illusztráció illusztráció

Éjjel hidegfront érkezett

Szerdára virradóra hidegfront érte el térségünket, délnyugaton helyenként 30-40 mm csapadék is esett.

A Dunántúlon és az ország déli felén már hétfő délután is 20-22 fokig melegedett a levegő, délelőtt a Mecseknél még a főnhatás jelenségét is megfigyelhettük.

A hét második napján még magasabbra emelkedett a hőmérséklet, a naposabb déli-délnyugati országrészben nem egy helyen 23-24 fokot mutattak a hőmérők, a korábbi melegrekord (27,4 fok, Sellye, 1999) nem került veszélybe.

illusztráció

Barbi észlelőnk felvétele, köszönjük!

Az éjszakai órákban aztán egy hidegfront hozott csapadékosabb időt,

délnyugaton 30-40 mm eső esett.

Szerdán eleinte többfelé várható eső, majd napközben észak-északnyugat felől csökkenni, szakadozni fog a felhőzet, de a középső tájak fölött még délután is sok lesz a felhő, és elszórtan itt még kisebb eső, zápor is kialakulhat. A hőmérséklet kissé visszaesik, 12-16 fok között alakulnak a maximumok, az északias szél többfelé felélénkül, keleten, északkeleten erős lökések is lehetnek.

Csütörtökre jócskán beáramlik a hideg, hajnalban néhol újra fagypont köré hűlhet a levegő.

Borítókép: Griff fotója a Zempléni-hegységből, köszönjük!

Hirdetés