Ég és föld között

A Pannon Közeli Világűr Projekt ballonjáról, 30 kilométer magasságból pompás látványt nyújt a Balaton. Friss élménybeszámoló. Képekkel!

Bár rádiószondás, magaslégköri méréseket több évtizede végeznek szerte a világon - így hazánkban is - színes és nagy felbontású képeket, videókat csak a relatíve olcsó digitális fényképezők ill. kamerák, valamint a GPS technológia elterjedése óta láthatunk ilyen szédületes magasságokból fotózva. Mindebben persze az okostelefonok funkciói is sokat segítettek.

 

 

A felszállás pillanata a Vas és Zala megye határán található Hegyháti Csillagvizsgáló mellől (fent) ↑

← A felszálló egység lelke, a Balatont 30 km-es magasságból megörökítő, hőszigetelt, UV-védett, fűtött, GPS-t, rádiókommunikációs eszközöket és kamerát is tartalmazó kapszula

Ennek ellenére még mindig nagy kihívás, korántsem gyerekjáték fotókat készíteni a világűr határán lebegve; általában több éves előkészítő munka, rengeteg tervezés, áldozat és persze kitartás kell ahhoz, hogy valaki ezeket a csodálatos képeket magáénak tudhassa. 

És bár nálunk jóval fejlettebb és gazdagabb országokból talákozhattunk már olyan videókkal, ahol például Lego-figurát repítettek hasonlóan magasra, vagy éppen sört hűtöttek ilyen módszerrel a tehetősebb, unatkozó, ám némi humorérzékkel megáldott kalandvágyók, ilyesmire kicsiny hazánkban eddig nemigen volt példa.

Éppen ezért nem kevéssé elismerésre méltó, hogy 2 éves előkészítés után - alig néhány nappal ezelőtt - Hegyi Norbertnek, a Hegyháti Csillagvizsgáló Alapítványnak és csapatának sikerült hozzávetőleg 35 km magasságból lefotóznia a Balatont, illetve a Dunántúl, Szlovénia és Szlovákia nagy részét. Mindezt méghozzá úgy, hogy a verőfényes napsütésben egyszerre látszik legnagyobb tavunk és a világűr sötétje, a szinte felfoghatatlan távolban húzódó horizont peremén. A fotók nagyíthatóak!

A teljes méretű kép (5 megabájt) innen tölthető le.

Ne feledjük, hogy még a legfejlettebb utasszállító gépek sem tudnak 10-15 km-nél magasabbra emelkedni - a héliummal töltött ballonok viszont akár 30-40 km-re is felszállhatnak. Itt már a madár sem jár, az égbolt fényes nappal is mélylila, indigó és éjsötét színekben játszik, a hőmérséklet -40°C körül ingadozik, és kristálytisztán ragyognak a csillagok. A legnagyobb látótávolság ilyen magasból szintén elképesztő - az optikai horizont akár 600-700 km-re is lehet, a magasabb hegyeket pedig 1000-1500 km-ről is megpillanthatjuk. 

Ez gyönyörűen tükröződik a mellékelt felvételeken; ha figyelmesen megnézzük, a fotókon jól kivehető a Fertő-tavon túl Pozsony, az Alcsony- és a Magas-Tátra, a Lengyelország déli fennsíkjain burjánzó erdőségek, - sőt, talán még a Keleti-Kárpátok Erdélyt határoló csúcsai is megcsillannak a távolban. A másik irányban pedig - egy halvány csíkként - de felsejlik még az Adriai-tenger is. Külön érdekesség, hogy - a légkör lencseszerű viselkedése, fényelhajlító tulajdonságai miatt valójában azt is láthatjuk, amit egyébként már kitakarna a horizont - vagyis 30 km magasról a látóhatáron túli földrajzi régiók "délibábjai" csodálatos módon szinte mindig megfigyeletőek.

A fenti, több képkockából összeillesztett felvételen még szélesebb perspektívából látunk rá nyugatról kelet felé nézve kicsiny hazánkra - és a határon túli területekre egyaránt.

 

Ezek pedig már az érkezés képei - a kisebb űrrepülést végrehajtottt labdacs épségben, bár egy fa tetején landolt Szlovéniában. Szerencsére a GPS modul és a telefon kiválóan működött (fent)

Egy korábbi kísérleti repülés, amely során az Adriai-tengert is sikerült - még ha csak egy nagyon halvány, a kamerára fagyott jég mellett kivehető, a látóhatár mentén húzódó csík formájában is - megörökíteni. Megtekinthető az alábbi videón: