Fagyos hajnalokat, kora tavaszias nappalokat hoz a hétvége
Február utolsó, valamint március első napján akár kirándulhatunk is napközben.
Az egy héttel ezelőtti téli időjárást követően gyorsan belecsöppentünk a kora tavaszba. Az elmúlt napokban az évszakhoz képest enyhébb időben volt részünk, és a következő napokban sem tér vissza a tél.
Pénteken sok napsütésre számíthatunk, bár időnként lehetnek helyenként felhősebb időszakok is, viszont említésre méltó csapadék sehol sem várható. Általában gyenge, mérsékelt marad a jellemzően délkeleti, keleti irányú szél. Hajnalra elsősorban nyugaton képződhet pára, köd. Reggel -7 és +1, délután pedig 9 és 16 fok között alakul a hőmérséklet.
Szombaton túlnyomóan napos időben lesz részünk, esni sehol sem fog. Elsősorban fátyolfelhők szűrhetik a napfényt, de északon és északkeleten időnként több felhő is megjelenhet az égen. A Dunántúl északi felén, valamint a Duna-Tisza köze középső és déli tájain megélénkül a délkeleti szél, máshol általában gyenge, mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalra nyugaton többfelé pára, köd képződhet, de néhol északon is lehetnek párás, ködös körzetek. A legalacsonyabb hőmérséklet -6 és +2 fok között alakul, majd napközben 11 és 17 fok közötti csúcsértékeket mérhetünk.
Vasárnap is sok napsütésre, csapadékmentes időre számíthatunk, csak kevés felhő lesz az égen. Általában gyenge, mérsékelt marad a légmozgás. Helyenként párás, ködös lehet a reggel. Kora reggelre -6 és +2 fok közé csökken a hőmérséklet, viszont napközben megint kellemes kora tavaszi időben lesz részünk, a legmagasabb hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.
A jövő hét első napján már gyakrabban takarhatják felhők a napot, és lehetnek erősen felhős tájaink is, de számottevő csapadék továbbra sem várható. A déli, délkeleti szelet nyugaton kísérhetik élénk széllökések. Hajnalban, reggel ismét talákozhatunk párás, ködös tájakkal. Helyenként gyenge fagy még előfordulhat a hajnali, kora reggeli órákban, majd napközben 12 és 17 fok közé melegszik a levegő.
Folyamatosan frissülő előrejelzéseink nyomon követhetők itt.
Borítókép: Lica (Taksony)
Időjárással kapcsolatban szívesen várjuk képeiteket, sztorijaitokat.