Becsapódás a Holdon

| 2009. október 9. 14:14 | Frissítve:
A rakétafokozat és az SSC műhold a tervek szerint, kb. 5 perces eltéréssel becsapódott a Hold déli sarkvidékén.

A tervek megfelelően a mai napon, azaz 2009. október 9-én, közép-európai idő szerint 13.31 után két amerikai űreszköz csapódott be a Hold felszínébe. A cél annak tisztázása, van-e vízjég az égitesten.

A Holdon lévő vízjég nemcsak tudományos szempontból érdekes, hanem a tervezett emberes holdbázisnak is értékes nyersanyag lenne. Ennek a térségnek a vizsgálatára indították az amerikai Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) rendszert.

A rendszer fő szondája maga az LRO keringőegység, amelytől már az indítás után különvált az LCROSS-rendszer. Utóbbi is két egységből áll: egy kisebb műholdból (SSC) és az egész rendszert indító rakéta utolsó fokozatából. Pénteken (október 9-én) 13.31-kor a rakétafokozat becsapódott a Holdba, 5 perccel később pedig az SSC is követte. A robbanás során kirepülő törmelék elemzésével ki lehet mutatni a vízjeget.

Az [origo] folyamatos tudósítását itt olvashatják.

A NASA hivatalos oldalai itt érhetők el, és itt követhető a NASA TV adása (az élő közvetítés 12.15 UTC-kor kezdődik).

Forrás: [origo], NASA


hirdetés


Kapcsolódó hírek

Nálad milyen az idő?

Észlelés
Észlelj te is!

Van egy jó időjárás képed?

Fénykép beküldése
Tölts fel fotót!

Koronavírus:

Koronavírus

Figyelmeztetés mára:

Figyelmeztető előrejelzés mára
hirdetés
Legutóbbi észlelések
Legutóbbi észlelések

Nálad milyen az idő?

Észlelés
Észlelj te is!

Hirdetés

© Copyright Időkép Kft. 2004–2020. Facebook Twitter Instagram
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jog | ÁSZF | Elvihető tartalmak |