román határon akár fél métert megközelítő hóvastagság alakuljon ki a hétvégi hóhelyzetben. Budapesten is jó eséllyel hullhat 20 centinél vastagabb hó. Friss prognózisunk a fenti térképen látható!


Egy pozitív hatása mindenképpen lehet a hétvégén várhatóan kialakuló hótakarónak: ez pedig az ősszel vetett szántóföldi növények védelmét jelenti. A korábban elvetett őszi búza, árpa, repce hosszú távon ugyanis nem tudja átvészelni károsodás nélkül ezeket a hosszú, fagyos periódusokat.

Lassan délután 13 óra van, mégis mindössze -6 fok az országos átlaghőmérséklet, Nyíregyháza környékén -10 fok van, egy-egy széllökés hatására ezt azonban jóval kevesebbnek érezhetjük.

Ma még számottevő fronthatás nem érvényesül, de a hideg, már-már zord levegő továbbra is kihívást jelenthet szervezetünk számára. A megélénkülő szél szárító hatással bír, bőrünk kiszáradása ellen zsírdús krémekkel védekezhetünk.
A reggeli órákban pótlóbuszok szállították a 47-es és 49-es villamosok utasait, a nagy hidegben ugyanis elromlott a váltó. A hibát azóta kijavították - írja az Index.
A modellfuttatások zöme a keddi napra - még nagy bizonytalanság mellett - újabb havazással számol. A mostani számítások szerint ezesetben a déli, délkeleti országrész ismét jelentős mennyiségű, 10-20 cm friss havat kapna.
Ma van Gyertyaszentelő napja. Népi megfigyelések szerint, ha ezen a napon süt a nap, a barlangjából előbúvó medve árnyékát meglátván visszatér további téli álmot aludni, miszerint még hosszú lesz a tél. Ha hihetünk a népi jóslatoknak, akkor idén is még legalább 40 napig tartani fog a hideg idő.
A jelenlegi modellfutások alapján holnap kora délutántól az ország déli felén kezdődő észak-északnyugati irányba terjeszkedő havazásra készülhetünk, mely péntek késő este, szombat éjszaka éri el a főváros térségét, szombat reggel vélhetően már a legtöbb ember hólapátok kaparó hangjára fog ébredni. Az élénk szél a Dunántúlon és a keleti tájakon hófúvást okozhat, emellett a hőmérséklet is igen alacsony marad napközben, -5 és -10 fok közötti csúcsértékekre számíthatunk. A várható minimum hóvastagság területi eloszlása vasárnap estig megtekinthető térképünkön.
Visszaállt a sorba az amerikai GFS előrejelzés legfrissebb futása: péntek déli óráktól dél felől fokozatósan húzódik majd Magyarország fölé a havazás, péntek éjféltől hétfő hajnalig, 2 napos, északnyugat kivételével szinte országos havazással számol. A várható hóvastagság továbbra is megtekinthető fenti térképünkön!

Éjfélig várjuk a tippeket a hétfő hajnali országos minimumhőmérsékletre és a Szegeden lehulló hó mennyiségére. Már több mint félezer tipp érkezett.
Az éjszaka folyamán észak-északkeleten több helyen megerősödik a szél, amely tovább csökkenti majd hőérzetünket. Északkeleten akár 50-60 km/h-s lökések is kialakulhatnak, ez mindenképp jó hatással lehet a nagyobb városok szennyezett levegőjére. Nagy Hideg-hegyen az elmúlt órában már 51 km/h-s lökést regisztrált másodperces szélmérőnk.

Az európai előrejelzés legújabb futásában két hullámban érkező havazással számol. Az első felvonás péntek délután kezdődne délen, ami szombat hajnalig az ország kéthatmadára terjedne át. Egy napon át havazna különböző intenzitással, az északnyugati területek kivételével jelentős hó eshet. Vasárnap a ciklon visszapörgésével egy újabb hullámban szintén országos havazást prognosztizál. A hóvastagság előrejelzésünk továbbra sem változott, a fenti térképen megtekinthető.
A legfrissebb GFS előrejelzés gyakorlatilag megegyezik a 6 órával ezelőttivel. Másfél óra múlva érkezik majd a megbízhatóbbnak titulált ECM modell eredménye.
Számos olvasónk keresett meg, hogy mikor tesszük közzé legfrissebb térképes hóvastagság előrejelzésünket. Ahogy azt a térkép felett is jelezztük, az előrejelzést folyamatosan felülvizsgáljuk, de egyelőre nem látjuk okát a változtatásnak, tegnap kiadott előrejelzésünk most is helytállóan tükrözi várakozásunkat.


Bár idehaza sincs éppen strandidő, a Kárpátokon túl közel 10 fokkal van hűvösebb. Krakkóban ma csupán -13 fokig, Lvivben -15 fokig melegedett (!) a levegő délután. Tekintse meg hőtérképünk közép-európai kivágatát!

Holnap reggel is nagy hideg várható, az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú hidegriasztást adott ki Magyarország északi és keleti területeire, azaz Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén holnap reggel helyenként ismét -20 fok alá csökkenhet a hőmérséklet.
A legfrissebb előrejelzések kis késéssel jelzik a ciklon érkezését hazánkba. A kora reggeli mérések alapján számolt amerikai GFS előrejelzés meglehetősen visszafogottá vált, délen péntek estétől, a középső országrészben csak szombat délutántól kezdődne a havazás, mely a hétfő délelőtti órákig tartana.
A derült éjszaka meghozta eredményét: a délnyugati megyéket kivéve országszerte -10 fok alá csökkent a hőmérséklet, az Aggteleki Nemzeti Park jósvafői mérőpontján -18.5 fokot mértek hajnalban. Tőlünk keletre azonban nem ritkák a -20 fok alatti értékek, a Kárpátokban jelenleg -28 fok is előfordul, míg Csíkszeredáról -27 fokot jelentett Voyager2 észlelőnk. Jó reggelt Mindenkinek!
Versenyt hirdetünk észlelőink között, a hétfő hajnalban várható legalacsonyabb hőmérsékletet és a hétfő reggel Szegeden mért hóvastagságot lehet megtippelni. A hóváróknak vagy a szkeptikusoknak lesz igaza? Holnap éjfélig várjuk a tippeket.
Tegnaphoz képest pont az ellenkező prognózist számolta az amerikai (GFS) és az európai (ECM) számítógépes előrejelzés: míg a megbízhatóbbnak tartott európai egyre nagyobb hóvastagsággal számol a hétvégére, a kora esti adatok alapján számolt, pár percre frissített amerikai modell jelentősen csökkentette a várható havat.

Az imént közzétett európai ECM előrejelzés ismét országos havazással számol, így mindkét elterjedt számítógépes prognózis megerősíti, ami napok óta körvonalazódik: hétvégén jelentős hóhelyzet lehet, melyet helyenként viharos szél is kísérhet. Az eseményeket továbbra is élőben közvetítjük!
Sokan emlegetik az 1987-es telet, ami még amiatt is emlékezetes lehet, hogy minimum és maximum hőmérsékleteket tekintve is évszázados rekordok dőltek meg; Budapesten például 1987. január 13-án hajnalban mindössze -25.6 fokot mértek (máig ez tartja a rekordot), sőt, a fővárosban akkor kora déluátnra is csak -16.7 fokig emelkedett a hőmérséklet. Nos, a fagyos levegő beáramlásának köszönhetően most is erőteljes fagyokra számíthatunk, péntektől pedig a feltámadó szél egyenesen csontig hatoló hideghez vezethet.
Ezekben a percekben publikálják a legfrissebb amerikai előrejelzést. A friss prognózis tartja a korábbi számításokat, pénteken főként délen és keleten, szombattól viszont országos havazással számol. A hétvégén Tiszántúlon és a Dunántúl nagy részén erős, időnként viharos (70 km/h-s) lökések is kísérhetik a havazást!

Menetrend szerint megérkezett az esti 8-as ECM előrejelzés. A modell főfutása csak az Alföldre vár havazást, ugyanakkor a fáklyadiagrammot elemezve a különböző tagok hétfőig a középső országrészben átlagosan 5-10 cm, az Alföldön 15-20 centiméteres hótakaróval számolnak. A GFS futás (jelenleg) ennél jóval optimistább, helyenként 30 cm feletti hótakaróval számol.
Szerkesztőségünk a Wetterzentrale oldalán fellelhető archívum és a mostani előrejelzések összevetésekor jelentős makroszinoptikus egyezőséget talált a híres 1987-es hóhelyzettel. A hóhelyzet kialakulásának jó esélyei vannak, a mediterrán ciklonos helyzetekben ugyanakkor a végkimenetel mégis az utolsó órákban is gyökeresen változhat. Most beszéljenek a képek!
Az amerikai GFS modell legfrissebb, déli adatok alapján számolt előrejelzése továbbra is több napos, országos havazással számol, a hét végére kialakuló akár 30 centiméteres hóréteggel. Kiváncsian várjuk az európai ECM előrejelzés másfél óra múlva megjelenő friss prognózisát. Tartsanak velünk!
Megérkezett a szakmai körökben az egyik legpontosabbnak tartott ECM modell éjféli futása, mely délebbre helyezi át a csapadékot, így a nagy havazás csak az Alföldre korlátozódna. Az előrejelzés valódi üzenete ugyanakkor az, hogy az előrejelzések továbbra is bizonytalanok így 4 nap távlatából. A következő ECM futtatás este 8 körül kerül nyilvánosságra.
A tegnapinál is több hóval számol az amerikai GFS modell legfrissebb, éjféli futása. Bár 4 nap távlatából továbbra is felelőtlenség lenne konkrét hóvastagság értékeket prognosztizálni, említésre méltó, hogy a számítógépes előrejelzések péntektől keddig tartó, megszakítás nélküli havazás esélyét látják, melyek komoly hóhelyzetet okoznának hazánkban, országszerte 30 cm-nél is vastagabb hótakaróval.
Ahogy azt már megírtuk, az elmúlt évek legkeményebb téli hete elé nézünk, a szibériai eredetű légtömeg fogcsikorgató hideget hoz hazánkba. Az északkelet felől érkező hideg, száraz levegő egészen Nyugat-Európáig utat tör majd magának.
Friss fényképe van? Küldje el nekünk!
Kánikula
Nyár
Tudatosabb emisszió
1 perce
13 perce
4:43-kor
WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 43900 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő