Hétvégére megjöhet a tél

| 2014. január 20. 12:11 | Frissítve:
A hosszúra nyúlt januári tavasz a hét közepétől véget érni látszik, fokozatosan birodalmába kerítheti hazánkat a tél.

Pénteken már havazhat? (kedd 12:05): A ma reggeli modellfutások szerint péntekre virradóra délnyugat felől egy mediterrán ciklon húzódhat az ország fölé, szombat estig többfelé okozhat az országban kiadós mennyiségű csapadékot. Ennek halmazállapota most még rendkívül kétséges, a legfrissebb forgatókönyv szerint pénteken északon és nyugaton havas eső, hó, míg máshol még eső lehet a meghatározó, majd szombatra egyre nagyobb területen havazásra válthat a csapadék, igaz a hideg levegő beáramlásával párhuzamosan ekkor már kissé csökkenhet az intenzitása.

Előzmények

Melegrekordokkal tűzdelt hosszan tartó enyhe idő, virágzó növények, kevés csapadék - az idei tél eddigi mérlege. Ez a tendencia azonban most változni látszik. Az Észak-, Északkelet-Európa fölött felhalmozódott hideg levegő ugyanis a hét közepétől jó eséllyel utat törhet Közép-Európa felé, így január végére hazánkban is beköszönthet az igazi tél

Kedden egy hidegfront okoz az országban többfelé esőt, záporokat, illetve a Dunántúlon többfelé megerősödik az északira, északnyugatira forduló szél. Bár továbbra is az évszakhoz képest enyhe időben lesz részünk, 10 fok fölötti maximumokra már csak kevés helyen - elsősorban délkeleten - számíthatunk.

Szerdán még a keleti megyékben eshet, miközben a Dunántúlon már felszakadozhat a felhőzet, viszont errefelé több helyen is szeles időre készülhetünk. Tovább hűl a levegő, jellemzően 3 és 8 fok közé emelkedik délutánra a hőmérséklet.

Csütörtöktől jelentősen elbizonytalanodik a légköri helyzet, de a legfrissebb számítások szerint észak, északkelet felől több hullámban is hideg, sarkvidéki eredetű levegő áraszthatja el hazánkat, így a hétvégén már napközben is több helyen fagyhat.

Hogy a hideg levegő beáramlását mennyi és milyen halmazállapotú csapadék kísérheti, azt most még rendkívül nehéz lenne megmondani.

Cikkünket a számítógépes előrejelzési modellek frissülésével folyamatosan frissítjük.


hirdetés


Kapcsolódó hírek

Nálad milyen az idő?

Van egy jó időjárás képed?

Fénykép beküldése
Tölts fel fotót!
hirdetés
Legutóbbi észlelések
Legutóbbi észlelések

Nálad milyen az idő?

Hirdetés

© Copyright Időkép Kft. 2004–2019. Facebook Twitter Instagram
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jog | ÁSZF | Elvihető tartalmak