Árhullámok érkeznek a nyugati folyóinkon

| 2017. szeptember 19. 12:53 | Frissítve:
A nagy mennyiségű csapadék miatt a Rábán és a Murán is II. fokú árvízvédelmi készültség léphet életbe.

Az elmúlt időszakban a Dunántúlon, de főként a nyugati, délnyugati tájainkon jelentős mennyiségű csapadék hullott, melyhez hozzájön még a hétfő este kezdődött esőzés, mely újabb nagy mennyiségű csapadékkal öntözi meg a tájat, valamint a nyugati folyóink határon túli vízgyűjtőjét is. Szerda délelőttig a Mura, a Rába és a Zala vízgyűjtőjén területi átlagban

egy-másfél havi csapadék hullott.

Bokor Rudolf korábbi fotója Csákánydoroszlóról, köszönjük!

A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint ebben a térségben a talaj már telített, emiatt a víz nem nyelődik el, így nagyobb árhullám kialakulására kell számítani ezeken a folyókon. A hidrológiai előrejelzések szerint a Rábán Szentgotthárdnál szerda hajnalban II. fokot megközelítő, Körmendnél csütörtök hajnalban II. fokot meghaladó tetőzés várható. A Mura letenyei szelvényében várhatóan csütörtök késő este tetőzhet a folyó II. fokot meghaladó vízállással. A Zala folyón kisebb lehet az árhullám mértéke.

Borítókép: Samu8


hirdetés


Kapcsolódó hírek

  • Szombaton is csúszkálhatunk 2 megyére is figyelmeztetést adott ki szombatra az OMSZ a várható ónos eső miatt. Máshol a tartós köd miatt van érvényben figyelmeztetés.
  • Álcázott hidegfront söpörheti el a szürkeséget Hétfőn egy álcázott hidegfront érkezhet, mely véget vet a nyirkos időnek, kisöpörheti a párás, ködös levegőt a Kárpát-medencéből.
  • Jégpáncél az utakon Jeges útburkolatot eredményezett a hajnali ónos eső, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest megyében is veszélyes a közlekedés.
  • Ónos esőtől is csúszkálhattunk 4 megyére is figyelmeztetés volt érvényben ónos eső miatt, reggel nem egy helyen ráfagyott a csapadék az utakra.

Nálad milyen az idő?

Van egy jó időjárás képed?

Fénykép beküldése
Tölts fel fotót!

Figyelmeztetés mára:

Figyelmeztető előrejelzés mára

Mennyi hó fog esni?

Várható hóvastagság
hirdetés
Legutóbbi észlelések
Legutóbbi észlelések

Nálad milyen az idő?

Hirdetés

© Copyright Időkép Kft. 2004–2019. Facebook Twitter Instagram
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jog | ÁSZF | Elvihető tartalmak |