Vasárnap az ország nagy részén sok napsütésre számíthatunk, majd délután az Alföld déli felén, valamint délkeleten erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és ezeken a tájakon záporok, zivatarok kialakulására készülhetünk. Többfelé élénk lehet az északkeleti szél, a zivatarokat pedig erős, viharos lökések kísérhetik. Délután 23-28 fok várható.
Hétfőn a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és több helyen készülhetünk záporokra, zivatarokra, nagyobb számban a déli területeken. Helyenként felhőszakadással, jégesővel, viharos széllökéssel kísért zivatarok lehetnek. A Dunántúlon élénk lehet az északkeleti szél. Hajnalban 10-14 fok, míg délután 22-27 fok körüli értékekre számíthatunk.
Kedden a többórás napsütés mellett szórványos záporok, zivatarok alakulhatnak ki, nagyobb számban ismét a déli, illetve a keleti tájakon. Élénk, nyugaton és északkeleten erős lesz az északi szél, zivatarok környezetében viharos lökések lehetnek. Délután 23-29 fok valószínű.
Szerdán sok napsütés ígérkezik, elsősorban délen és keleten valószínű zápor, zivatar kialakulása. Továbbra is élénk, erős lesz az északias szél. Napközben 23-28 fokra van kilátás. Csütörtökön a megnövekvő gomolyfelhőkből szórványosan lehetnek záporok, zivatarok. Marad a nyárias idő, 24-29 fok között tetőzik a hőmérséklet.
Kiadta:
Nagy-Kurunczi Rita (ma 09:24)
Tölgy | alacsony |
Pázsitfűfélék | magas |
Eperfafélék | alacsony |
Fenyőfélék | közepes |
Csalánfélék | alacsony |
Lórom | alacsony |
Útifű | alacsony |
Gombák | közepes |
A következő napokban magas pollenterhelésre kell számítani, egyszerre nagyon sokféle növény virágpora megtalálható most a levegőben.
A pázsitfűfélék pollenkoncentrációja országszerte eléri a magas, esetenként a nagyon magas szintet.
A fenyőfélék, csalánfélék virágpora országszerte az alacsony-közepes tartományban alakul.
A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően az alacsony-közepes tartományban alakul.
Vasárnap marad a frontmentes idő, a fokozottan érzékenyeknél viszont fejfájás, migrén, fáradékonyság jelentkezhet.
Zivatarok, záporok környezetében fülledtté, párássá válik a levegő, ami nehézlégzés, rosszullét kialakulásához vezethet, különösen az idősek és szívbetegek körében.
Zivatarok környezetében felerősödhetnek az asztmások tünetei, így ők viharok idején lehetőleg tartózkodjanak zárt térben.
Az ország nagy részén sok lesz a napsütés, ami jó hatással lesz a hangulatra, közérzetre.
Érdemes sok időt tölteni a szabadban, de gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről, az UV-sugárzás ugyanis 11 és 16 óra között országszerte elérheti az erős, nagyon erős fokozatot.
Figyeljünk oda immunrendszerünk erősítésére! Fogyasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, valamint ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!
Vasárnap a sok napsütés mellett főként az ország délkeleti harmadán számíthatunk záporok, zivatarok következtében vizes, csúszós útszakaszokra.
Az intenzívebb gócokban hirtelen jelentősen romolhatnak a látási viszonyok, környezetükben akár vízátfolyások nehezíthetik a közlekedést.
Többfelé lesz az északkeleti szél, zivatarok idején pedig viharos lökések ronthatják jelentősebben a járművek menetstabilitását.
A napos időben vezetés közben érdemes lesz napszemüveget viselni.
Tartsunk megfelelő követési távolságot, vezessünk óvatosan! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Vasárnap a sok napsütés várható, melyet leginkább gomolyfelhők zavarhatnak majd. A keleti-északkeleti szél többfelé élénk lesz. Délután 23-26 fok körül alakulhat a hőmérséklet. 11 és 16 óra között az UV-sugárzás erős, nagyon erős fokozatot érhet el, ezért ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
Részletes előrejelzésVasárnap sok napsütés, kevés zápor várható az Adria térségében. A szél veszít erejéből, a legmagasabb hőmérséklet általában 21 és 27 fok között alakulhat.
Részletes előrejelzés