Éves visszatekintő RSS

Bodrogi Attila | 2012. január 3. 16:16 | Frissítve:

Ez történt 2011-ben

Csapadékszegény évet tudhatunk magunk mögött, az éves középhőmérséklet magasabban alakult a sokéves átlagnál.

Január

2010 rendkívül csapadékos éve után 2011 első hónapja megváltást hozott, ugyanis jobbára száraz légtömegek uralták hazánk időjárását. A kezdeti hideg, ködfelhős napok után egy Nyugat-európai ciklonrendszer előoldalán délnyugatról sokkal enyhébb levegő érkezett, Boldogasszony havának több mint a fele tavasziasan enyhén telt. Olyannyira felmelegedett a levegő, hogy 15-én Szombathelyen beállt az 1993-ban Somogyszobon mért napi maximum rekord, a 13,6 °C. A hónap harmadik dekádjára aztán lassan napról-napra hűvösebbre fordult időjárásunk. A keményen fagyos éjszakákat fagyos nappalok követték, különösen a hóval területeken hűlt le jelentősen a levegő, a -15 °C körüli minimumok sem voltak ritkák. Ezen felül 4-én a nyugati megyékben élő szerencsések részleges napfogyatkozásnak figyelhettek meg, míg 29-én este 4,7-es magnitúdójú földrengés rázta meg hazánk egy részét – amiről az Időkép elsőnek számolt be Olvasóinak –, epicentruma Oroszlánynál volt.

 

Február

Böjtelő hava hidegen, erősen fagyosan indult, majd nyugat felől megenyhült a levegő, a második dekádig összességében a sokéves átlagnak megfelelő hőmérsékletű időben volt részünk, 7-én délután néhol 20 °C közeli meleget mértek. 19-től tehát egy tőlünk messze délen örvénylő mediterrán ciklon hátoldalára kerültünk, így észak felől út nyílt az Észak-Európában felhalmozódott hideg levegő előtt. 24-én és 25-én egy magassági légörvény helyeződött fölénk, nyugat-északnyugat kivételével sokfelé havazott. A tél legnagyobb havazása volt délkeleten, ott két napig hullott a hó, a 20 cm vastagságúvá hízott hóréteg miatt lelassult a közlekedés.

 

Március

Nehezen akart tágítani a tél hazánkból, 2-án például többfelé havazott. 6-án pedig egy markáns hidegfront robogott keresztül rajtunk, a megerősödő szélben hózáporok alakultak, sőt este a korábban említett délkeleti tájakon a napközben olvadó hó ismét 10 centiméteressé gyarapodott. 11-én végül megérkezett a tavasz, közel egy hétig élvezhettük a Nap langymeleg sugarait. 16-tól egy mediterrán ciklon miatt borult, csapadékos napok voltak, sőt a hegyekben hó is hullott. A csapadékos időnek végül egy Nyugat-Európa felől ránk helyeződő anticiklon vetett véget. Száraz és napról-napra melegebb levegő érte el hazánkat, ezért a tavaszi, több órás napsütés mellett egyre magasabbra emelkedtek a hőmérsékletek, 25-én Somogyban 23-24 °C körüli csúcshőmérsékleteket mérhettünk. A télies kezdetet zivataros hidegfront zárta, 26-án villámlások és dörgések kíséretében elindult a konvektív szezon.

 

Április

Változatosan, de sokfelé szárazon telt Szent György hava. A 4-én átvonuló markáns hidegfront Bakonyszombathelyen 105 km/h-ás széllökést eredményezett, záporok és zivatarok is előfordultak. Mivel a front nem okozott nagyobb mennyiségű csapadékot és napokig szeles maradt időjárásunk helyenként porviharok alakultak ki. 12-én újabb erős hidegfront érkezett, ennek nyomában pedig egy magassági hideg légörvény alakult ki. Kedvezőek voltak tehát a körülmények intenzívebb záporok, elszórtan zivatarokhoz, a hegyekben graupel-záporokhoz. A hidegcsepp eltávolodását követően anticiklonális hatások érvényesültek; sok napsütés, kevés felhő és egyre melegebb levegő alakította időjárásunkat, pár napon át a 25 °C-ot is elérték a csúcshőmérsékletek. 24-én egy légörvény helyeződött fölénk, többfelé záporok, itt-ott erősebb zivatargócokkal is találkozhattunk, 30-án Érpatakon tornádót figyeltek meg.

 

Május

Hidegen, esősen és szelesen telt a hónap első harmada, melyet leginkább a 3-ai erős hidegfront okozott. A percről-percre rovatunkban tudósítottuk a 101 km/h-ás széllökéssel átrobogó front érkezését. E mögött még napokig érkezett a hideg levegő és olyannyira lehűlt a levegő, hogy 6-a virradóra az országos és budapesti rekord is megdőlt, Zabaron -4,2 °C-ot mértek. 8-án egy magassági hidegcsepp miatt a záporokon kívül a Kékestetőn hó is keveredett a csapadékba. Néhány kellemesebb, enyhébb nap után két hidegfront is érkezett; jelentősebb eső, záporok és zivatarok is voltak, Szárazvámban tornádót figyeltek meg. Ezt követően anticiklon és benne létrejövő helyi hatások – délutáni gomolyfelhők, zivatarok – alakították időjárásunkat, az egyik hevesebb gócban 21-én halálos villámcsapás ért egy asszonyt. A következő napokban országossá váltak a zivatarok; két alkalommal is élőben – itt és itt – közvetítettük a jégesővel és felhőszakadással kísért, olykor squall line alakult cellák mozgását. Pünkösd havának utolsó napján Csongrád utcáit egy felhőszakadás után tengelyig érő víz öntötte el.

 

Június

A zivatarok rajongóinak igen kedvezően indult a nyár, 9-ig ugyanis rengeteg szép üllős felhőt láthattunk. Egy-egy hevesebb cellát cseresznye nagyságú jégeső, felhőszakadás, erős kifutószél kísért. Többek közt Pécsen és Nagykanizsán is villámárvizet okozott a 30-40 mm-nyi, rövid idő alatt lezúduló eső. Az intenzív csapadékhullás leállásra kényszerítette az M3-on autózókat. Az erősebb zivatarok után faágakat törtek le. Medárd napján az ország középső térségében pusztított a vihar. Az égiháborúval tarkított időnek 9-én egy hidegfront vetett véget, fokozatos melegedés indult el. 15-én a teljes holdfogyatkozást derült égbolt alatt figyelhettük meg. A 18-ai hidegfront után tikkasztóan meleg időt éltünk át, hőség-és UV-B-riadót rendeltek el. 23-án vonalba rendeződött zivatarlánccal vonult át egy hidegfront, 373 ezer olvasónk kísérte figyelemmel oldalunkat. 26-án virradóra Zabaron 3,4 °C-ig süllyedt a hőmérséklet, hidegrekord dőlt.

 

Július

Az előző hónap végén érkezett erős hidegfront és a mögötte kialakuló hidegcsepp következtében felhős, esős, hűvös napokban volt részünk. A front több látványos felhőtölcsért produkált. A légörvény a magasban olyannyira lehűtötte a levegőt, hogy a Magas-Tátrában 8 cm hó hullott. 6-tól gyökeres változás következett, afrikai eredetű száraz, igen meleg léghullámok érkeztek. 9-én, majd 10-én is megdőlt a napi rekordhőmérséklet, az utóbbin Túrkevén 39,1 °C-ot mértek. 14-én sem maradtunk rekord nélkül, Pakson 37,9 °C-ig hevült fel a levegő. Közben 11-én a Vértest 3,7-es földrengés rázta meg. 14-én Sopronban egy szupercellás zivatar miatt volt álmatlan éjszakájuk az ott lakóknak. 15-én keleten nehezítették az elalvást a hangoskodó, hatalmas villámparádéval kísért zivatarok. 18-án és 19-én sem volt nyugtunk, a győriek is szupercellát láthattak, a heves viharok pedig korlátozták a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér működését. 20-án egy mediterrán ciklon hidegfrontja viharos lökésekkel vágtázott át rajtunk, a rendkívüli időjárás 467 ezer – rekordszámú – látogatót vonzott honlapunkhoz. Ezt követően állandósult a sekély ciklonális mező; a gyakori felhősödésből sok eső esett, 29-én megdőlt a napi csapadékösszeg rekordja.

 

 

Augusztus

A Kisasszony havának nevezett hónapban csak lassan javult időjárásunk. A sok felhő mellett egyre többet élvezhettük a Nap sugarait, de még mindig többfelé voltak záporok, zivatarok, a Nyugat-Dunántúlon bőséges eső esett. Villányra igen rövid idő alatt 90-100 mm-t elérő csapadék hullott. 5-én egy meteor robbant fel Somogyban. 8-ig tehát egyre szárazabb és melegebb légtömegek érkeztek, többfelé kánikula volt. Ekkor azonban egy erős hidegfront érte el hazánkat, átvonulását záporok, zivatarok övezték. A front mögött 11-én hajnalban hidegrekordot könyvelhettünk el, Nagykanizsán 5,1 °C-ig hűlt le a levegő. A következő időszakban a Perseida meteorraj megfigyelését felhők nem zavarták. A 19-ei hidegfront a Dunántúlon erős széllökésekkel érkezett, Fonyódon 117 km/h-ás lökést regisztráltak a műszerek. A folytatásban rendkívüli hőség köszöntött be; Bugacon, Baján és a fővárosban is rekord értékek születtek. Végül 27-én egy gyenge hidegfronttal mérséklődött az elviselhetetlen hőség.

 

Szeptember

A naptári rendet megcáfolva az ősz első hónapja nyári időt hozott. Sokfelé több nyári napot regisztráltak, mint júniusban vagy júliusban, a havi középhőmérséklet országos viszonylatban kb. 3-5 °C-kal volt több a sokéves átlagnál. Az elsejei hidegfront számottevő mértékű lehűléssel nem járt, sőt 5-én Túrkevén 34,8 °C-os hőséggel napi melegrekord dőlt. Ekkor újabb hidegfront érkezett minimális mértékben enyhítve a kialakult aszályt. Ezt követően visszaállt a nyár, 11-én ismét rekord meleg lett, Bugacon 34,5 °C-ot mértek. A következő, immáron markánsabb hidegfront 19-én érkezett; jelentősebben lehűlt a levegő, de még így is melegebb maradt a megszokottnál. A szárazságon ez a front sem segített. Végül az utolsó napokig egy anticiklon miatt száraz, továbbra is enyhe napokat élhettünk át, az éjszakák azonban hidegebbre fordultak. Olyannyira sokat sütött a Nap, hogy egyes helyeken az e havi napsütéses órák száma megdőlt.

 

Október

Eleinte folytatódott a meleg, nyárias idő sok-sok napsütéssel, 25 °C körüli csúcshőmérsékletekkel. 7-én érkezett meg az ősz hazánkba, ekkor egy markáns hidegfront vonult át felettünk. Megerősödő széllel és nagyobb területre kiterjedő esővel mintegy 15 °C-kal hidegebb levegő zúdult be hazánkba, 10-én reggel fagypont alatti értékeket is mértek. Egy melegfrontot követően 13-tól sarkvidéki eredetű hideg légtömegek érkeztek, egyre hidegebbre fordult időjárásunk. A hóágyúzás következtében 17-én Eplényben megnyithatott a tanuló sípálya. 18-án érte el mélypontját az éjszakai lehűlés, Nyírlugoson -8,7 °C-ig szaladt le a hőmérő higanyszála. Két napi enyhesség után egy hullámzó frontálzóna, majd egy magassági hidegörvény eredményezett hűvös, csapadékos időt. A Mátrában hó is hullott. A hónap végéig aztán anticiklon települt fölénk; nyugaton többnyire erősen felhős volt az ég, máshol sokat sütött a Nap, csapadék nem hullott.

 

November

Rendkívüli siváran telt 2011 utolsó előtti hónapja, ugyanis megszakítás nélkül anticiklon uralta hazánk illetve a Kárpát-medence időjárását. Kezdetben csak nyugaton, majd máshol is egyre inkább párásabbá vált a levegő, helyenként a ködfoltok tartósnak bizonyultak.10-től északkelet felől hideg levegő szivárgott be, napról-napra alacsonyabb értékeket mérhettünk. Az alacsonyszintű felhőzetből hószállingózás, itt-ott ipari havazás is előfordult. Átkeverő légmozgás hiányában a nagyvárosokban szmogriadót rendeltek el. A napok előrehaladtával országossá terebélyesedett a ködtakaró, csak a magasabb hegycsúcsaink nyúltak ki ködből, ott kellemes időben kirándulhattunk. Említést érdemlő front nem vonult át felettünk, a ködfelhőből legfeljebb szitálás, hószállingózás vagy szemcsés hó hullott. Országunk döntő részében nem volt mérhető mennyiségű csapadék, az elmúlt 110 év legszárazabb novemberét zártuk.

 

December

Az év előző időszakához hasonlóan a sokéves átlagnál melegebb időben volt részünk, körülbelül +2 °C-os anomália mutatkozott. Hosszú ínséges időszak után kissé mozgalmasabbá vált időjárásunk, az ún. blocking helyzetet zonális felállás vette át. Az első hidegfront megerősödő széllel 7-én este érkezett, az

Északi-középhegységben 1-2 cm-nyi hó is hullott. Átmeneti több fokos enyhülést követően újabb hidegfrontok vonultak át felettünk, 15-én a déli megyékben zivatar is előfordult. 19-én egy mediterrán ciklon felhőzete borította be az égboltot, észak-északkelet kivételével sokfelé havazott, az ország déli harmadában helyenként a 10 cm-t is meghaladta a frissen lehullott hó vastagsága. A havas és derült tájakon 21-én virradóra mérték a hónap legalacsonyabb hőmérsékleteit, Baja környezetében -15,6 °C-os hideget mértek. Ezután karácsony első napja és szilveszter kivételével döntően párás, borongós, ködös idővel teltek a napok, csak nyugaton szakadozott fel időnként a ködfelhő.

 

Kommentek: 12 db
Tetszett?

Kapcsolódó hírek

  • Zivataros hét jön Indul a május végi igazi zivatarszezon, a napokban nedves levegő érkezik fölénk.
  • Hidegrekord: -2,5 fok Bándon Számos helyen fagy volt reggelre. Nagykanizsán megdőlt a hidegrekord is: hivatalosan -1,9 fokot mértek.
  • Napos hétvége, zivataros folytatás A múlt héttel ellentétben most épp hétvégére javul meg az idő, vasárnap többfelé 25°C fölé emelkedik a hőmérséklet.
  • Havazott Boszniában Hétfő reggelre néhány centiméter vastag hóréteg borította be Bosznia-Hercegovina fővárosát. Fotókkal!

Hozzászólások

  • Igen száraz évünk volt! (Romonyán) Csak a fele esett le az átlagos dél-dunántúli csapadékmennyiségnek: csak 378 mm!!! Az évi közép hőmérséklet szerintem átlagosnak mondható. Ez 11,52 °C-ot (52,74°F-et) jelent. Hó sem volt sok csak 9 cm + még az első pár hónapban esett 10 cm. Viszont az összefoglalóhoz gratulálok! Remélem a 2012-es év egy kicsivel érdekesebb lesz!

  • Tudom, hogy ez nagy eretnekség, de leírom! Nagyon örültem a csapadékszegény évnek 2010 után! Én 2010-ből arra emlékszem, hogy egész tavasszal és a nyár jelentős részében sötét volt, sokat esett, és május, aug., és szeptember hónapban is előfordult olyan, ami még korábban soha: a TÉLI bakancsomban kellett járnom, mert minden normális cipő percek alatt átázott! Egyébként 2011-ben is voltak csapadékos hónapok (meg jó hideg júliusban), csak átlagosan volt kevés! A mezőgazdaságról meg már korábban írták többen is, hogy simán át lehetne vészelni az aszályos éveket, ha levennénk a részünket a Dunából és a Tiszából (és akkor még a rengeteg kisebb folyónkról, patakunkról nem is beszéltünk), és a gát/csatornaépítések rengeteg képzetlen embernek adhatnának munkát. Összegzésül: vivát napfény, vivát nyár! :-)

  • Január 29: Öskün éreztük a földrengést, nem volt egy olyan rossz érzés, inkább érdekes. Február, Március, Április, Május unalmasan telt. Júniusban nagyon szerettem a sok szupercellát és zivatarláncokat, szinte minden este villámokkal tarkított időben jártam haza a munkából. Július kettéosztott volt, a második fele tényleg érdekes volt, jó kis április-májusi hőmérsékletekkel, széldzsekis idő. Azt hittük nem lesz nyár. Aztán augusztus közepén elkezdődött, és egészen szeptember 19-ig tartott. Nagyon érdekes volt. Ezt követően 2 nap őszt követően kapásból 2 hét vénasszonyok nyara, amit nagyon élveztem. Októbert nagyon bírtam, szinte minden megtalálható volt benne. Főleg az ősz közepi kemény fagyok fogtak meg nagyon, sokat sétáltam benne. Többször volt Herenden akkor -5°C alatti hőmérséklet. Aztán jött egy igen száraz november, viszont nálunk november 10-én végérvényesen beköszöntött a tél, ha hiszitek, ha nem. Folyamatos fagypont alatti hőmérséklet vastag zúzmarával, és keményebb fagyokkal. Decemberben végre beindult a ciklonalitás, amellyel sajnos enyhe légtömegek érték el az országot, hiába volt csapadék. Több érdekes dolog nem történt. Volt pár centi hó év vége fele. Na VÁROM A VÉLEMÉNYETEKET!!! Írjátok le ti is az összefoglalóitokat.

  • Túl meleg volt a nyár vége, amúgy tényleg alig volt csapadék, a tél korán kezdődött.

  • Szép összefoglaló. De szerintem tél nem is volt 2011-en, 2012-ben meg még mindig nem bír megérkezni, enyhe tavaszias-őszies időjárás keverékének nevezném eddig a téli hónapokat. Karácsonyra felénk volt hó (Közép-Szlovákia), de csak lepelnyi, karácsony harmadnapjára már nem is volt belőle, utána szilveszter előtt egy kis havazás, ami átment esőbe és igen erősen megenyhült, mi még most is tart. Te hát eddig még nincs mindig tél, de már dec. 21-ől annak kellene lennie.

  • Geka! Köszi szépen! :)

  • Attila ! Gratulálok! Komoly időjárási összefoglaló a tavaly évről.

  • Kitűnő összefoglaló!

  • A 2006-os év nagyvonalakban ugyanilyen volt: sok hideg nap és több esős/viharos idő nyáron, száraz ősz, enyhébb, szárazabb tél. 2006-07 telén az ország középső részén pl alig esett hó.

  • Húú, lehet, hogy a 2012-es beszámolót már meg sem fogjuk megérni a világvége miatt, mert hullák leszünk XD na jó ez csak vicc volt, grat az összefoglalóért!

  • szép cikk!

  • Jó cikk lett!Rövid,tömör.Csak a lényeg.

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

(30 észlelés szükséges)

Regisztráció

Hirdetés

Közösség

Facebook

Viharvadász shop (Webáruház)

WS2350

WS 2350 USB kanalas szélmérővel
Ár: 54900 Ft
– WS2350 alapállomás,
– USB átalakító,
– TX-20-as szélmérő

© Copyright Időkép Kft. 2004–2012. Twitter Google+ Facebook
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogi közlemény | Elvihető tartalmak