illusztráció illusztráció

Ár- és belvíz több megyében is

A sok csapadék miatt ismét árhullám indult el több folyónkon, növekedett a belvízzel elöntött területek nagysága is.

Az elmúlt napokban lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt intenzív áradás indult meg több folyónkon is, valamint a belvízzel elöntött területek nagysága is jelentősen nőtt. Baranya, Tolna és Somogy egy részén kétszer annyi eső esett két nap alatt, mint amennyi egész októberben szokott.

Intenzív áradás volt tapasztalható a Zalán, melyről Császár Zsolt készített pár perces összefoglalót.

Inota nevű felhasználónk pénteken készült fotói a Zala árteréről:

illusztrációillusztráció

A Zala mellett árhullám vonult le a Dunán, a Lajtán és a Rábán is - tájékoztatott az MTI.

Az árvíz mellett több helyen a belvíz is gondokat okozott. Az esőzések miatt a Kis-Balaton térségében például másodfokú belvízvédelmi készültséget kellett elrendelni a a keszthely-hévízi belvíz-öblözetben. Néhány településen homokzsákokkal védekeztek a nagy mennyiségű csapadék nyomán hömpölygő vízfolyam ellen.

A Dél-Alföldön is több helyen megjelent a belvíz. Bodrogi Attila Hódmezővásárhely térségében az alábbi fotókat készítette:

illusztrációillusztráció

A következő napokban jelentős csapadék szerencsére sehol nem várható, így ár- és belvízi helyzet tekintetében jelentős javulásra számíthatunk.

Ezek is érdekelhetnek
Hirdetés