A Kárpátok hágóin át és az Al-Duna felől csordogál be a fagyos levegő
A mai műholdfelvételeken jól követhető, ahogy a beáramló szárazabb hideg levegő visszaszorítja a ködöt és a rétegfelhőzetet.
A szibériai eredetű, fagyos kontinentális légtömeg már pénteken ostrom alá vette a Kárpát-medencét, ám a Keleti- és Északkeleti-Kárpátok vonulatai egyfajta természetes védőbástyaként egyelőre útját állták a hideg betörésének. A medencén belül többnyire fagypont körül alakultak a minimumok, miközben tőlünk keletre, Nyugat-Ukrajnában hajnalban helyenként -20 fok alatti értékeket is mértek.
De ami késik, nem múlik: a hideg levegő a Kárpátok hágóin átbukva, illetve az Al-Duna völgyén keresztül délkelet felől is utat talál magának, és fokozatosan „becsorog” a medence belsejébe. Ennek látványos lenyomatát ma a műholdfelvételeken is jól követhettük.
Szépen kirajzolódik, hogy északkeleten, valamint a Baja–Mosonmagyaróvár tengely széles sávjában a beáramló szárazabb légtömeg hatására fokozatosan feloszlik a köd és a rétegfelhőzet, és egyre többfelé kitisztul az ég. A hideg, kontinentális levegő ugyanis jóval szárazabb a medencében rekedt párás légrétegnél, ezért csökken a relatív nedvesség, így a ködcseppek párologni kezdenek, a rétegfelhőzet pedig fokozatosan feloszlik.
A medencébe beáramló hideg levegő az éjszakai órákban gyorsan megnyugszik, ami többfelé kedvez az erős fagyok kialakulásának. Különösen az északkeleti tájakon lehetnek nagyon alacsony minimumok:
sok helyen -10 fok köré csökkenhet a hőmérséklet, néhol pedig -15 fok alatti értékek is.
A jövő héten azonban ennél is zordabb fagyok jöhetnek, egyes helyeken -20 fok alatti értékek is előfordulhatnak majd.
Borítókép: Rokonál Zotya