Belépett az év első zivatara
Megnyitottuk a konvektív szezont: az enyhülő időben még az ég is megdörrent.
Hétfőn reggel még országszerte borongós, esernyős időre ébredtünk, de mostanra kelet felé távozott a kiterjedt csapadékmező és mögötte felszakadozott a felhőzet, kisütött a nap, aminek hatására egyből megugrottak a hőmérsékletek is.
Közben pedig beindultak a konvektív folymatok és megjelentek a gomolyfelhők, az északi határnál, Komáromnál belépő cella pedig be is dörrent, ezzel elkönyvelhettük az év első zivataros eseményét. No azért nem kell mindent elsöprő viharokra gondolni.
Meglepő fordulat ez annak tükrében, hogy néhány nappal ezelőtt még fél méter hó hullott a Kőszegi-hegységben, de a nyugati ország sík részein is sok helyen átléptük a 30 centit. A csapadékgócok egy északnyugat-délkeleti tengely mentén mozognak, nyomukban feltámadhat a szél. Záporok-zivatarok kialakulására e tengely mentén, a főváros térségében és északon, északkeleten van a legnagyobb esély.
Borítókép: Osztanti
